Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK - Tallósi Béla: A Tiszazug maradvány jellegű élőhelyeinek bogárvilága

collis) a szikesek jobb talaj adottságú részein fordul elő. Ezzel szemben a szörösszárnyú fém­futóra (Harpalus aeneus) inkább a vakszikes, kietlen területeken számíthatunk. Ez utóbbi faj igen elterjedt. A tengerpartoktól egészen a ma­gashegyi legelőkig és az erdei tisztásokig vi­szonylag gyakori futóbogárnak számít. Érde­kessége, hogy az Alföldön szinte kizárólag a szikes pusztákon fordul elő jelentősebb egyed­számmal, gyakran olyan ritka sziki fajok társa­ságában, mint a széki fémfutó (Harpalus saxi­cola). További jellegzetes futóbogár a genus legkisebb faja, a csupán 5—6 mm-es apró fém­futó (Harpalus pygmaeus). A Kárpát-medencé­ben igen ritka fekete sziki parányfutó (Micro­lestes croticalis escorialensis) nemrég elő­került a Tiszaug melletti Körtvélyes-legelőről, és ez egyben a kevés hazai előfordulásainak egyike. A íütóbogarakhoz hasonló megjelenésű für­ge szemétbogár (Cypticus quisquilius) a forró napon is futkározik, és gyakran láthatjuk a ko­pár, vakszikes területeken. Koromfekete színe­zetének megfelelően a gyászbogarak közé tar­tozik, de a felületes megfigyelő akár valami­lyen futóbogárnak is gondolhatja. A növényevő bogarak közül a gyepi gyalog­levelész (Timarcha goettingensis) kerekded, feketéskék imágóit ősszel rendszeresen megfi­gyelhetjük a dúsabb növényzetű területrésze­ken. A röpképtelen, lomha bogarak döglöttnek tettetik magukat, ha veszélyt éreznek, és az ízületeiken vörös, keserű ízű cseppecskéket választanak ki. Ez utóbbi nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy elvegye a támadó étvágyát. Az ormányosbogarak jellemző sziki faja a szürke répabarkó (Pseudocleonus einer eus), amely nevével ellentétben csak kivételes ese­tekben jelentkezik cukorrépa-ültetvényeken. Amint sokfelé az országban, úgy a Tisza mentén is, nagy területeket alakítottak át rizs­földekké a múlt század második felében, de sok halastó ugyancsak a szikes puszták rovására létesült. Az utóbbi évtized során, a józan ész számára felfoghatatlan okokból, jelentős ré­szeken szántották fel ezeket az ökológiai szem­pontból igen értékes, egyébként pedig termé­ketlen területeket. Ez a káros folyamat szeren­csére a Tiszazugban kisebb méreteket öltött, mint pl. a Jászságban. Az 1990-es évek végén és a 2005—2006 közötti időszakban a szikes puszták mélyebb fekvésű részei akár több évre víz alá kerültek. A 2000-ben és 2001 -ben vég­zett felmérések a bogárfauna jelentős elszegé­nyedését mutatták ki. Ennek az az oka, hogy a több évig tartó szokatlan vízbőség a szikes puszták tipikus meleg- és szárazságkedvelő bo­gárfajait visszaszorította. Az időjárás 2000-től hirtelen szélsőségesen szárazra fordult, a terü­leten addig elterjedt nedvességkedvelö fajok el­tűntek, így egy időre a biodiverzitás erőteljesen lecsökkent. Ecsetpázsitos rétek Az ecsetpázsitos rétek a folyók hullámteré­ben és a gátakon kívüli ártér mélyebben fekvő, jó vízellátottságú területein egyaránt megtalál­hatók. Elsősorban kaszálórétként hasznosítják őket. Ezeken a réteken a meghatározó és leg­fontosabb társulásalkotó fűfaj az ecsetpázsit (A lopecurus pratensis). A rétek nedvességi viszonyai, és ennek meg­felelően a növénytársulások dinamikus válto­zásai hatást gyakorolnak az itt élő bogáregyüt­tesekre. E területeken is a futóbogarak vannak jelen a legnagyobb fajszámmal. Nedves évek­ben a mélyebb fekvésű tocsogós, zsombékos helyeken számos mocsári faj is megjelenik, amelyek aztán a nyári kiszáradással gyorsan el­tűnnek. Több olyan futóbogárfaj van, amelyek tipikus élőhelyei éppen a mérsékelten nedves ecsetpázsitos rétek. Ezeket a fajokat egyéb he­lyeken hiába keresnénk, és kárpát-medencei elterjedési területük is túlnyomó részben a Tisza völgyére esik. Ilyen tipikus réti — pon­tusi elterjedésű — faj a keleti rezes fém futó (Harpalus cupreus fastuosus). Az egyik legna­gyobb méretű, akár 14 mm-t is elérő, szép fém­futó fajunk. Teste rezes vagy fémeszöld, lábai pedig sárgásvörösek. Magyarországon kevés helyről mutatták ki. A Dunántúlról valószínű­leg hiányzik, illetve rendkívül ritka, és a Kis­kunságban is csak igen szórványosan fordul elő. A Tiszántúli ecsetpázsitos rétek és nedves szikes puszták egyik tipikus futóbogara. Az ecsetpázsitos rétekre még inkább jellemzőek az olyan futóbogarak, amelyek imágói a szaporo­dási időszakban ennek a fűfélének a kalászain táplálkoznak. Az ilyen fajok közül mindenek­előtt a piroslábú (vagy tiszántúli) közfutót

Next

/
Thumbnails
Contents