Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Tallósi Béla és Szőllösi Györgyi: Bogárritkaságok a Tiszazugban
ÉRTEKEZÉSE K 7. kép. A Tiszakürti Arborétum régi magterülete természetes eredetű keményfás ligeterdőt őriz erdőtársulásaiban jóval kisebb szerep jut a futóbogaraknak, amelyek még az arborétum, jó természetességű régi magterületén is meglehetősen fajszegény együttesekkel vannak jelen. Figyelemre méltó viszont néhány faunisztikai, és elterjedési szempontból fontos, jellemzően erdei faj előfordulása. Az ültetvény jellegű tölgyesekben hiába keresnénk például az inkább domb- és hegyvidéki erdeinkre jellemző barnás szívnyakú futót (Leistus rufomarginatus) vagy a rövidnyakú szivesfutót (Nebria brevicollis). De egyéb olyan tipikusan erdei futóbogárfajok megjelenése is, mint az erdei fémfutó (Harpalus atratus) vagy a karcsú szélesfutó (Abaxparallelus) az erdőterület „ősi eredetére" utal. Amikor a természetes erdei életközösség bogáregyütteseiről beszélünk, nem hagyhatók figyelmen kívül azok, amelyek az elhalt növényi biomassza lebontásában töltenek be fontos szerepet. Az adott erdő vagy faállomány természeti állapotának jó indikátora lehet a korhadéklakó bogárfauna diverzitási szintje. Az ebbe a csoportba sorolható bogarak közül mindenekelőtt a holyvák és egyéb holyvaalkatúak érdemelnek megkülönböztető figyelmet. Az olyan idős faállományokban, mint a Tiszakürti Arborétum régi magterülete, a megfelelő módszerekkel végzett mintavételezések során (rostálás, talajcsapdázás) a holyvák (Staphylinidae), pecebogarak (Catopidaej, a tapogatósbogarak (Pselaphidae), a kéreg-fénybogarak (Rhisophagidae), az ormányosbogarak (Curculionidae) és más bogárcsaládok több tucatnyi faja került elő. A fent említett bogarakat nagyobb részt az erdő legalsó szintjén figyelhetjük meg, míg az erdei bogárfauna másik fele kizárólag a fák és cserjék lombkoronájában tartózkodik, sokszor méterekkel az ember által elérhető vagy belátható magasság felett. Tavasszal, főleg a rügyfakadás idején a zsenge hajtásokon a lágybogarak (Cantharidae), a fénybogarak (Nitidulidae), a katicabogarak (Coccinellidae), a levélbogarak (Chrysomelidae) családjába tartozó fészkesbogarak (Cryptocephalus), a cincérek (Cerambycidae), az eszelények (Atelebidae), és különböző ormányosbogarak (Curculionidae) többségükben színpompás egyedeit figyelhetjük meg. Ezeknek a fajoknak a többsége a fakadó rügy eket és friss hajtásokat fogyasztja, mások viszont, mint egyes futóbogár- és holyvafajok, valamint a katicabogarak a növényevőket tizedelik. A jó természetességű tölgyesekhez kötődnek a vidék legnagyobb testű és legfeltűnőbb bogárfajai is, amelyek sajnos az utóbbi évtizedek során egyre ritkábban kerülnek szem elé. Ez utóbbiak közül nem feledkezhetünk meg a közismert szarvasbogárról, (Lucanus cervus), a kis szarvasbogárról (Dorcus paralellepipedus), a májusi cserebogárról (Melolontha melolontha), a pompás rózsabogárról (Potosia aeruginosa), az orrszarvúbogárról (Oryctes nasicornis) vagy a Közép-Tisza-vidékről talán már kihalt, fokozottan védett remetebogárról (Osmoderma eremita), a nagy hőscincérről (Cerambyx cerdo) és végül a vöröskönyvben is szereplő laposorrú ormányosbogárról (Gasterocercus depressirostris). Faunisztikai és természetvédelmi szempontból jelentős bogárfajok a Tiszazugban Egy bogárfajt általában azért tartanak ritkának a szakemberek, mert kevés az ismert előfordulási adata. Más részről, főleg korunk elrontott természeti környezetében egyre kevesebb olyan bogár van, amellyel a kiránduló vagy természetjáró úton-útfélen találkozhat. 16
