Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK - Madaras László: Régészeti feltárások Szelevény-Telekparton (Előzetes ásatási beszámoló a Kunszentmártoni Szilárd Hulladéklerakó területén végzett kutatásokról)

áttekintse és a teljes cserépanyaggal együtt leközölje, mert feltehetőleg ez az objektum szolgálhat új információkkal a középső-késő neolitikum temetkezési szokásait, azok európai kapcsolatait illetően. A feltárt terület másik nagy régészeti emlékanyagát adó időszak a Kr. u. III—IV. század: a klasszikus szarmatakor. Sajnos az ásatás során világossá vált, hogy a nagy kiterjedésű szarmata falunak csupán a legszélét találtuk meg a feltárt felületen. Úgy is mondhatnánk, hogy az „ipari negyedben" dolgoztunk, ugyanis a lakóházaktól viszonylag távol, az őskori Körösmederben tártuk fel a legizgalmasabb objektumokat. A partélen pusztán hulladékgödrök kerültek elő. Ez a topográfiai helyzet nem véletlen, hiszen minden olyan tűzveszélyes tevékenységet, amely a házak pusztulásával fenyegethetett — érthető biztonsági okokból — a falu legszélére telepített műhelyekben folytattak. Ez persze azt is jelentette, hogy a neolitikumban még vízzel teli folyómeder a szarmaták idején már víz nem járta terület volt. Két műhelyt sikerült azonosítanunk. A 66. számú objektum minden bizonnyal egy fémfeldolgozó műhely (kovácsműhely?) volt. A megközelítőleg 2,5 x 2,5 négyzetméter nagyságú — földbeásott négyszögletes — gödör fölött ágasfákon nyugvó szelemenes tető állhatott. Középen egy nagy, enyhén ovális — salakkal, állatcsontokkal, valamint cserepekkel teli — gödröt találtunk, amelynek mérete 0,6 x 8 négyzetméter volt. A műhely alja viszonylag egyenes, jól lejárt, letaposott agyagos felületet képezett. Ezt a felületet több kisebb cölöplyuk ütötte át. A gödör nyugati fala mentén, valamint a betöltésben tapasztásdarabokra bukkantunk. Valószínűnek tűnik, hogy a nyugati oldalfal mentén egy tapasztott tűzhely lehetett. Ebből húzták ki a viszonylag nagy mennyiségű salakot, amelyet a „salakfogó előgödörben" találtunk meg. Ebből előkerült még egy lábszárcsont és egy „szárnyas" lábszárcsontja is. Az utóbbinak mindkét végét levágták, csőszerűvé alakították. Hosszúsága kb. 10 cm, átmérője kb. 1 cm lehetett. Ez a tárgy az egyetlen olyan leletünk, amit szerszámnak határozhatunk meg. A vasmegmunkálással kapcsolatos eszközök teljes hiánya azt sejteti, hogy a műhelyt tudatosan elhagyták, a szerszámokat „összecsomagolták" azért, hogy másutt — akár a településen belül — ismételten dolgozni tudjanak velük. Nem túl messze ettől az objektumtól újabb műhelyt találtunk. A felszínen csupán egy átégett folt jelentkezett, amikor elkezdtük bontani: egy edényégető kemencekomplexum bontakozott ki. Ehhez két különálló, különböző építésű kemence és egy nagyméretű munkagödör tartozott (3. ábra). Sajnos a kemencéknek csupán a tüzelőterét foghattuk meg, mert a munkagépek a humusz eltávolításakor a felépítményt megsemmisítették. így is érzékelhető volt azonban a kemence nagysága, az égetés technikája. A félkész darabok az „előszárítás" után kerültek az égetőkemencébe. A nagy mennyiségű kerámiatöredék azt sugallja, hogy elég nagy százalékban károsodtak az edények a kiégetés során, magyarán sok lehetett a selejt darab. Talán ezzel is magyarázható a szarmata telepek hatalmas „kerámiabősége". A műhelyek környékén, mint azt már említettük, nem találtunk házakat. Annál inkább hulladékgödröket. Ezek a gödrök — a megszokottól eltérően — viszonylag nagy mennyiségű leletanyagot szolgáltattak. A cserepek és a csontok mellett egy-egy alkalommal állattemetkezéseket szintén megfigyeltünk. Ezek kö3. ábra Edényégető kemence (51—52. objektum) (Fotó: Madaras László)