Mező Szilveszter - Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 1. (Tiszaföldvár, 2006)

ÉRTEKEZÉSEK - Gy. Fekete István: Hadműveletek Tiszaföldvár térségében 1944 őszén

TISZAVJLAG I. A 4-es főúttól délre a 27. szovjet és a Tudose tábornok vezetése alatt álló 4. román hadtest volt a vezsenyi Tisza-kanyarnál védelemben. A román hadtest 4. hadosztálya erőinek kisebb része a Tisza jobb partján (Tószeg—Vezseny térségé­ben), nagyobb része pedig a bal parton Rá­kóczifalván és az ettől délre eső térségben vé­delemre rendezkedett be. 10 A „Dél' hadseregcsoport parancsnoka a szol­noki hídfőből indítandó ellentámadás érdekében a következő intézkedéseket adta ki: — a szolnoki hídfőből indítandó, illetve a hídféiben folyó harctevékenység irányí­tására felállította a Kleeman tábornok parancsnoksága alatt álló IV. páncélos hadtestet Tiszaszentimre, majd Újszász vezetési ponttal, a 4. SS „karhatalmi" páncélgránátos had­osztályt kivette a 3. magyar hadsereg alá­rendeltségéből és sürgősségi jelzéssel útba indította Szolnokra azért, hogy már októ­ber 12-én készen álljon a támadásra, utasította a 24. német páncélos had­osztályt, hogy azonnal induljon Szolnokra, menetparancsot kapott az 503. Tigris pán­célos osztály is 22 db Királytigris nehéz harckocsijával a Szolnokra történő beér­kezésre, a 4. német légiflotta a szolnoki támadási irány támogatására kapott parancsot. 11 4. ábra. A megyében állomásozó német—magyar erők október 12. és 22. köpött 12 IV. pc hdt (Kleeman tbnk) 24. pc ho G. A. Wlawitz 4. német lé hds 4. SS Polizei pcgr ho 503. Tigris nehézpc o légi támogatás 3. magyar hds részei A szolnoki hídfőből indított első német ellen­támadást a 4. SS „karhatalmi" páncélgránátos hadosztály október 12-én hajtotta végre Szol­nok—Törökszentmiktós—Kisújszállás irányába, ami október 16-ig tartott. A hadosztály kezdet­ben gyors ütemben nyomult előre és egészen Kisújszállásig jutott el. Itt bekerítette a 233. szov­jet hadosztályt. Ekkor az 53. hadsereg parancs­noka az eredeti helyzet visszaállítása érdekében harcba vette a 49. szovjet hadtestet és vissza­foglalta Kisújszállást, a német hadosztály pedig egészen Törökszentmiklósig vonult vissza. 13 Október 12. és 26. között a IV. hadtest pa­rancsnoka a szolnoki hídfőből egy újabb ellen­támadást tervezett Rákóczifalva—Mezőtúr— Túrkeve, valamint Törökszentmiklós—Kisúj­szállás irányába. A német vezérkar október 15-én egy parancsot adott ki a „Panzerfaust-akció" 14 kapcsán Budapestre vezényelt, közepes harcko­csikkal és rohamlövegekkel felszerelt 24. pán­célos hadosztály (parancsnoka Gustav-Adolf von Wallwitz vezérőrnagy), valamint az 503-as Tigris nehézpáncélos osztály (parancsnoka Fromme százados) Szolnokra történő indítására. Az előbbi október 16-án, az utóbbi 19-én érkezett meg. 15 Október 17-én Hitler személyesen adott pa­rancsot arra, hogy 7 a még mozgásban lévő erők bevárása nélkül, a szolnoki hídfőből azonnal kezdjék meg a támadást. Ekkor a hídfőben 50—60 darab Tigris közepes harckocsi és ro­10 -ös eseményeiből. Szolnok Hazánk felszabadulása. 40. o. SZÁMVÉBER i. m. 196. és 221. o.; SZÁVA i. m. 119—120. o.; Szolnok megye 1944 Megyei Múzeumi Adattár, 1969, 18. o. SZÁMVÉBER i. m. 196. és 221. o. Szolnok megye 1944—45-ös eseményeiből. Szolnok Megyei Múzeumi Adattár, 1969, 18—19. o.; BORÚS József: Szol­nok a második világháború éveiben. Szolnok, 1975, 244. o. A magyar háborús kiugrási kísérlet megakadályozására irányuló német hadműveleti terv fedőneve. DOMBRÁDY— TÓTI 1 i. m. 352—353. o.

Next

/
Thumbnails
Contents