Mező Szilveszter - Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 1. (Tiszaföldvár, 2006)
ÉRTEKEZÉSEK - Gyevnár László: A tiszaföldvári polgári fiú- és leányiskola megalakulása és helytörténeti összefüggései
A nagyközség fejlődése és a polgári iskola megalakításának előzményei A Tiszazug 1867 utáni fejlődését alapvetően befolyásolta, hogy a terület a gazdasági élet fő ütőereivé váló, újonnan kiépülő vasúd és közúd fővonalak holtterébe került. Emiatt a dualista kor felemás polgári átalakulása csak igen lassan, mondhatni jelentős késéssel kezdte éreztetni a hatását. A társadalmi-gazdasági környezet viszonylagos elmaradottsága ellenére a Tiszazug északi kapujában fekvő Tiszaföldvár fejlődése szempontjából meghatározó volt a település kedvező közlekedésföldrajzi helyzete. Mindez ugyan olyan erőteljes gazdasági fejlődést nem eredményezett, hogy Tiszaföldvár a dualista korban várossá válhasson, ahhoz azonban elegendő volt, hogy a település lassacskán az Észak-Tiszazug központjává nője ki magát, és bizonyos — kezdetben inkább csak részleges — térségi centrális szerepkört tölthessen be. Ez a központi jelleg (ami már a járási székhellyé válásban is megfigyelhető volt) 1920 után észrevehetéíen erősödni kezdett, ami a gazdasági, társadalmi és kulturáüs élet fejlődésén is mérhető volt. A Nagyatádi-féle földreform ugyan Tiszaföldváron sem oldotta meg a magyar parasztság problémáit, ámde mégis mintegy 3 ezer katasztrális hold föld került kiosztásra a nincstelenek között. Az Országos Földosztó Bizottság emellett kimért 643 házhelyet is, amelyekből 300 az eredeti rendeltetésnek megfelelően hasznosult. A továbbra is döntően agrár jellegéi településen (melynek az 1920-as években 6 ezer református, 3 ezer katolikus és ezer evangélikus lakosa volt) a két világháború közötti iparosodás mértéke elsősorban a mezőgazdasághoz szorosan kapcsolódó malomipar fejlődésén keresztül mérhető le. A helyi ipartörténet egyik legnagyobb alakja a szolnoki születésű ifjú Neugebauer Antal (1901—?) vállalkozó volt, aki 1923-tól kezdődően saját — 120 HP (lóerő) teljesítményű — gőzmalmot működtetett Tiszaföldváron. Ez a környék egyik legnagyobb ilyen létesítményének számított, napi teljesítménye elérte a 200 mázsát! Hasonlóan nagy kapacitású üzem volt a Tiszavidéki Hengermalom is, amelyet 1933-ban alapítottak. Az özvegy Pantó Zsigmondné tulajdonában lévő, 60 lóerős, villanymotoros malom napi teljesítménye a 240 mázsát is elérte, és a források szerint öt embert foglalkoztatott. Tiszaföldvár harmadik, úgynevezett szívógázmotoros darákímalma Nyitrai János birtokában volt, aki 1890-ben született Tiszaföldváron. Szakmáját kitanulva 1908-ban „felszabadult". Segédként dolgozott Szarvason, Rákóczifalván és Szolnokon, majd önállósult. 1926-tól lisztcseretelepet üzemeltetett, 1931-ben pedig már kis teljesítményű szívógázmotoros darálómalom-tulajdonos. A villamosítás 1925-ben Tiszaföldvárt is elérte, és nemcsak a petróleumszagű szobák és tantermek homályába vitte el a fényt, hanem előfutára volt a helyi nyomda létesítésének is. Az áramot kezdetben Szolnokról kapta a nagyközség, később Salgótarjánból. Ezzel a fontos lépéssel a kulturálódás és ismeretszerzés új lehetőségei is gyorsan meghonosodtak. Az 1926-ban létesített úgynevezett Apolló-Mozgó már hangos leadógéppel és 350 férőhellyel várta a szórakozni vágyó közönséget. Ez a település tulajdonában volt, bérlője özvegy Pantó Zsigmondné, a vezetője pedig ifjabb Pantó Imre sörkereskedő lett. A fejlődés a kereskedelemben és a vendéglátásban is érezhető volt. Mind nagyob jelentősége lett a Magyar Király Szálloda és Vendéglőnek, mely a Polgári Társulati Alap birtokában volt. (Ennek bérlői megegyeztek a mozi üzemeltetőivel.) Az artézi gőz- és kádfürdő jogaival szintén a Polgári Társulati Alap rendelkezett. Ezzel együtt a településkép is folyamatosan változott. A református templomot 1929-ben renoválták és kissé átalakították. A község belterületén 850 méter hosszúságban betonjárda létesült, és a tervek a további bővítést szorgalmazták. A változások a kulturális életre is hatottak. 1924-ben Tiszaföldváron Iparos Daloskör alakult tizenhét taggal. Az alapításban különösen nagy szerepe volt a következő iparosoknak: Bene Márton, György József könyvkereskedő, Krizsán Kálmán úriszabó-mester, Holczkneckt Ferenc hentes- és mészárosmester, Vitéz Kötél Albert cipészmester, Csenz (Cseuz) Gyula kádármester, Busznyák József borbélymester. A tiszaföldvári Iparoskör és Iparos Daloskör által szervezett lakosság utcibb szintén nagyban hozzájárult a polgári iskola megszületéséhez. A polgárosodást a helyi hírlapok, újságok számának növekedése is jelezte. A „'Tiszaföldvár és \ r idéke" című politikai hetilap féíszerkesztője Frődy-Harrach Tihamér országyűlési képviselő volt, felelős szerkesztője és kiadója pedig György József. A sajtótermék 1929-től 1939-ig „élt". Ezt követően 1939 és 1944 között jelent meg a „Ti-
