Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK - Tallósi Béla: A Tiszazug maradvány jellegű élőhelyeinek bogárvilága

latnak köszönhetően a növényevő bogarak más csoportjai is nagy fajszámmal jelentkeznek. A színpompás levélbogarak közül gyakran látható a csalán levélbogár (Dlochrysa fastuosa), amely magyar nevével ellentétben inkább árvacsalánon él. Nagyobb orbáncfűállományokban észrevehetjük a feketéskék vagy zöldbronzos gyöngyökre emlékeztető orbáncfű levélbogarat (Chrysolina hyperici). A levélbogarak közül legapróbbak a földibolhák. A felületes szemlélő számára ezek a bogarak legfeljebb a növényekről elugráló piciny pontocskák, de alaposabb megfigyeléssel gyorsan feltűnik azok szín- és alakgazdagsága. A nagy hátsó combjaik izomzatának köszönhetően hatalmas ugrásokra képesek. A legtöbb fajuk többé-kevésbé tápnövény-specialista, ezért egyegy faj előfordulását az adott élőhely növényzete határozza meg. Az állatvilág legnagyobb családjaként ismert ormányosbogarak diverzitása — hasonlóan az előzőekhez — elsősorban a növényzettől függ. A közönséges fajok rendszerint tömegesen jelennek meg, viszont igen nagy a ritka, illetve csak speciális és fáradságos gyűjtési módszerekkel (pl. rostálás) kimutatható fajok száma. Furcsa, kis gubacsra emlékeztető megjelenésük miatt érdemes megemlíteni a kurtacsápú ormányost (Brachyeerus foveicollis) és a bordás onnányost (Minyops carinatus). Ezek a ritka — repülni képtelen — délkeleteurópai elterjedésű sztyeppfajok nálunk meglehetősen ritkák, és kizárólag a jó temiészeti állapotú, nem túlságosan nedves, laza talajú gyepeken élnek. A löszpuszták gyakori ormányosbogara az általánosan elterjedt cickafarkormányos (Eusomus ovulum). Ez utóbbit szinte mindig megtaláljuk tápnövénye állományaiban. Testét fémeszöld pikkelytakaró díszíti. Közeli rokona a nála jóval nagyobb, de kevésbé dekoratív hamvas vincellérbogár (Otiorhynchus ligustici) a haszonnövények kártevőjeként híresült el. Szintén viszonylag nagy testmérete miatt érdemes megemlíteni az előzőeknél jóval cifrább nyíljeles barkót (Coniocleonus nigrosuturatus), amelyet melegebb, magas fekvésű területeken találhatunk meg. A löszpuszta jellegű gyepek általában az emberi hatásnak leginkább kitett természeti területek. Az utak mentén, mezsgyéken, töltéseken, kunhalmokon stb. a hasznosításból ere10. ábra A hullámterek idősebb erdei a felfutó kúszónövények fátyolában a trópusi őserdők képét idézik elénk. Tudni kell azonban, hogy ezeknek a fajoknak a legtöbbje behurcolt özönnövény (Fotó: Tallósi Béla) dő hatások általában kedvezőtlenek az adott terület élővilágának diverzitására. Más gyepterületeken — a sziget jelleggel előforduló löszfoltok társulásaira — a kezelés (hasznosítás) hiánya miatt erőteljesebben hatnak a degradációs folyamatok. Homokpuszták A Tiszazug vidékére Tiszakécske és Lakitelek irányából nyúlik át a Kiskunsági-homokhát keleti szárnya. Tiszaföldvár—Cibakháza, Cserkeszőlő és Tiszakürt térségében találhatunk jelentősebb kiterjedésű homokos területeket. Ezeket a viszonylag magas fekvésű száraz területeteket az elmúlt évszázadok során főleg szőlő- és gyümölcstermesztésre hasznosították, aminek során eredeti növényzetük csaknem teljesen eltűnt. A kiskunági homokvidéken itt-ott még gyakori homokfutrinkákkal (Cicindela campestris, Cicindela soluta pannonica) gyakorlatilag egyáltalán nem lehet errefelé találkozni. A homokpusztákra jellemző bogárfajok némelyike legfeljebb felhagyott szántókon, ill. gyümölcsösökben fordulhat elő. Kivételt a homoktalajokhoz kötődő cserebogárfélék képeznek. Az impozáns megjelenésű csapó cserebogár (Polyphylla fullo) és a keleti cserebogár (Anoxia orientális), valamint a nagy fmáncbo-