Mező Szilveszter - Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 1. (Tiszaföldvár, 2006)

ÉRTEKEZÉSEK - Gy. Fekete István: Hadműveletek Tiszaföldvár térségében 1944 őszén

Természetesen ez az újságíró ösztönösen megérzett valamit, amiről ma már tudjuk, hogy nem kizárólagosan a náci propaganda bűne volt. A győzteseknek durvaságokkal, erőszakosságokkal sikerült bőven alapot szolgáltatniuk arra, hogy a lakosság „hűvös, kimért" legyen, és hogy a fiatal férfiak (akik éppen nem voltak katonák), valamint a nők elbujdossanak előlük. A háború sajátosan és többnyire egyéni módon értelmezett „törvények" szerint működött. Már ekkor is létezett a genfi egyezmény, amit Németország aláírt ugyan, de nem tartott be, a Szovjetunió pedig még csak alá sem írta a nevezett konvenciót. Miután a harci zaj elcsitult Tiszaföldváron és környékén, a szovjetek hadtápbázisok kiépítéséhez fogtak. Ezért november 6-án a lakosságot kitelepítették a falut környező szőlőkbe. A közlemény szerint a lakosság mindent magával vihetett ugyan, de 24 órán belül el kellett hagynia a települést. A katonák a nagyobb udvarokban Malinovs%kij marsall, a 2. Ukrán Front főparancsnoka (Forrás: Magyarország felszabadítása. Szfrk.: Száva Péter) fedezékeket, raktárakat létesítettek és távbeszélő összeköttetést építettek ki.

29 Az orosz parancsnokság a községházával szemben, Sípos Gyula házában rendezkedett be. Ahogy a lakosok elhagyták a települést, a szovjetek a falu csaknem valamennyi hátrahagyott ingóságát a hadsereg céljaira használták fel. Az asztalokat irodai bútornak, a fekhelyeket pedig a katonaszállások berendezésére vitték el. A bunkerekbe még faliórák és cserepes virágok is kerültek. A főszolgabíró hivatalát a pilóták részére pihenőhelynek rendezték be. A községháza laktanya lett, a hivatali szobákba katonai priccsek, ágyak kerültek. Az evangélikus templom melletti kis utcában, az úgynevezett Gellért-féle házban katonai rendőrség és hadbíróság működött.

30 A már korábban említett szovjet tollforgató tudósításában érdekes képet rajzol a korabeli Tiszaföldvárról és környékéről: „Híd a Körösön. Alacsony folyópart, sás, körisfák... kukoricás. A folyó kanyargás, keskeny szép. Körülötte a mezpkön tanyák... Jobbra egy kis liget, az ütőn harckocsi, halra a Tisza szflén nádas, partját helyenként ritkás erdők szegélyezik. Körös-körül gyümölcsöskertek, rétek, tanyák, mindenféle termés, most már elsárgult. Cibakháza. • • S végül egy szélesen elterülő városka, ahová betérek: Tiszaföldvár. Egyforma, egyemeletes, szürke házak, egyenes utcák, az utcáknak csak az országút folytatását követő kéthannada kövezett, a többi minden képzeletet fölülmúló sárba süpped. A sár oly mély, hogy vezetőnk nem mer behajtani. Tiszaföldvár nem annyira kisváros, mint inkább nagy falu. Az agyagos járda és a kocsiút között fákkal szegélyezett árok, a járda valamennyire ki van kövezve, keskeny téglacsíkkal. De itt is olyan ragadós a sár, hogy néhány lépés után térdig sáros vagyok. A házak előtt kis kertekben rózsa is van. Elő virág— novemberben. '

51 A megyében folyó harcok negyedik szakaszában az összecsapások már mindenütt folytak a Tisza mentén, sőt több helyütt már azon túl is. A 2. Ukrán Front harcát ilyen viszonyok között már nem lehetett a romániai Szelistyéből (Saliste) irányítani, ezért a front törzsét áttelepítették Magyarországra. Erre a célra legalkalmasabbnak Tiszaföldvárt és környékét tartották. Jól jellemezte a 2. Ukrán Front szervezetének nagyságát, hogy egyes vezető szervei, bázisai még Tiszaföldvártól 20—30 kilométer távolságra is megtalálhatók voltak. A front politikai osztálya például Öcsödre 29 SZIKSZAI i. m. 92—93. o. 30 SZIKSZAI i. m. 93. o. 31 1 .UKN\7CKIJ i. m. 12—13. o.