Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

FÖLDRAJZI GYŰJTEMÉNYEK, TERMÉSZETTUDOMÁNYOS TÁRLATOK - Lovas Márton: A természettudományos kutatások története Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében (A Déri Múzeum természettudományi gyűjteményének kialakulása)

sorban a kíváncsi látogatók ellen. Söregi János igazgató 1941—1942-re a Hortobágyi Múzeum anyagának újabb szerzeményekkel történő gyarapítását tervezte. Szakpreparátor hiánya miatt elgondolásai nem valósultak meg. A gyűjtemény 1943-ra 789 darabot számlált. Érdekes adalék a gyűjtemények történetéhez, hogy 1942-ben a Déri Múzeum igazgatója a Főigazgatóság engedélyével, a múzeum ásványgyűjteményét az egyetem Ásványtani Intézetének szerette volna átadni, mert a múzeumnak nem volt természettudományi osztálya és az anyag kezeletlenül hevert. A város vezetése azonban nem hozott döntést, így a gyűjtemény a múzeumban maradt és a háborús események alatt megsemmisült. Nem járt jobban a Hortobágyi Múzeum anyaga sem. A Hortobágyon harcoló hadseregek katonái nem kímélték a kitömött madarakat, visszaemlékezések szerint „vadászatot" rendeztek, néhány preparátumot pedig a helyi lakosok „mentettek meg". A háború befejeződése után a Déri Múzeumban megkezdődtek az épületben és a gyűjteményekben keletkezett károk felmérése és a revízió. Ez a munka a múzeum kis létszámú munkatársi gárdáját teljes mértékben lekötötte, ezért a természettudományi gyűjtemény az 1945—1953-ig tartó nyolcéves időszakban mindössze 92 darabbal gyarapodott. A nehézségek ellenére már 1946-ban felvetődött a Hortobágyi Múzeum újjászervezésének szükségessége. Sőregi János múzeumigazgató terveiben egy nagyobb, bővebb anyaggal rendelkező kiállítás létrehozása szerepelt. Ez a kiállítás továbbra is a hortobágyi csárdában, de immár négy szobában került volna kialakításra, és a Hortobágy madárvilágát mutatta volna be. Szerepelt ebben a tervben a hortobágyi ornithológiai állomás felállítása is. Az elképzelés szerint a két intézmény szoros kapcsolatban állt volna egymással. Ez az újabb nagyszerű terv sem valósult meg, főleg az anyagi fedezet hiánya miatt. Nagy László vadászati felügyelő ennek ellenére hozzákezdett az egykori kiállítás fellelhető és kiállítható állapotban lévő preparátumainak összegyűjtéséhez. 1947-ben 60 darabot szállított be a Déri Múzeumba. Valószínű, hogy új preparátumok is készültek, mert 7 darabért fizetett a múzeum. 1951. január 1. után a múzeumok központi, 6. ábra. A vadlibák bemutatása a Hortobágyi Múzeumban (1934) (Forrás: Déri Múzeum fotóarchívuma) vezetése a Hortobágyi Múzeumot raktári anyagából gyarapítsa, a madár- és emlősgyűjteményt pedig „újabb szerzéssel" egészítse ki. A vezetés ennek megfelelően megkereste a debreceni Vadásztársulatot, és engedélyükkel megbízta Sátori Józsefet, az egyetem Állattani Intézetéből, hogy gyűjtse össze és preparálja a hiányzó anyagot. Sátori Józsefen kívül mások is kivették részüket az állomány gyarapításából, közülük a Hortobágyi Csárda akkori bérlőjét, Németh Nándort kell megemlíteni, aki egyébként ismert ornithológiai adatközlő volt. Sőregi János, a Déri Múzeum ekkori igazgatója felvetette azt a gondolatot, hogy a természettudományos kiállítást ki kellene bővíteni és a csárda mindhárom szobájára kiterjeszteni. Az ötlet felvetését az indokolta, hogy ebben az időben a Hortobágyot főként vadászok látogatták és a puszta madárvilágát bemutató kiállítás érdekelte őket. Sőregi János múzeumigazgató már a kezdetek óta szívügyének tekintette a Hortobágyi Múzeumot, és szakmája, a régészet mellett a madárvilág kutatását is fontosnak tartotta. Számos, a madarak vonulásával kapcsolatos megfigyelését, vagy éppen ritka faj megjelenését publikálta a szakfolyóiratokban, leginkább a Nimródban. A természettudományi gyűjtemény állománya 1935-ben elérte az 567 darabot. Az elkövetkező években az állomány gyarapítása mellett a kiállítás technikáját fejlesztették. A könnyen pusztuló préselt növényeket színes növény-festményekre cserélték, a madarakat pedig üvegharangok alá helyezték, így védve őket a kártevő rovarok, a por és nem utolsó