Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Faragó József: Martfűi fogoly az adriai „Gulágon"

Goli otok napjainkban Goli otok, vagyis a „csupasz sziget", amely hivatalosan 1988-ig szolgált börtönként, szinte alig változott az elmúlt szük két évtizedben. A hullámok közt bukdácsoló hajóról nézve szinte hívogató a sziget napfényben fürdő márványtömbje. A háttér, mint afféle békebeli, majdnem háborítatlan idill, a crikvenicai riviéra. Közelebb érve előbb csak a gyakorlott szeműek látják, majd a szerencsésebb sorsú többiek is észreveszik a géppuskafészkeket. A máig jól álcázott, szerencsére már elhagyott őrhelyek előterében német búvárok gumihajói hasítják a vizet. Hangoskodnak, integetnek. Néhány útitársamon látom, megkönnyebbül, hogy elmaradt a víz fölött pásztázó sorozat. — Ezeket az éveket nem lehet elfelejteni, hiába rehabilitáltak minket, s hiába számították át kunára az itt eltöltött sok ezer napot — kesereg a közeli Krk szigetén élő Vladimir Bobinac nyugalmazott gimnáziumi tanár, maga is egykori „politikai", miközben hajónk lassan beúszik a kikötőbe. Partra lépve magyar hajósokba botlunk. A ma lakatlan sziget egyetlen működő intézményében, a közeli Rabról, a Lopari Idegenforgalmi Közösség által ide telepített konobában múlatják az időt. — Ez egy kísértet sziget — fakad ki a neve elhallgatását kérő jachttulajdonos —, mégis mindig kikötünk itt, ha erre hajózunk. Otthon ilyet nem lehet látni. Még megvannak a barakkok, a műhelyek, az utcák, a titóista feliratok a falakon. A kőbányában a csilléket mintha tegnap még tolta volna valaki. Aztán ott a mozi, üres széksorokkal, a gépházban még ott a vetítő, az előtérben a filmek plakátjai. Vagy a kórház részleg. Még röntgengép is van... — elgondolkozik — ...meg azért is eljövünk, mert ki tudja, meddig lehet ezt látni. Amikor ebben a kikötőben töltjük az éjszakát, mindig halljuk, hogy építőanyag tolvajok bontják az épületeket, viszik a palát, a téglát, az ablakokat, mindent, ami csak mozdítható. Goli Otok már régen nem zárt terület, de hivatalosan nem is nyitott az idegenforgalom előtt. Mégis hajós börtönturisták hada lepi el a nyári szezon idején. A volt foglyok szerint, ez így, ebben a formában sérti a kegyeleti jogokat. Az emlékhely, illetve a börtönmúzeum létesítéséhez a politikai jó szándék ugyan adott, de az anyagi feltételek hiányoznak. — 1949-ben alapították a börtönt a vízhiányos Golin, ahol egészen addig a Rab szigetén gazdálkodók legeltették a birkáikat, kecskéiket — meséli Marin Skenderovic, a Budapesten dolgozó horvát idegenforgalmi szakember. Mint mondja, előbb politikai foglyok később köztörvényesek kerültek a szigetre. Az 197l-es „Horvát Tavasz" után azonban ismét megtelt Goli otok politikai foglyokkal. — Akkor voltam egyetemista — folytatja Skenderovic —, jól emlékszem azokra az időkre. Miközben nálunk sorra kiadták Szol2. ábra. Sveti Gregor zsenyicin könyveit, s hát általában véve jóval szabadabban éltünk, mint a többi keleteurópai ország lakói, az otthoni politikai internáló táborokról nem volt szabad beszélnünk. Egyszerűen tabu téma volt Goli és a szomszédjában lévő Sveti Gregor sziget, ahová a nőket és a megbízhatatlan katonatiszteket vitték. Hosszú hallgatás után a még életben lévő volt politikai foglyok Ante Zemljar vezetésével létre hozták 1991-ben a Goli otok Egyesületet, s 1992-ben fogadta el a horvát országgyűlés azt a törvényt, amelyben kimondták, hogy a titoizmus alatt bebörtönzött, volt politikai foglyokat rehabilitálni kell és kártérítésben kell őket részesíteni. A börtönszigetek, tehát Goli és Sveti Gregor kegyeleti hely lesz hamarosan. A közelmúltban készült egy terv, amelyhez befektetőket keresnek.