Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)
ÉRTEKEZÉSEK - Kelemen Éva: Tiszaföldvárt és környékét bemutató 18-19. századi kéziratos térképek
röl olvashatunk. Külső-Szolnok megye rétjei a folyók áradása idején elmocsarasodásuk miatt teljesen járhatatlanok és legeltetésre alkalmatlanok voltak. Belvizes vagy futóhomokos területen a seregeket csak utakon lehetett mozgatni. A felmérők a járhatóság szempontjából feltüntették az utak talaját: agyagos, homokos vagy sáros-e? Közölték, hogy nehéz szekérrel vagy könnyű kocsikkal, állandóan vagy csak száraz időszakban járhatók-e? Az utak javításra szorulnak-e, hol vezetnek át hidakon és réveken? A leírásból az utak típusát, országút, postaút vagy helyi az egyik községet a másikkal összekötő útvonal-e, az elnevezések szubjektív, a terepet bejáró tisztek egyéni szóhasználata miatt nem mindig lehet egyértelműen megállapítani. Segítséget jelenthet azonban a térképszelvények használata, amelyek az úthálózatot pontosan ábrázolják. A leírás a térképen nem ábrázolható, de katonailag fontos adatokon kívül a helységek szilárd épületeinek leírását, pontos és részletes vízrajzot, az erdők leírásánál a fanem és azok állapot megjelölését, a mező és legelő rovatok, azok állapotát és minőségét tartalmazza. Az utak járhatóságáról részletes leírást közöl, utalva azoknak katonai csapatok vonulására és szállításra való alkalmasságára. Részletesen leírja a terepen megjelölt külön álló magaslatokat is. (Csendes 1975) Az 1784-ben készült térképlap Tiszaföldvárt (Földvár) mocsárral körülvett alföldi településként ábrázolja. A mai utcahálózat az akkori házak és utcák rendjét követi. Jól kivehető a mai Baross körút és a Kossuth utca vonala. A település főterén templomot ábrázolt a felvételező, amely valószínűleg a mai református templom elődje lehetett. A keleti részen az uradalom elkerített alaprajza látható. A téglaégetők is jelölve vannak, mind Földváron, mind Martfű pusztán. A kertek kiterjedése a lakott területtel arányos, viszont a legelő hatalmas területet foglal el. Szántót csak távolabb találunk. A határban a kunhalmok a legmagasabb kiemelkedések, pl. Tetves halom, Homok halom, Kun halom. Homok pusztán nagy táblában szőlőültetvényt figyelhetünk meg. A földrajzi nevek magyar nyelvűek. (1.ábra) Az országleírás Tiszaföldvárra vonatkozóan a következőket írja: „A Tisza itt olyan, mint a 22. szakaszban Vezsenynél: A medre mocsaras, vize ember és állat számára iható. Rendszerint tavasszal és június végén árad, olyankor az egész vidék víz alá kerül. Van itt egy fő rév a Tiszán, ezenkívül attól távolabb, a mocsáron keresztül megépített erős töltés, amely minden időszakban járható.,, „A mocsarak és a rétek itt olyanok, mint ahogy a 22. szakaszban Vezsenynél közöltük: Itt a rétek szárazak, a mocsarak a Tisza áradásakor keletkeznek. Noha nyár derekán néhány helyen kiszáradnak és a térképen jelzett utakon könnyű szekerekkel át lehet rajtuk kelni, az év legnagyobb részében víz alatt vannak és nem járhatók. „ „Itt az utak száraz időben teljesen jól és mindenféle járművel használhatók, de hosszan tartó esőzések idején a fekete, zsíros talaj miatt szinte feneketlenné és nagyon nehezen járhatóvá válik.,, A leírások és ábrázolások alapján tehát jól látható, hogy a Tisza szabályozása előtt mások voltak a természeti adottságok, más volt a földvári lakosság életmódja, gazdálkodása és termelési lehetősége. Az egységesnek tűnő mocsárvilágában a néhány deciméteres különbségek is fontosak voltak, amelyek befolyásolták a növény és az állatvilág kialakulását és vele együtt a gazdálkodás módját is. A vízjárta részeken ősi, ártéri, rét- és legelőgazdálkodást folytattak. Az ármentes terület a település és a földművelés színtere volt. A faluhoz közelebb eső jó minőségű talajokon szántóföldeket, a kevésbé jó szikes részeken még hatalmas legelőket, a homoktalajokon szőlőültetvényeket (Homok) találunk. A 18. századi Tiszaföldvár egyik legfontosabb gazdasági ága az állattenyésztés (extenzív) volt, amelynek egyik sajátos formája a réti transzhumáció 2 alakult ki. A lakosság fő jövedelem forrása a marhatenyésztésből származott, a földművelés még csak kiegészítő szerepet játszott és elsősorban önellátásra törekedtek. Az I. katonai felmérésből megállapítható, hogy Földvár abban az időben két részből állt: egy beépített részből és az azt körülvevő kert övezetből 3 . A település népessége ekkor több mint 2000 fő volt. (Botka 1989) A demográfiai feltételek még a 18. század 2 Réti transzhumáció: Legelőváltás, amelyet a Tisza ismétlődő árvizei szabályozták. Az árterek és az ármentes térszínek különböző időben történő hasznosítását jelentette. (Frisnyák 1990)
