Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai II. (XX. század)

TISZAULAG m. Tiszazug községeinek állatállománya 1935 10. ábra. A Tiszazug községeinek állatállománya (1935) (Szerk. : Szabó L.) Tiszazug községeinek állatállománya 1962 //. ábra. A Tiszazug községeinek állatállománya (1962) (Szerk. : Szabó L.) ben megkísérelte bizonyos helyi fajta kitenyésztésére ösztönözni a lakosságot. Kísérletének a háború vetett véget. A lótartás nem esett át olyan értelemben fajtaváltáson, mint a szarvasmarha, juh vagy disznó. Az úgynevezett parasztié) megnevezés sok fajta összefoglaló helyi neve, a minőséget a kihelyezett méneskari csődörök biztosították egy felől. Uradalmakban fordult elő néhány hidegvérű fogat, ezeket főként a bort szállító stráfkocsik vontatására használták fel. Nehézséget jelent az, hogy 1852-ből nem rendelkezünk használható számszerű felméréssel a sertéstartásról. Ez azért fontos, mert a juh (birka) és a disznó paraszti gazdaságon belüli szerepe éppen a XIX. század utolsó harmadában változik meg, szorul vissza az előbbi, növekedik meg az utóbbi jelentősége. Kisegít azonban bennünket az emlékezet, illetve Major Bálint részletezőbb nagyrévi leírása erre vonatkozóan. „ Tartottak továbbá juh- és birkanyájat, sertés- vagy disznó falkákat juhászok és kanászok pásztorkodása vagy őrizete alatt. Nyári időben és némely része egész beszorulásig éjjel-nappal kint volt. Csak a fejős tehenek, a fias disznók és a kisebb malaczok jártak haza a faluba éjjelre, úgyszintén a fias birkák is, a midőn a bárányok tőlük el lettek választva, azokat is a fejő juhász mintegy negyed éven át naponta háromszor, később kétszer, végre már csak egyszer megfej és végett a tulajdonosok házához haza hajtotta, fejés után pedig éjjelre kihajtották ismét a legelőre. " A szerző, miután leírja az esztrengában való fejés módját, megjegyzi: „Jelenleg már sem ménes, sem birkanyájak nincsenek. " Pár lappal később ismét a jelenről írva jegyzi meg, hogy jelenleg lovat, marhát és sertés tartanak, amihez az apaállatot nagy költséggel szerzi be az elöljáróság.

6 A leírásból kiderül, hogy voltak nagyobb juhállománnyal rendelkező gazdák, akik közösen fogadtak juhászokat, akik a közös falkából kiszakított állatokat naponta akár többször is hazahajtották, hogy megfejhessék. A XIX. század végére ez már megszűnt és a mai állapothoz hasonlóan csak vágásra (szüret, lakodalom, aratás vége, házépítés, egyházi vagy családi ünnep, búcsú) ha tartottak gazdák otthon egy-két juhot. Nem szaporították őket, nem fejték, nyírták. Az árokparton, közeli utak mentén kipányvázták és 10-12 éves gyermekekre bízták, nem egyszer kecskékkel együtt. A középgazdaságok némelyikében azonban, ha megfelelő legelőterület volt, na6 MAJOR B., 1899. 61.; 63.