Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK - Tallósi Béla: A Tiszazug maradvány jellegű élőhelyeinek bogárvilága

alakgazdagság mellett is — meglehetősen egyöntetű. Elég egy katicabogarat vagy egy krumplibogarat magunk elé képzelni, hogy a bogártest jellegzetessége egyértelmű legyen számunkra. Ez a többnyire kompakt, vastag kitinpáncéllal, más néven kutikulával borított test, a szárnyfedőkkel fedett kerekded hát, a három pár erős láb és az előreálló, változatos alakú két csáp. A bogarak minden fantáziát felülmúló alakgazdagságát tovább fokozza a kitinpáncél — a teremtő művészi hajlamát dicsérő — színpompája. Nincs a szivárványban olyan szín, amit valamelyik bogár hátán ne csodálhatnánk meg. Elegendő egy, a teljes spektrumot magára öltő ragyogó rózsabogarat megszemlélni. A jellegzetes bogáralak alól természetesen kivételek is vannak. Ezek a kivételek akár egy kisebb csoporton belül is megjelenhetnek, és gyakorlatilag a szárnyfedők elcsökevényesedésében vagy eltűnésében nyilvánulnak meg. A holyvák népes csoportját a szárnyfedők lerövidülése, és ezzel együtt a kivételesen jól mozgatható, erősebben kitinizált potroh jellemzi. A szentjánosbogarak legtöbb fajánál pedig a nőstény egyedek veszítették el jellegzetes bogárformájukat. Az erős kitinpáncél ellenére a bogarak többsége kimondottan fürge mozgású. Amíg egyes csoportok teljesen a gyalogos életmódra tértek rá, ami a hátsó pár hártyás szárny elkorcsosulásával és sok esetben a szárnyfedők összenövésével járt együtt, addig mások kiváló repülőkké váltak. A bogarak testmérete szintén rendkívül változatos. A hazai bogárfauna legméretesebb képviselői a tölgyesekben élő szarvasbogarak és hőscincérek. Egy jól fejlett hím szarvasbogár akár 7 cm-es is lehet. A hím hőscincér kinyújtott csápokkal pedig még a 15 cm-t is meghaladhatja. A sor másik végén az egészen parányi, szabad szemmel alig látható — 1 mm-nél is kisebb — paránybogarak állnak. A fajok többsége azonban a fél és egy centiméter közötti méretkategóriába tartozik. A testméret korlátlan növekedésének akadálya egyrészt a külső váz tulajdonságaiban kereshető, amely egy adott méret és súly felett már nem tudja ellátni funkcióját. Emellett a rovarok speciális nyitott keringési rendszere és légcsöves legzőrendszere sem működőképes egy adott testméret felett. A bogarak érzékszervei rendszerint a fejen koncentrálódnak. Az összetett szemekben megtestesülő látószervnek a legtöbb esetben kisebb a jelentősége, mint más jól látó rovaroknál, például a legyeknél vagy szitakötőknél. Ennél jóval nagyobb a jelentőségük a vegyi ingerek érzékelésének. A táplálék és a nőstények megtalálását a változatos felépítésű, különösen egyes fajok hímjeinél hatalmasra növő — csápokon összpontosuló — szaglószerv biztosítja. Közismert például a hím cserebogarak hatalmas, legyezőszerű lemezes csápja, illetve a cincérek a testhossz többszörösét is elérő csápostora. Az életben maradást nagyban segíti, hogy a bogarak képesek a legapróbb rezgések érzékelésére is, ami a közeledő veszély időbeni felismerése szempontjából elengedhetetlen. Az érzékelésen kívül számos faj képes saját maga is a különböző ingerek előállítására. A futóbogarak szinte minden fajának a potrohvégén jellegzetes illatú anyagot termelő mirigyek vannak. Ez az illat az ember számára általában nem kellemetlen cs többnyire genusspecifikus. Közismert, hogy a szentjánosbogárnak az a tulajdonsága, hogy a potrohán fénylő foltok vannak, és fénykibocsátását szabályozni is képes. A bogarak bizonyos csoportjai hang előállítására is képesek, bár a néhány futóbogár-, cincér- és gyászbogárfajnál megfigyelhető ciripelés inkább a védekezést, mint a kommunikációt szolgálja. A rovaroknál az egyedfejlődésnek két típusa alakult ki. A sáskák, szöcskék és poloskák esetében a petéből kikelő egyedek sokban hasonlítanak a kifejlettekre, és a fejlődés során alig figyelhető meg lényeges különbség egy-egy stádium között. A növekedést kísérő lassú, fokozatos változás végén alakulnak ki a szárnyak és az ivarszervek. Ezzel szemben a lepkék, a hártyásszárnyúak, a legyek és a bogarak teljes átalakulással fejlődnek ivaros imágóvá. A petéből kikelő lárva egyáltalán nem emlékeztet a kifejlett egyedre. Elég a hernyó-lepke vagy a nyű-légy közötti óriási különbségeket megemlíteni. A bogarak lárvái a legtöbb más, ún. holometabol rovarhoz képest annyiban különböznek, hogy életmódjukban és felépítésükben többnyire közelebb állnak az imágókhoz. Például hasonlóan táplálkoznak, s ebből adódóan a szájszerveik is hasonlóak, továbbá egyéb fő testrészeik (végtagok, fej, tor, potroh) is jól el-