Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai II. (XX. század)

képest, hogy így vélekedtek, a gyűjtések során eléggé szép számú, házilag drótból készített ökörszájkosarat majd mindenütt találtunk, s szép számmal gyűjtöttünk be ilyeneket a múzeumokban. Gyakori volt a kovács készítette vaspántokból hegesztett szájkosár is. Elképzelhető azonban, hogy ezek csak a földosztás után szaporodtak meg, amikor a ló hiány miatt valóban gyakoribb volt (főként az új földeseknél) a tehén befogása. A századfordulói nagy marhalétszám a kettős hasznosítással is összefüggött. A falu úrbéres és zsellérbirtokosai a tejelő szarvasmarhát a község tulajdonában lévő közlegelőn tartották. A visszaemlékezések szerint valamennyi településen a község bikája vörös- vagy pirostarka (simmenthali) volt. A szarvasmarhákkal együtt helyezték el a lovakat is a beltelek istállóiban. A lóállomány számszerűen sem változott 1852-től a második világháború végéig. A szinte változatlan számok mögött eleven mozgás tapintható ki. Legfontosabb az, hogy a kizárólagos munkaállat a sokoldalúan hasznosítható ló lett. Ha a statisztikai adatokat nézzük, látható, az első világháborút követő két—három évtizedben a lóállomány némi emelkedése, ami, mint láttuk, annak tudható be, hogy ebben a korszakban szűnt meg paraszti szinten a szarvasmarha igázása. A második világháború után a háborúban elpusztult lóállományt már sohasem pótolta a Tiszazug népe. A tiszazugi lakosság egy kisebb csoportja már a XIX. század második felében is előszeretettel tartott lovat munkaállatként. A vízszabályozásoknál kubikosokként dolgozó szegényebb réteg nagy emelkedésnek tartotta, ha annyira vitte, hogy digós lehetett, azaz kordét vásárolhatott, lovat tudott tartani. Véleményünk szerint a múlt század második felének viszonylag magas számú lóállománya összeTiszazug községeinek állatállománya -1852 8. ábra. A Tiszazug községeinek állatállománya (1852) (Szerk. : Szabó L.) 9. ábra. A Tiszazug községeinek állatállománya (1895) (Szerk. : Szabó L.) függ ezzel. Ha a községi adatokat nézzük, a XX. század első évtizedeiben enyhe esés tapasztalható a lovak számában ( 1895—191l).

5 Ezt grafikonjaink nagyobb időmetszet miatt nem érzékeltetik. Minden bizonnyal összefügg ez azzal, hogy a nagy tiszai szabályozások lezárultak, s a fogatos kubikos réteg úgyszólván eltűnt. Lótartás szempontjából, mint erről korábban már szóltunk kiemelkedett a kuriális Csépa nemesi közössége. Itt az SZMNA és egyéb gyűjtések és adatok szerint az ökör igázása szinte ismeretlen volt. Ez annál feltűnőbb, mert a szomszédos falvak közül a viszonylag jómódú Tiszasasi gazdák körében élt legtovább az ökör igázása. Csépán Gonda Sándor állatorvos a harmincas évekSZÁLLÁSI S., Tiszasas 51—55. — Erre az enyhe esésre Tiszasas esetében külön felhívja a figyelmet.