Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Vas Béla: Az az igazság, hogy... (Tiszaföldvári és cibakházi történetek a XX. századból)

geztük a konfirmáció vizsgát, meg egy kis Bibliát az Újtestamentumbul. Az Ótestamentum nem vót, csak az Újtestamentum vót beleírva. Na aztán borzasztó meglepődtünk. Elég az hozzá, hogy ott vót, akit sokszor megharagítottunk, Szűcs Imre tiszteletes úr, azt mondja a vezető papnak, Gál tiszteletesnek, hogy: — Most mit csináljunk evvel a két cibaki gyerekkel? Ezeket el kell buktatni! Vagy fogjunk hozzá vizsgáztatni, külön ezt a két kölyköt? Hát azt mondja: — Jó, megbuktatjuk — mondja Gál, — De ezeknek hiába mondod, hogy gyöjjenek át kétszer egy héten ide a földvári Református Parókiára, hogy majd itt kikérdezed őket, meg osztályozod, ezek nem fognak neked átgyönni. Biciklijük nincs, buszra nem kőtenek, mer' drága vót akkor is, gyalog nem gyünnek át. Neked kell átmenni hetenkint kétszer, szerdán meg szombaton Cibakra a nagy iskolába. Aztán oda talán elmennek, mer' helybe' vannak. — Hát — azt mondja Szűcs — Én se megyek, én se vállalom. — Akkor egyezzünk meg abba', mer' most mán túl vagyunk az időn, mindenkinek, nekünk is haza kéne mán menni, vége van ennek az ünnepségnek, hát ide figyeljetek — felénk fordult Gál tiszteletes úr — mondjátok el az Úri Imádságot, a Miatyánkot. Azt se bírtuk elmondani, nem bírtuk zavarunkba' elmondani. Hát a szülők is fel voltak ott háborodva, hát még a Miatyánkot se tudják, na hunnan gyöttek ezek, hun élnek ezek? Nem tudtuk elmondani a Miatyánkot, zavarba'vótunk. Mindig azt néztem meg van-e a „piagát"! A „piagát", az érdekelt, meg az 5. ábra. A cibakházi Rákóczi utca — hajdanán (Képeslaptészlet; Gyevnár László tulajdona) oroszlán, meg „Tarzán", mit törődtem én a Miatyánkkal! Hát aztán azt mondja Gál: „Hát én ösmerem nagyon jól ezt a két gyereket, úgyse igaz, hogy ne tudnák a Miatyánkot. Hát kiváló tanulók!" így mondta. „Mónár is! Hát hogy mi lelte őket!" Hát a „Tarzánt" nem mondtuk neki meg. Na aztán így történt a konfirmáció vizsga, hogy nem tudtuk elmondani a Miatyánkot se, de megkaptuk az oklevelet, még a kis Bibliát is, meg bizony! Iskolaévek Kazai Béni bácsi meg szakrajzra tanított bennünket. Csak a borbélyoknak, meg a pékeknek nem bírt rajzot, azoknak nem vót' szakrajzuk, hanem azt mondta Béni bácsi, úgy hívtuk, amit akarnak, vagy a lakatos, vagy a bognár, vagy asztalos szakmarul, rajzoljanak valamit. De kell rajzolni nekik. Hát Gál Jóska, nagydarab ember vót', jó csontos, erős gyerek vót', nem szeretett se rajzolni, meg nem is tudott. Rajzolt az, csak nem jól, mindig mondogatta neki Béni bácsi: „Ej, ej Jóska fiam, megint elpuskáztad a rajzodat! " Egyszer azt mondta neki Béni bácsi: „A kutyafáját neki, Jóska fiam, megint mit csináltál? " Az meg mondja, nagy komolyan: „Tanító úr, nem úgy kell káromkodni, így a kisgyerekek szoktak káromkodni. Kutyafáját, hát milyen káromkodás az? Bele kell venni a kegyelemszarót, meg az égbekocsikázót is! Az az emberi káromkodás tanító úr, nem kutyafáját!" Na aztán azt mondta, mer' nem mert nekimenni, hogy adjon neki pofont: „Eredj haza fiam, eredj haza! Jelentkezzé ' kanásznak a tanácsházánál. Nem iparos embernek való vagy te! Még ilyet mondani! Engem akar tanítani káromkodni!" Nagyobb baj Egy kisgyerek van, ezt mán nem tudom, hogy ki vót, a nevit elfelejtettem, csak fiatal házasok vótak a szülei a kisgyereknek, meghalt az apja, valami érte, valami betegségbe. Mikor a temetés vót, hát ugye a fiatalasszony, a kisgyerek anyja nagyon siratta a férjit, biztosan szerették egymást. Na aztán meg fiatalok is vótak. A kisgyerek fogja az anyja szoknyáját, olyan 5 éves forma vót. Ott még nem szólt semmit a kisgyerek, hanem mikor mielőtt leteszik a gödörbe a koporsót, még a pap