Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK - Tallósi Béla: A Tiszazug maradvány jellegű élőhelyeinek bogárvilága

9. ábra A legeltetéses állattartás visszaszorulása végzetes hatással van a nemrég még közönséges ganéjtúró bogarakra. A holdszarvú ganéjtúróval is egyre ritkábban találkozhatunk (Forrás: http:

//www. hlasek. com) jon mászkáló közönséges nünükével (Meloe proscarabeus) és a kéknünükével (Meloe violaceus). A Tisza árvízvédelmi töltésein a tavasz első hírnökei között jelentkezik a kétfoltos élősdibogár (Apalus bipunctatus). A forró nyári hónapokban főleg a virágzó katángon darazsakat mímelő sárga-fekete szalagos hólyaghúzókkal találkozunk. Ezek közül a legértékesebb faj a pannon hólyaghúzó (Mylabrispannonica). Tavaszi estéken főleg a töltések oldalában gyakran figyelhetünk fel az áprilisi cserebogár (Rhizothrogus aequinoctialis) jól hallható zümmögéssel pásztázóan röpködő hímjeire, amelyek a fű között rejtőzködő mozdulatlan nőstényeket keresik. Rokona, a sárga cserebogár (Amphimallon solstitiaiis) június—júliusban történő elhúzódó rajzása miatt kisebb feltűnést kelt. A cserebogarak lárvái, a pajorok több évig fejlődnek mélyen a talajban, miközben különböző növények föld alatti részeit fogyasztják. Az imágók ivar szerint jól elkülöníthetők, a hímeknek ugyanis mindig jóval nagyobbak a legyezőszerűen összehajtott lemezes csápjaik. A cserebogarakkal rokon rózsabogarak egyik legértékesebb hazai faját, a magyar rózsabogarat (Netocia ungarica) főleg a bókoló bogáncs virágzatán találhatjuk meg. Más közönségesebb rózsabogarakkal ellentétben szárnyfedőinek pompás fémeszöld színe nem tükörfényű, hanem egyes déli elterjedésű fajokhoz hasonlóan bársonyos-selymes csillogású. A legelésző állatok trágyájában jellegzetes és igen változatos bogáregyüttesek élnek. Sajnos az állatállomány utóbbi évtizedben bekövetkezett drasztikus csökkenése, a tájidegen szarvasmarhafajták elterjedése, továbbá a különböző takarmányadalékok és antibiotikumok használata nagyon kedvezőtlenül hatott a legelök higiéniáját biztosító lebontókra. A fajok többsége mára nagyon megritkult vagy eltűnt. Főleg szarvasmarhatrágyában a különböző holyvák, apró csiborok mellett a ganéjtúrófélék társulásai élnek. Ezeknek a fajoknak az ivadékgondozása és az egyedfejlődése meglehetősen bonyolult, éppen ezért fokozottan érzékenyek minden változásra. Az apró, de annál változatosabb megjelenésű ganéj bogarak (Aphodius) és trágyatúrók (Onthophagus) sok, nemrég még közönséges faja mára valóságos faunisztikai kuriózummá vált. A nagyméretű holdszarvú ganéjtúró (Copris lunaris) és a közönséges ganéjtúró (Geotrupes mutator) szintén nagyon ritkán figyelhető meg. Az egzotikus megjelenésük miatt jól ismert orrszarvú bogarak szerény megjelenésű képviselője a butabogár (Pentodon idióta). Pajorjai elsősorban fűfélék gyökerével táplálkoznak, és több évig fejlődnek a föld alatt. A főleg tavaszszal mozgó kátrányfekete imágókon csak a fejpajzson látható apró dudor emlékeztet erdei rokonai impozáns, tülökszerű szarvára. Jellemző rá a gradációszerű megjelenés. Egyes években nagy tömegekben lepik el a legelőket és a települések utcáit, sőt városi parkokban is előfordulnak. Ezt követően rendszerint évekre szinte teljesen eltűnik. A löszpuszták igen fajgazdag bogárfaunájánakrendszeresen szem elé kerülő képviselői a különböző gyalogcincérfajok. Lárváik a fűfélék gyökérzetével táplálkoznak, és szinte mindenhol megélnek, ahol nem túl nedves a talaj számukra. Mégis a lazább talajszerkezet, a kiegyensúlyozottabb vízháztartás és a buja tápnövényzet miatt a löszgyep jellegű füves területekrejellemzők leginkább. Meleg tavaszi napokon lépten-nyomon láthatjuk a talajon a nyolcsávos gyalogcincér (Dorcadion scopolii), a kétsávos gyalogcincér (Dorcadion pedestrae) vagy a barna gyalogcincér (Dorcadion fulvum) röpképtelen imágóit. A széles tápnövénykíná-