Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)
ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai I. (XVIII-XIX. század)
ki-ki annyi földet törhetett fel vető alá, amennyit igaerejével meg tudott szántani. Még inkább szabadsága volt a jobbágyoknak legelőben, rétben. A lassan meginduló földesúri gazdálkodás az urbárium idején sem veszélyeztette a loldbőséget. Tiszakürtön a jobbágyok az úrbéri kérdőpontokra ezt válaszolták: „Magunk határában szőlőskertjeink vannak, nyári legelőmezőnk elegendő... Szántóföld, rét, vetés vagyon. Egy egészhelyes gazdának határunkban öt darab földje vagyon, mely 36 pozsonyi mérőt vészen magában. " Az urbárium keletkezése idején másutt is hasonló volt a helyzet, sőt a legtöbb helyen az 1780-as évekig szinte minden változatlan maradt. Szűkszavú feljegyzéseink a határ „szabad" legeltetéséről emlékeznek meg. A leírások vízjárásokról, áradásokról szólnak, amelyek a réteket, legelöket, de még a magasabban fekvő szőlőskerteket is elöntik. 7 Ami egyfelől „szabad használat", az földesúri 2. ábra. Szerfás hodály sarokoszlopa (Tiszakürt, 1977. Fotó: Szabó László) oldalról a majorsági földek „bitangolásának" minősült. A birtokosok hasztalan törekedtek arra, hogy érvényt szerezzenek az urbáriumban biztosított jogaiknak. A korszak állattartásánakjellemzéséhez elsősorban Steössel József és Steössel Kristóf — Gyöngyösön élő birtokosok 1787-ben kelt instrukciójára hivatkozunk, amelyet az új tiszttartó Verbay Ferenc és ispánja Fóriss János kaptak, midőn hivatalba léptek, s arra szolgált, hogy miként tegyék jövedelmezőbbé és eredményesebbé tiszai birtokaik (Tiszakürt, Tiszasas, Tiszaug) gazdálkodását. 8 Birtokigazgatási és gazdasági szempontból egyaránt fontos volt az instrukció. Kiderül belőle, hogy a birtokosok már ezt megelőzően — a régi tiszttartó számára — is készítettek hasonlót, ám annak nem volt foganatja. Most — mint írják — az új Számadónak és gondviselőnek jószágunkba való bé helyeztetésivei helyre hozni, és annak szoros bé teljéit SOÓS I., 1968. 74—76. o.,, Amikor feltettük nekik azt a kérdést, hogy miért nem segítenek maguknak fatelepítéssel, erdőtelepítéssel, azt a választ adják, hogy az ö Htmaradásuk bizonytalan, előbb-utóbb elmennek innét, nincs idejük erdővel megajándékozni azokat, akik mégis ittmaradnak, vagy utánuk a helyükbe telepszenek. Attól is félnek, ha az erdőtelepítéssel értékesebbé teszik a tájat, mindjárt jelemelik az adót, távozásuk esetén nem szívesen hagynák itt az erdőt földesuraiknak. Mert vándor nép ez. minden pillanatban készen áll arra, hogy tovább vándoroljon. Elég egy kósza hír az ellenség közeledéséről, vagy- a földesúr keménységéről, máris szedi a sátorfáját s elhagyva régi lakóhelyét, új határban új szállást eszkábál magának. Ezért örökösen nyomorog... " 7 SOÓS I., 1968. 74—89. o. Bél Mátyás az 1730—1735 közötti állapotot falvanként — személyes tapasztalata alapján — jellemzi (mint írja: „Tiszaföldvárnál sok vízimadarat kilőttek"). TiszaíÖldvár vízviszonyait így jellemzi: ., Tiszaföldvár földesurai mint Vezsenyben (ti. a Podmaniczkyak). Egykor török végvár volt itt. vízzel övezett kettős árokkal, mindkét árok mély. meredek mederben. A Tisza áradása után itt is puha és alacsony marad a talaj. így a folyó itt is ágat vet. lápot alakít ki s hatalmas mocsarakban marad vissza a víz, mely a jakitól ágyúlövésnyire is mocsarassá teszi az egész vidéket, annyira, hogy mikor ezen ragacsos jöld után magasabb, szárazabb talaj következik, ez magas partjával ék módjára emelkedik ki a környező mocsárból. Csak a határ déli oldalán van kis száraz rész, itt kapcsolódik a nagy pusztához. Itt is az előbbihez hasonló árkok, török sáncok húzódnak. A falut kálvinista magyarok lakják, de műveletlenek, durvák, kóborlók. Alig kilenc évvel ezelőtt telepedtek be. máris költözni akarnak. A föld egyszeri szántásra is jól terem, de vannak akik inkább állattartással foglalkoznának, de nincs erdő, sem forrás, ezért számukra a folyó és a mocsár adja az ivóvizet. Vizük csak a Tisza kiöntésekor friss és iható, máskor büdös, vagy kiapad, ilyenkor száraz lábbal lehet az állatokat áthajtani a Tiszán. Ezrével láttunk itt vízimadarakat, sokat kilőttünk belőlük. " Cibakháza: a Tisza magas partján emelkedik ki a környező mélyfekvésű tájból... Szép termékeny határát nem nagyon veszélyezteti árvíz. A nyugati határrészén kedvező kilátásokkal telepítettek szőlőt... " Inoka, Kürt, Ug, Sas: mindegyik faluban szűk a határ, ragacsos a talaj. Erdő nincs, csak kis bokrok, füzesek a Tisza partján. " 8 SZABÓ I., 1994.
