Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)
ÉRTEKEZÉSEK - Madaras László: Régészeti feltárások Szelevény-Telekparton (Előzetes ásatási beszámoló a Kunszentmártoni Szilárd Hulladéklerakó területén végzett kutatásokról)
húzták a medence vonaláig. Az alsó lábszárakat hátratörték a keresztcsont mögé. Amíg az 1. sírban fekvő halottnak előre, addig a 2. sírban talált holttestnek csak félig húzták fel a lábát, s a sarkát hátrafelé kötötték, szinte a farokcsonthoz. A felsőtestnél jól látszódott, hogy a jobb felkar a test mellett feküdt nyújtva, a jobb alkart behajlították a hasvonalra. Nem kizárt, hogy a bal felkart és a koponyát valamikor megbolygatták. Ez a zavarás nem lehetett sokkal később, mint a temetés, ugyanis az ízületi részek még kötöttek voltak. De elképzelhető, hogy a bal felkar némileg rendellenes fekvésének mindössze annyi az oka, hogy ezen a részen a korábbi gödör az átlagnál jobban megsüllyedt, s ezért csúsztak el a csontok. A 3. sírt — az északi fal mellé szorulva — a gödörrendszer keleti részében találtuk. A csontváz fejjel északkeletnek fordult, és a bal oldalán feküdt. Arca dél felé nézett. Lábát a medence felé fölhúzták, sarkát hátra, a farokcsonthoz szorították. Szinte azt az érzést keltette, mintha ahhoz lenne „kötözve". Jobb alkarját a has elé, a mellkasára fordították. Az egész testet edények takarták be. Ezek között csőtalpas tál, illetve fazéktöredék egyaránt előfordult, s itt is mindenféle háztartási hulladékot találtunk. A 4. számú sírt nem kizárt, hogy utólag ásták be a 2. és a 3. számú sírok közé. Erre abból a laza, barna hamus kevert rétegből következtetünk, amely mind a gödörrendszer, mind pedig az 1—3. sírok betöltésétől különbözik. Ebben a betöltésben fölül, részben a 3. számú sír csontmaradványainak szintje fölött, részben azonos szintben hevernek szétterítve az edények. A legalsó, mintegy 3-5 cm vastag hamurétegben kalcinált csontokat találtunk. Ez alapján felmerül annak a lehetősége, hogy a hamukupac alatt egy hamvasztásos sír (?) maradványai kerültek elő. A „párna alakú" festett arcos edény ehhez a sírhoz tartozik. A fenti leírásból véleményünk szerint egyértelműen kitűnik, hogy az Alföldi vonaldíszes kerámia készítői gondosan, sok melléklettel temették el halottaikat (legalábbis a szelevényi lelőhelyen). Az is egyértelmű, hogy a település és a temető még nem különült el szigorúan egymástól, temetés céljára egy korábban használt hulladékgödröt vettek igénybe. Jól látszik, hogy a halottakat szigorú rítus szerint temették el, ráadásul több egymást követő alkalommal is ugyanazt a viszonylag szűk területet használták fel a halottak végső nyughelyének kialakítására. Ugyanis az 1. és a 2. sírba egyszerre, egy edényegyüttes felhasználásával temettek. E két sírtól függetlenül került elföldelésre a 3. számú sír halottja, de a rítus minden bizonnyal ugyanaz lehetett, hiszen a három halottat beborították az edények. Arra a kérdésre természetesen nem tudunk választ adni, hogy a két temetés között mennyi idő telt el. Mindhárom sírtól különbözik a 4. sír. Az ebben eltemetett halott nem csupán a hamvasztásos rítus különlegessége miatt, de az itt talált „párna alakú" festett arcos edény tanulsága szerint is a közösség különösen megbecsült tagja lehetett. Ezt a különleges szépségű darabot Raczky Pál közölte és helyezte el az Altold neolitikus emlékanyagában (RACZKY 2003., p. 166. és p. 173.; 35. sorszám alatt) (9. tábla). Sajnos a lelőhely elnevezése nem pontos. Raczky Pálnál a lelőhely Szelevény-Felsőföldek néven szerepel. Továbbá Raczky Pál adattárában azt találjuk, hogy Kalicz Nándor és S. Koós Judit (KALICZ—S. KOÓS 2000.) a lelőhelyet TiszaugSzeméttelep néven szerepelteti. „...A harmadik kivételesen ép példány. Kisméretű és nem csak szimbolikus ábrázolás különlegessége sorolja csoportunk körébe, de elhelyezésének körülményei is kétségtelenné teszik szakrális jellegét. Tiszaugon találták, egyedüli lelet volt egy nagy gödör közepén, amelyet több csontvázas temetkezés vett körül. " (KALICZ—S. KOÓS 2000., p. 19.) Az idézett leírásban sajnos sok a tévedés! Sem a lelőhely, sem a leletkörülmények, sem pedig a rítus nem egyezik a megfigyelt és a fentebb leírt állapottal. Abban azonban igazuk van a szerzőknek, hogy a mezőzombori arcos edény — amely közlésének kapcsán említik a szelevényi edényt is — töredéke feltehetőleg egy sírból került elő (KALICZ— S. KOÓS 2000., p. 17.), a vörös festéssel előkerült koponyatöredék is ezt a feltevést erősíti. A fent leírtak alapján a szerző úgy gondolja, éppen itt lenne az ideje, hogy egy neolit kutatásbanjártas szakember a Szelevény-Telekpart 42. számú objektum dokumentációját alaposan
