Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Vas Béla: Az az igazság, hogy... (Tiszaföldvári és cibakházi történetek a XX. századból)

TISZAVTLAG HI. elbúcsúztatja a hozzátartozóktú', meg a rokonoktú', ösmerösöktü'. Akkor rítt nagyon az anyja a kisgyereknek. — „Idesanyám! Ne ríjjon, mer' érhet még minket ennél sokkal nagyobb kár is! " Az apja temetésin! Úgyhogy a temetésbü' tragikomédia lett, mer' ugye hát a közvetlen hozzátartozóin kívül ki bírta vóna megállni, már nem hangosan nevették, de ugye elébe tette a kézit. A pap is az imakönyvet az arca elé tette, ne lássák, hogy mosolyog. De megtörténtek ezek, mind megtörtént. Református pohár Egyszer mán nem tudom, nyilván Pünkösd ünnepe vót, olyankor is szoktak Úrvacsorát adni a templomban, szóval minden ilyen nagy Bibliai ünnepkor, Jézus születéskor, Jézus halálára, Húsvétkor, Nagypénteken, Újkenyérre, Újborra. Ez Pünkösdkor vót. Tamás bácsi bement a templomba, megvárta, míg az Úrvacsorára kerül a sor, hát oszt oda állt a korlát mellé, mer' olyan kis elválasztó korlát vót. Megvárta, míg a pap teleönti a kiürült kelyhet, oszt akkor ő sorolt be, hogy ö mán régen itt van. Jó' van. hát nem akartak vitázni vele, templomban, olyan helyen. Hát aztán Tamás bácsi fogja, issza. Azt mondja neki a pap halkan, csendesen: — „Sok lesz mán Tamás! " Leveszi a kelyhet, de nem adta oda a papnak, körülbelül még félig vót a kehely, de nagy bajusza vót neki, megtörüli a bajszát: — „Sok ám itt a bűn is uram!" Oszt lehajtotta egy cseppig. Aztán azt mondta neki a pap, hogy: — „ Tamás fiam ne gyere többet templomba. " Tamás bácsi hangosan mondta ám, hogy hallotta mindenki, nem ám hogy csendesen, mert Tamás különben is ilyen nagy hangon beszélt. Kurdics, a szeszkazán I. Ment hazafelé az öreg Kurdics. Este vót mán, munkából ment, de ugye mikor már megy hazafelé, nem dogozik. Szerette a bort, pedig vót nekik szőlejük is, boruk is vót otthon hordószámra. De azér' bement a kocsmába, mer' útba esett. Hát ott jó' berúgott, mer' ivócimbora is került. Megy hazafelé, cikkcakkban, aztán vastag pallódeszkának hívják ezt, az vót keresztül téve az árkon, még középen meg is vót biztosítva téglával, hogy ne süllyedjen le, vagy el ne törjön véletlenül. Hát aztán megállt a véginé', mert gondolta itten először be kell célozni, hogy mikor indulhat el, nehogy a vízbe essen, mert tele vót vízzel az árok. Na aztán mikor mán megállt a dülöngéssel, akkor elindult, átszaladt, el is esett ottan, amire átért, de ugye nem lett vizes. A felesége D. Szabó Eszter vót, úgy hívták. Mikor hazament, aztán mán a kapuban mondta: „D. Szabó, hozzad a kancsót, meg a poharat! Kettő poharat hozzá '! " Azt mondja a felesége: „Kettőt? Hát úgy látom magadba vagy, minek neked két pohár? " Azt mondja: „Most én míg az egyikkel iszom, te meg a másikat tőtöd tele! Úgyhogy felváltva két kezembe, míg az egyikkel iszom, te meg tőccsed a másikba! Úgyhogy ne hágjunk ki egy pillanatot se! " Kurdics, a szeszkazán II. Egy másik alkalommal meg akkor is szintén részegen ment haza, mint mindig. Bemegy: — D. Szabó, hozzad a kancsót, meg a tőcsért! — Hát a tőcsér minek? — Én most hanyatt fekszek ide a konyha födj ire. kinyitom a pofámat, te beleteszed a tőcsért, oszt öntőd bele, a tőcsérbe a bort! „Alábbvaló vagy Meklernél! " ,, Te ilyen smucig, te olyan smucig! Alábbvalóbb vagy Meklernél!" Mekler az kocsmáros vót, azt azért hívták a cigányok mindenkinél alábbvalóbbnak, mert adott hitelt, de ha elment a kocsmája előtt, oszt nem ment be, akkor annyi féldecit írt be, ahányszor nem 6. ábra. A cibakházi Sárszeghy kastély — egykoron (Képeslaprészlet; Gyevnár László tulajdona)