Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai II. (XX. század)

gyobb falkák is voltak. Ezek mellé juhászt fogadtak. A juhászok rendszerint helybeliek voltak, vagy ha máshonnan jöttek, családostól megtelepedtek és gyermekeiket, asszonyaikat befogva a tej feldolgozó munkáiba, piacra, helyi szükség kielégítésére is dolgoztak a maguk állományából. Tiszakürtön a Dudog, a Fábián, a Wilhelm család több generációja állt a helyi és környékbeli birtokosok szolgálatában. Egy-egy juhász legkevesebb 120—130 birkát őrzött, de a 200— 300-as falka tartása volt kifizetődő. A régi időkről emlékezve juhot és birkát említ Major Bálint. Nyílván ez fajtát (racka — merinói) és fajtaváltást egyaránt jelez. A XX. században már rackát nem tartottak, a helyi emlékezetben a pásztor családok sem emlékeznek rá. Az uradalmak a merinóit gyapjáért is tartották, sőt ez hozta a nagyobb jövedelmet. Emberemlékezet óta Békés megyei juhnyírók jártak az uradalmakba, a juhászok csak a kezük alá terelésben segédkeztek, maguk nem nyírták a birkát. A pásztor viselet elengedhetetlen tartozéka volt a racka juh bőréből készült bunda. Fzt mindig és minden pásztor vásárban szűcsöktől vásárolta. A XIX. században a juh vagy birka a táplálkozásban jelentős szerepet töltött be. A paraszti tartás megszűnte után a tehén tejből készült termékek válnak szinte kizárólagossá (ünnepinek számított, ha juhásztól vettek tejtermékeket), illetve a disznóhús volt az általánosan fogyasztott húsféle a baromfi mellett. Ez együtt járt azzal, hogy a sertés állomány a korábbinak többszörösére növekedett. 1895— 1935 között megduplázódott a sertésállomány, 1935—1962 között, köszönhetően a termelőszövetkezeteknek is, ez az ütem megkétszereződik. Nemcsak azért van ez, mert pótolni kell a juh (s megjegyezzük, hogy a hal és kisebb mértékben a vad) hús kiesését, hanem, mert a sertéstartás álló eszközeibe nem kellett sokat befektetni, a viszonylag primitív ólak kis területen is sok állatot fogadhattak be. Paraszti szinten a konyhai hulladékon el tudták tartani, csak pár hónapig kellett hízóra fogni. Költséges sertéstelepeket a téeszek majd csak a hetvenes években kezdenek építeni. A kezdeti szövetkezetek pedig csak rátették a kezüket az otthoni ólakban tartott állományra, mondván, hogy ez közös. Az 1950-es évekig a paraszti gazdaságokban más fajtát a mangalicán kívül nem is ismerlek vidékünkön. A községházán tartott kanok az emlékezet szerint mindenütt mangalicák. A hússertéseket a téeszek kezdik tartani.

7 A hatósági beavatkozás szerepének megnövekedése a paraszti állattartásban Korábban összefoglalón szóltunk ennek a fontos, az állattartás egészét érintő folyamat okairól. A jobbágyfelszabadítás után létrejött úrbéres testületek, mint ezt nemcsak a Tiszazugban, hanem az ország más részein is tapasztaltuk, s az azóta megjelent publikációk egész sora igazolta észrevételünket, az úgynevezett úrbéres testületek a korábbi községi önkormányzat, falusi önigazgatás mintájára szinte spontán módon alakultak. Ezért nem okozott különösebb változást a közös földek használatának megszokott rendjében kialakuló új intézmény. Tiszazugi vizsgálataink is minden tekintetben ezt igazolják.

9 A kiegyezés után elkezdődött, s az 1880-as évek közepétől fokozatosan, de viszonylag eléggé gyorsan végbement egy európaihoz igazodó közigazgatási reform, amely egyre inkább megnövelte az állam és a helyi hatóságok szerepét a gazdasági irányításban is. Eleinte a korábbi 7 A mangalica kizárólagosságát az 1935-ös OMGE statisztika rögzíti. A községházán tartott kanok mind mangalicák voltak, s a lakosság itt búgatta a disznót. A gyűjtéseinket egy véletlen adat is igazolja. Jankovics Marcell önéletírásában az öcsödi kitelepítés korszakát felidézve a következőket írja a házigazdájuk állatairól: .Néhány baromfijuk kapirgált az udvaron, libákat is tartottak, mert emlékszem a toll/osztás után vérző, csupasz bőrrel totyogó madarakra. Volt egy anyakocájuk is, amit évenként el-elvittek búgatni a tanácsházára az állami kanhoz, fedező kant más azokban az években nem tarthatott. (így lehetett számon tartani, ki nevel hízót.) Szőke mangalica volt természetesen, akkoriban más fajtát csak elvétve lehetett látni. " JANKOVICS M., 2007. l.k. 311.