Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)
ÉRTEKEZÉSEK - Vas Béla: Az az igazság, hogy... (Tiszaföldvári és cibakházi történetek a XX. századból)
még apám se ösmerte, még apám kisgyerek vót', mikor az ö apja, aki szintén Székely Albert vót', az meghalt. Úgyhogy a Székely nagyapámat nem ösmertem. Apámat faggattam, hogy mit tud az erdélyi családi dolgokrul, nem sokat törődött velem. Miska bátyám mondott egyet-mást, hogy két testvér elindult ide. Biztos, hogy lehetett nekik valamijük, mer' tudtak venni — nem sokat — egy olyan négy-öt hold szántófődet, meg a Kincsem-Szőlőben vettek egy hold szőlőt, meg az Oszőlőben is vót' egy-két hold szőlejük. Ez ment kétfelé, mer' apámék ketten vótak testvérek. Apám gyomorbeteg vót', 64 éves korába' halt meg a mentőbe'. Vitte vóna a mentő Szolnokra a kórházba. Újrákóczinál halt meg. Most legalábbis akkor az vót' a divat, hogy nem vitték tovább, nem vitte tovább a mentő, ha útközbe' meghalt a halott, csak a legközelebbi lakott faluho', vagy városig. Ott ki kellett tenni. Hát apám is így járt. így aztán én magam vagyok, mint ahogy a nóta is mondja. Történetek Jancsi pap rövid miséje A Jancsi pap még most sem tudják valójában, hogy mi volt a neve, mert mindenkinek úgy mutatkozott be, úriembereknek is, hogy Jancsi pap vagyok. Ha alá kellett írni, akár hivatalos papírt, akármit, azt írta oda, hogy Jancsi pap. Hogy mi volt a valódi neve, soha nem tudja, még most se senki. Na elég az hozzá, hogy Viczán Matyi bácsinak hívták a harangozót, kis töpörödött, hajlott hátú öregember volt, az volt a harangozó, meg hát így a templomi gyertyagyújtogató, ilyesmi, Cibakházán. Aztán vasárnap 10 órakor kezdődött a nagymise, Matyi bácsi beharangozott Vi 10 táján, hogy legyen idő összegyűlni a híveknek, akik templomba akarnak menni. De aztán végzett a harangozással, ballag lefelé az öreg a lépcsőn. Mikor leér látja, hogy mindenki kint van a templom mellett, beszélgetnek, sumákolnak. Egyszer odalép mellé egy idős néni: Matyi bácsi se kántor, se pap! — O az áldóját néki, — azt mondja. Meg kell keresni a papot! Szalad az öreg „macskaszarosékhoz", ott volt ilyen ital zugmérés. Legtöbbször oda szoktak menni, jó bort mértek, különben Nagy Jani bácsinak hívták, ösmertem nagyon jól, személyesen is. Na aztán mondja Matyi bácsi, levette a kalapját is: — Voltak-é a tisztelendő úrék? — Még máma nem vótak Matyi bácsi! — Akkor sietett a Diósi vendéglőbe, nem tudom tudja-e hun volt, na mindegy, ott az Ipartestülettel átalellenben, a hentessel srégen, általellenben volt Diósinak a vendéglője. — Diósi úr, volt-e itt a kántor meg a pap? — Máma még nem vótak Matyi bácsi. — Az áldóját néki! — szaladt a Törőcsik vendéglőbe, az egy kicsit arrébb volt. Na belép az ajtón, keresztet vet az öreg, mer látja, hogy Marci kántor, Jancsi pap, a jegyző meg a Kotrocó mester, úgy hívták Ci bakon a kéménykotró mestert, kártyáznak, azér vetette a keresztet. A pap meg a kántor itt vannak, mán a misét kéne nekik tartani. Monda neki: — Tisztelendő Úr! — Jó' van Matyi bácsi! — mellette való asztal mellől előrántott széket a Jancsi pap: Üljön le! — elkezdi: — Jó' van Matyi bácsi, Törőcsik úr, Matyi bácsinak egy nagyfröccsöt! — Hát oszt nem mert többet szólni az öreg, úgyis hiába szól, ugye a partit nem lehet abbahagyni, mert pénzre ment. Na aztán az öreg megitta gyorsan, mer azt hitte, hogy csak arra várnak, hogy ő megigya a bort. Leteszi az asztalra a poharat, megint szólt volna, hogy tisztelendő úr... — Jó' van Matyi bácsi, Törőcsik úr Matyi bácsinak még egy nagyfröccsöt! — Ez ment vagy négy, vagy öt nagyfröccsig, mire vége lett a partinak. Na azt mondja: Uraim, mi most a kántor úrral elmegyünk, de maradjanak itten, várjanak meg bennünket, gyövünk mink mindjárt. Majd a fasza alá vágok én a nagymisének! — azt mondja. Hát aztán miseruhába vót a pap, úgyhogy számított ő erre, hogy ne kelljen mindjár' vétkezéssel is időt tőteni. Miseruhában, még a
