Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)
ÉRTEKEZÉSEK - Tallósi Béla: A Tiszazug maradvány jellegű élőhelyeinek bogárvilága
zugban az évtizedek óta természetvédelmi oltalom alatt álló Tiszakürti Arborétum őrizte meg. A kert területén viszonylag jó természeti állapotban és szerkezetben találjuk a tölgy— kőris—szil ligeterdők jellemző élőlényegyütteseit. Az utóbbi években folytatott intenziv megfigyelések gazdag és jellegzetes bogárfaunát tártak fel az arborétum régi magterületén. Számos olyan faj állományai kerültek elő, amelyek az Alföldről már majdnem teljesen kivesztek. Értékének megfelelően a Tiszakürti Arborétumot — mint az alföldi erdők élővilágának utolsó menedékét — részletesebben mutatjuk be. Az arborétum területén szigetszerűen maradt fenn az egykor kiterjedt és változatos felszinü tiszai ártér ligeterdeinek átalakult, természetközeli állománya. A betelepített egzotikus fa- és cserjefajokkal kialakult parkjellegü társulások — az éghajlat szárazabbá válása és az emberi tevékenység következtében — a kevésbé intenzíven kezelt részeken természetes elemekkel vegyülnek. A mesterségesen létrehozott növény együttesek a régi magterület kb. egyharmad részén természetszerű, elvadult, exóta fajokkal elegyes erdei életközösségeket alkotnak. Az arborétum vázát részben a 19. század második felében hozták létre, kezdetben őshonos fafajokkal. Az így létrejött erdő által biztosított mikroklíma jobban kedvezett további egzotikus növényfajok telepítésének, amelyeket azzal a céllal ültettek, hogy a gyüjteményjelleget erősítsék. Egyes területrészeken — az idősebb faegyedek környezetében — a magról kelt őshonos fák fiatal példányai csak egyes fajok esetében (pl. mezei juhar, kislevelű hárs) biztosítják a természetes újulást. Ezzel szemben a terület kiszáradásának fokozódásával a kocsányos tölgy természetes újulása nem jellemző. A szukcessziós folyamat a felújuló idős állományokban a természetes erdőtársulás kialakulásának irányába mutat. Az intenzívebben kezelt vagy exótákkal betelepített részeken ez a folyamat kevésbé érvényesül. Az arborétum jelentősége a Tiszazug és a KözépTisza-vidék, illetve az Alföld térségében főleg az, hogy ezen a tájon a ritka keményfás erdők jellemző fajainak nyújt átmeneti vagy állandó élőhelyet. A nyílt élőhelyekkel szemben az Alföld kedvezőbb természeti állapotú erdőtársulásaiban jóval kisebb szerep jut a futóbogaraknak. Ezek még az olyan „őseredetű" állományokban is, mint a Tiszakürti Arborétum régi magterülete, meglehetősen faj szegények. Másrészt viszont több faunisztikai szempontból rendkívül értékes erdei faj talált itt utolsó menedéket, amelyeket az ültetvényszerű tölgyesekben hiába keresünk. A barnás szívnyakúfutó (Leistus rufomarginatus), a rövidnyakú szívesfutó (Nebria brevicollis) vagy az erdei fémfutó (Harpalus atratus) ma már inkább a hegy- és dombvidékek erdeinek jellemző futóbogarai, míg a Tiszántúl sík vidékén csupán egy-két elszigetelt populációjukat ismerjük, melyek közül a legjelentősebbek a Tiszakürti Arborétumban élnek. A nagyobb testű erdei futrinkák a tiszazugi erdőkből csaknem teljesen hiányoznak. Régebbi megfigyelések a bőrfutrinka (Carabus coriaceus) tiszakürti előfordulásáról tanúskodnak, bizonyító példányok viszont az elmúlt évek beható vizsgálatai során nem kerültek elő. Egyetlen erdei futrinkafajként a ragyás futrinkát (Carabus cancellatus) tartjuk nyilván, bár ennek a másutt többnyire tömegesen jelentkező fajnak mindeddig csupán egyetlen, a Tiszakürti Arborétumból származó példányát ismerjük. A röpképes erdei bábrablók mindkét faja: a kis bábrabló (Calosoma inquisitor) és az aranyos bábrabló (Calosoma sycophanta) egyaránt elterjedt a Tiszazugban, és még a tölgytelepítésekben is megjelennek. Az erdei életközösségek legjelentősebb tag15. ábra A hazai futóbogár-fauna kétségkívül egyik legpompázatosabb képviselője az aranyos bábrabló (Forrás: http:/ '/www. hlasek. com)
