Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK - Tallósi Béla: A Tiszazug maradvány jellegű élőhelyeinek bogárvilága

8. ábra Az azúrkék bűzfutó a löszpuszták bogárfaunájának ékessége (Forrás: http://www.hlasek.com) a gyalogakácot kell megemlíteni, de az utóbbi időben egyre több helyen hódít teret magának a selyemkóró is. A nagy vízigényű ecsetpázsitos rétek növényzete a csapadékviszonyoknak megfelelően változik. Aszályos években az ecsetpázsit nagyarányú visszahúzódása figyelhető meg, amit a különböző kétszikűek térhódítása kísér. Ez a folyamat rendszerint reverzibilis, és egy-két nedvesebb tavasz elegendő, hogy helyreálljon a jellemző réti vegetáció. Amennyiben viszont tájidegen invazív növényfajok hódítják meg a területet, a rét természetes növénytársulásai végérvényesen visszaszorulnak. Löszpuszták Az Alföld legnagyobb diverzitású sztyepptársulásai, amelyek a réti vagy a szikes talajoknál jóval kedvezőbb adottságú lösztalajokon alakultak ki. Természetközeli állapotban ma már csak kis foltokban maradtak fenn, pl. a szikes puszták szigetszerű kiemelkedésein, kunbalmokon, erdőszéleken, árokpartokon, dülőutak mentén és a töltéseken. A Tiszazugban viszonylag nagy, növényzetükben némileg elszegényedett foltjaikat a Tiszaug határában elterülő Körtvélyes-legelőn és a Csukás-fertő környékén találjuk. Az árvízvédelmi töltéseken és egyéb erősebben emberi hatás alatt álló területeken kisebb-nagyobb mértékben degradálódott, másodlagos lösztársulásokat találunk, amelyek azonban értékes bogárfajoknak adhatnak otthont. A tiszazugi löszpuszták futóbogár-együtteseibe több, országosan is ritka faj tartozik. A maga nemében egzotikus megjelenésű, egész testén bársonyos szőrzettel borított busafejű bársony futónak (Ophonus cephalotes) és a ritka bársony futónak (Ophonus ardosiacus) nagyon kevés populációját ismerjük. A szerző túlnyomó részben a Közép-Tisza vidékén, magasabb fekvésű hátakon találta meg stabil populációit. A sztyepplakó fémfutó (Harpalus attenuatus) távolabbi rokona. Első hazai előfordulásai között tartjuk számon a Tiszakürt melletti Szigetmajori-réten 1996-ban gyűjtött hím példányát. Az intenzív kutatások azóta — egy kivételtől eltekintve — az Alföld több pontjáról is kimutatták löszgyep jellegű társulásokból. Átlagos megjelenésű bogár a hantfutó (Dolichus halensis), amely az előző ritkaságokkal ellentétben — főleg fényre történő gyűjtéseknél — gyakran tömegesen jelentkezik. Ennek a közepes testméretű futóbogárnak az egyik különlegessége, hogy a teljesen fekete hátú példányok között barnásán díszítettek is megjelennek. A hazai futóbogár-fauna egyik legékesebb eleme az azúrkék büzfutó (Chlaenius decipiens). Szépségét a smaragdzöld és a kékeslila között változó színének és vöröses végtagjainak köszönheti. Korábban a nedves szikeseket tartották tipikus élőhelyének. Az utóbbi évek megfigyelései egyértelműen bebizonyították, hogy a nedves élőhelyeket preferáló rokonaival ellentétben a viszonylag száraz löszpuszták lakója. A löszgyepek szintén ritka sztyepplakó futóbogarai a kékes laposfutó (Cymindis variolsa) és a sutafutó (Polystichus connexus). A löszpuszták további jellemző bogarai a különböző hólyaghúzó bogarak. Nevüket onnan kapták, hogy a fajok többségének testnedve mérgező kantaridint tartalmaz, amely nagyobb koncentrációban az emberi bőrön hólyagosodást okoz. A fajok többsége védekezésül mérgező cseppecskéket présel ki az ízületein. Különösen kellemetlen, ha a méreg az ember szemébe kerül. A hólyaghúzó bogarak jellegzetes képviselői a nünükék. A megtermékenyített nőstények potroha az eredeti méret tízszeresére is megnőhet. Alaktani jellemzőik és a népi gyógyászatban játszott szerepükre utalva isten tehénkéjének is nevezik. A Tiszazugban április—májusban gyakran találkozhatunk a tala-