Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)
ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai I. (XVIII-XIX. század)
mint a Tiszazug közzétett földrajzi nevei is bizonyítják — bővelkedtek a községek. A lapos, mentetlen, fenék, láp, lapály, laponyag, korhány, sár, tó, alj, ér, csatorna, part, halom, sziget, hát, Holtág, Gödény-lapos, Mentetlen-rét, Tófenék, Lápi-kút, Tiszaiapály, Laponyag, Korhány-alj, Sárszög, Bába-tó, Part-alja, Sulymos-ér, Mátééri-csatorna, Madaras-part, Egett-halom, Mogyorós-sziget, Szék-hát, Holt-Tisza-ág a felszín tagoltságát, az egykor — részben még ma is — vizes vagy vízjárta területeket jelzi. Akkor még nem szóltunk azokról a határrészekről, amelyeknek nevei a növényzet, az állatvilág (stb.) alapján közvetlenül is utalnak az apró vizes, füves területekre, ahová egy-egy állatot ki lehetett pányvázni, füvét le lehetett vágni, s amiket a legutóbbi időkig a háztáji földek kis mérete miatt használtak az ott élők (Csukás-, Csíkos-, Békás-, Bíbic-, Sásas-, Nádas-, Sulymos-lapos). Apró haszonvételek ezek, de a paraszti gazdaság hasznosítani tudta a statisztika által terméketlen területként számon tartott részeket is. 20 A paraszti állattartás jellemző eszközévé vált a forduló karikával ellátott pányva, a pányvakaró és -cövek. Utóbbi egy vastagabb természetes fadorong vagy -bunkó, amellyel földbe verik a pányvakarót, ha a jószág lelegelt egy láncaljat (ameddig a pányva hossza engedte, a jószág lelegelte a füvet). Ez lehetővé tette a gyermekek bevonását az állatőrzésbe. Leginkább a tehenet, a birkát és a kecskét kötötték ki egy-egy kisterületű füves részre (erdőszél, vízjárta részek kisebb ármentes foltjai). A lovat mindig éjszaka pányvázták ki, de ugyancsak gyakori volt a ló éjszakai legeltetésénél a béklyó alkalmazása. Az így elzárt füves részeken 13. ábra. Birkajegy — ma azonosító számot kötnek az anyajuh és báránya nyakába (Tiszakürt, 1978. Fotó: Szabó László) kaszálni is tudtak. Ezért a kaszát már bíró legényember szerszámot is vitt magával. A különböző mozgáskorlátozó eszközök: tehén- és kutyakolonc szintén az egyéni legeltetés eszközanyagához tartoztak. 21 Tiszaugon több olyan szigetet említettek, ahol az állatok a tél egy részében — a nád és víz védelmében — építmény nélkül kint maradtak. Csak erős fagykor, a jégen tértek haza. A Tisza áradásakor, 2000-ben éppen itt fogott körül egy birkanyáj at a víz, s szorította be egy hónapra a juhászokat nyájastól. Mivel a víz nem fagyott be, ezért katonai járművek segítségével szabadították ki őket. Előfordult, hogy egy lopás alkalmával egy tinógulyát tudtak a pandúrok elől eltüntetni. 22 Mindez a régi hagyományok, módszerek továbbélését jelentette. Másfelől azt, hogy a paraszti gazdaságok némileg megerősödtek, miközben az úri birtokok a Bolza uradalom kivételével idegen kézre kerültek. Major Bálint 1899-ben adta közre visszaemlékezéseit Tisza-Nagy-Rév község és lakosai történelmi múltja és jelene címen, benne a gazdálkodást is érzékletesen megjelenítve. A munka a jobbágy világot idézi fel, majd a bekövetkezett változásokat. Külön fejezetet szentel a gazdálkodáson belül az állattartásnak: „Milyen volt apáink jószág- és baromtartása, élelmezése a nyári és téli időszakokban ". De a szántóföldi és szőlőbeli gazdálkodásról, illetve a településről és építkezésről szóló fejezetekben is értékes utalásokat tesz, illetve összefüggéseket magyaráz meg. Közlése részben a szülei és mások visszaemlékezéseire, az elérhető iratanyagra, valamint saját emlékeire támaszkodik. Az általa felvázolt kép kb. az 1820—30-as 20 FARKAS F., 1994. A nagyszámú névanyag az állattartás számos vonatkozására ad választ, s kiegészíthető a helyszínen gyűjtött anyaggal, a térképek adataival. — Vö. SZABÓ L., 1989. 21 A kutya nyakába kötött, a kutya térdét verő 15—25 cm hosszú fadarab a nyájterelő puli vagy pumi nyakára is felkerült.
