Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)
ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai II. (XX. század)
12. ábra. Nyáját kísérő juhász — lépés a bottal (Tiszakürt, 1977. Fotó: Szabó L.) 13. ábra. Nyáját kísérő juhász — lépés a bottal (Tiszakürt, 1977. Fotó: Szabó L.) állapotokat több ponton módosító kisebb intézkedéseket hoznak, ami szinte észrevétlen változásokat eredményez, igazodik a korábbi gyakorlathoz, s azt gyökeresen nem kívánja félborítani, szerves fcjlődcsűnek tűnik. Az ország lakossága számára ezért elfogadható, könnyen érthető és végrehajtható. Ilyen törvény volt pl. az állattartást erősen befolyásoló 1894. évi XII. tc. amelyet a fogyatkozó legelők jobb kihasználása érdekében hoztak, s országszerte honosított meg új módszereket, anélkül, hogy a helyi hagyományokat teljesen feldúlta volna. 10 Az úrbéres közösségek tagjainak meghagyta a beleszólás lehetőségét, érvényesülhetett a helyileg kialakult, bevett hagyomány, s az új vonások megoldások illeszkedtek a régi bevett gyakorlathoz, ugyanakkor az új körülményeket is figyelembe vették." Az első világháborút megelőzően a legelőhiány országszerte, de főként a vízszabályozások miatt az Alföldön már komoly nehézséget jelentett. Ez hívta életre a paraszti állattartást is erősen érintő és szabályozó 1913. évi X. törvénycikket, amely 1914. május 1. napján lépett életbe. Lényege az volt, hogy „ ...az osztatlan közös legelőkben részes felek (tulajdonos társak) a közösségből folyó ügyek vitele végett... társulattá alakulni" kötelesek. A korábban létrehozott valamennyi társulatot, állattartással foglalkozó közösséget megszüntette, a velük kapcsolatos intézkedéseket hatálytalanította, s ettől kezdve csak a Legeltetési Társulatok intézhetik a közösség ügyeit. A társulatok működési szabályzatát részletesen kimunkálták, teendőiket, jogaikat pontosan előírták. Itt is érvényesült az az elv, hogy a helyi hagyományok is érvényesülhessenek. Alapvetően különbözött azonban a korábbi apróbb módosító törvényektől, rendeletektől abban, hogy az egész országra érvényes, egységes szervezetet hozott létre, s lehetővé tette az állami, hatósági ellenőrzést, a központi nyilvántartást, a megfelelő információt és beleszólást is. A Tiszazugra vonatkozóan e törvény érvényesülését és hatását Szabó István alapos tanulmányban vizsgálta meg felhasználva a néprajzi gyűjtés mellett a tiszasasi és tiszakürti Legeltetési Társulatok fennmaradt iratait is. 12 A szerző cikkének elején külön megjegyzi, hogy a háború alatt gyakorlatilag a törvény nem lépett életbe, azt követően is elhúzódott végrehajtása. Nehézségetjelentett az is, hogy a törvényt még a Trianon előtti Magyarországra dolgozták ki, de a 8 Vö: SZABÓ I.—SZABÓ L., 1977. — Az Ipoly-völgyi erdőbirtokosságokra vonatkozóan. — Uő: 1993. A zselicségi Mozsgó és környékének közbirtokosságaira vonatkozóan. 9 Lásd korábban: SZABÓ L., 1981. Nagyrévi legeltetési rendről. — Uő: 1982. Csépa társadalmáról illetve: Uő: 1991. A tiszazugi állattartás üzemtípusairól. 10 A Magyar Törvénytár adatait kötet és oldalszám szerint nem adjuk meg. 11 SZABÓ L., 1981. A nagyrévi Mentetlen rétet pl. a cibakházi gazdaközösség vette bérbe, ahol egy egészen kis legelőn kellett az év nagyobb részében a heverő gulyát eltartani. A helyi hagyományok, a nagyréviek tulajdonjoga figyelembe vételével a pásztornak pontosan megszabták a teendőit. A kihajtás előtt a legeltetési bizottság a pásztorral együtt bejárta a legelőt, meghatározta a legeltetés módját, elveit, ettől kezdve a pásztorra bízta hogy mit hogyan csinál. Mivel ugyanaz a pásztor család évtizedeken át legeltetett itt, csak az első években adtak nekik utasításokat, azután a pásztor felelősége volt, hogy mit hogyan csinál. 12 SZABÓ 1., 1980.