Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Vas Béla: Az az igazság, hogy... (Tiszaföldvári és cibakházi történetek a XX. századból)

— Mert igaza vót a tisztelendő úrnak, feljegyeztem, hogy mikor lett, aztán pontosan kilenc hónapra lett meg. Igazat mondott tisztelendő úr! Na oszt hát ennek híre ment, a főjegyző is mondta: — Hát hogy csinálhatsz ilyet? — aszondja. — Látom, hogy szeretik egymást, jó' élnek, most én bosszantsam fel őket? — így mondta. Tiszteletes úr I. Az egyik tiszteletes úr elment temetni halottat. Aztán mán kint vótak a sírgödör mellett, mondta a búcsúbeszédet a pap: „Kedves híveim, mindnyájan ennek a szerencsétlen embernek a sorsára juttok, tán még én is. " Azt nem mondta biztosan, hogy biztos ő is majd meghal, hanem odatette, hogy „tán még én is". Tiszteletes úr IL Az a helyzet, hogy három évig vótam inas. Abba' az időbe, Horthy idejibe az vót' a divat, hogy még a katonáknak is hittanórára kellett járni, meg templomba kellett minden vasárnap, meg ünnepnap menni. Zárt rendbe'! Még az elemista gyerekeknek is, mink is mentünk mindég. 8.00 órára ott kellett lenni az iskolába', aztán zárt rendbe' hárman, három sorba kellett felsorakoznunk, hármas sorba, elöl ment a tanító, utána meg mentünk mink. Na aztán mikor inasok lettünk, nekünk is kellett az inas iskolába hittanrajárni. Minden szerdán déli 12.00 órátul 13.00 óráig tartott a hittan. Nagy Sándornak hívták a tiszteletes urat, mi reformátusok vótunk. Akkor került ez ki a teológiárul, aztán beosztották tanultabb, idősebb pap mellé, hogy tanulja a csíziót. Na aztán, de igen szerette a bort. Ivott mást is, csak bort is, az vót' a főital. Itt Polacseknál gyöttünk ki, mer' a Baross körúti iskolába jártunk először, majd a Sikolya útról is beszélek még. Na aztán az arrú' vót' híres ez a kis zugrész, hogy még poros úton is bokáig érő sár vót'. Na aztán de akkor körülbelül olyan féllábszárig ért ott a kocsiúton, mer' akkor még nem vótak gumikerekű járművek, lovaskocsik, vasráfos kerekekkel felszerelt kocsik közlekedtek, az felvágta a fődutat olyankor, amikor nagy eső vót'. Na aztán délután 17.00 órakor kezdődött kétszer egy héten, kedden meg pénteken közismeretinek hívták ezt az inasiskolai órát. Aztán hát novemberbe' ugye 19.00 órakor mikor elengedtek bennünket, mán nagyon sötét vót'. Hallottuk mink, mikor Polacsekhöz értünk, valami dagasztotta a sarat, mint pék a kenyértésztát, olyan hang hallatszott. Hát Kozma Ferkó, a kovácsnak a fia, Gyökösinél vót' az inas, az olyan belevaló rossz gyerek vót', úgy is mondhatnám, úgy hívták az olyat, hogy vásott, rótt kölyök. Minden, ami rossz, az minden eszibe jutott. Először azt hittük, hogy tél leg, hogy kutya, vagy fene tudja micsoda, emberre nem gondoltunk. Ferkó mán kereste a féltéglaszerü dobó nyavalyát, követ, vagy téglát, de még Pete Lajosnak vót' legtöbb esze, az először megkérdezte: „ Van ott valaki, ki az, aki ott van?" Na akkor megállt a dagasztás: „Én vagyok, Nagy Sándor tiszteletes úr!" Na aztán: „Kérem, legyenek szívesek segítsenek ki innen!" „Hát az Öreg Isten, megy bele a nagy sárba! " — gondoltuk magunkba' — „Dehogy megyünk!" Meg hát feje búbjáig vastagon vót' a sár rajta, mer' hassal is beleesett, pofával is beleesett, mindenin vastagon vót' a sár. Annyit meglettünk, hogy beszóltunk Polacseknak, a kocsmárosnak, hogy van itt egy vendégje, benne van a nagy sárba', legyenek szívesek, segítsék már ki. Na aztán kivették, a belső vendégek között vót' Enyedi Ferkó, azok gazdák vótak, vót' nekik kocsijuk, ló. Na közben az udvaron takarították le a sarat a vendégek, meg Polacsek a kocsmáros. Haza szaladt befogott a kocsiba, szalmát tett a derékba, feltették a kocsira, amikor ideért Polacsek, akkor haza vitte Ferkó, mer' nem túl messzire kellett menni, otthon melegítettek az üstbe' vizet, a ruháját leváltották, Feri dolgozó száraz ruháját adták rá, aztán a sáros gúnyáját is a tiszteletes úrnak kinyomkodták nagyjából, hogy sáros ne legyen, kicsavarták, aztán úgy vitték el a református parókiára. Másnap meg a kocsmáros találta meg a kalapját a habarékba, azt is kimosták, aztán elvitték a parókiára. így a kalapja meg ott maradt. Na aztán szégyelletibe elment Földvárrul, mer' hát nagy szégyen vót' ugye a tiszteletes úrnak ilyet csinálni. Elment a szüreti bálba ősszel. Aztán mindjárt berúgott, ment ottan vagy még inni, vagy ki a WC-re, ilyen 18 éves forma gyerekek, legények mán jobban mondva, mentek utána