Tiszazugi Tudósítások, 2014 (1. évfolyam, 1. szám)

2014-07-01 / 1. szám

2014. július TISZAZUGI TUDÓSÍTÁSOK 3 Nézzük Magyarország emberveszteségét. A be­vonultatott 3 581 000 katonából hazatért 524 000 fő, fogságba esett 833 000 fő, megsebesült 1 492 000 fő és hősi halált halt 531 000 fő. További veszteséget okoztak a katonaságot és a civil lakosságot egyaránt sújtó spanyolnátha, a tífuszjárványok és az éhín­ség, valamint az embertelen körülmények között fogvatartott, szerb és orosz fogságban sínylődő ma­gyar hadifoglyok közül elhaltak. Nyilvánvaló, hogy az olasz fogságba esett magyar katonák helyzete is az előbbiekben elmondottakhoz volt hasonló. Területi következmények. A trianoni békedik­tátum következtében Magyarország területének 31,78%-a, 103 093 km2 Románia része lett. - A Sze­­rémség, a Bánság nyugati része, Bácska, a Dráva­­köz, a Muraköz, a Muravidék Szerbiához került. Északon a főleg ruszinok által lakott Kárpátalja, a főként szlovák lakta Felvidék, a csaknem magyarok lakta Csallóköz, együttesen 61633 km2 Csehszlová­kia része lett. Egy nyugati területsávot Burgerland néven Ausztria kapott meg. Fiume városát Olasz­ország szerezte meg. Kisebb szepességi és Árva me­gyei területek Lengyelországhoz kerültek. Összességében a 325 411 km2 összterületű Ma­gyarország elveszítette területének több mint Уз-át, így területe 92 963 km2-re csökkent. Lakosságának is jóval több, mint a felét elvesztette. Az 1910-ben még 20 milliót meghaladó lakosság 7 615 117 főre csökkent. Katonai következmények. A magyar fegyveres erők összlétszámát 35 000 főben határozták meg. Megtiltották az általános védkötelezettséget. 1 750 tiszt és 1 313 altiszt volt kinevezhető. A fegyverne­mek közül csak a gyalogságot és a tüzérséget enge­délyezték. A folyami flottát, három naszádra korlá­tozták. Az ország gazdasági helyzete és a Szövetséges Katonai Ellenőrző Bizottság jelenléte 1927. március 31-ig nem tette lehetővé a hadsereg fejlesztését. Külpolitikai következmények. Magyarország nemzetközileg elszigetelődött. Négy szomszédja Csehszlovákia, Jugoszlávia, Román Királyság (ők hárman a kis antant!) és Ausztria közül egyedül csak Ausztriával nem voltak nagyobb ellenlétei. A kis antant megalakulásától folyamatosan nyomást gyakorolt Magyarországra. A sajtón és a Népszö­vetségen keresztül támadta a magyar politikát. Belpolitikai következmények közül csak néhá­nyat, felsorolásszerűen. A frontról visszatért kato­nák és a civilek elégedetlenkedései, forrongásai. Az 1918. évi októberi őszirózsás forradalom. A Tanács­­köztársaság. Az antiszemitizmus megerősödése (a zsidóság kevesebb harctéri veszteségei miatt). Az ország államformája újra királyság lett, de az ország élén a kormányzó Horthy Miklós állt 1944-ig. A háború kirobbantásától napjainkig száz év telt el. Ennek a hosszú időnek azonban nincs hatalma olyan emlékek fölött, amelyek kitörölhetetlen nyo­mokat hagytak a magyar nemzet, a magyar embe­rek testében és lelkében. Időben, minél inkább távolodunk az I. Világhá­ború történéseitől, annál erőteljesebb és sürgetőbb a kényszer, az akkori események teljes feltárására, azok hiteles részleteinek megismerésére, a cselek­vésre. Erre késztet az is, hogy a magyar nemzetet az élőerőbeni, a területi és az anyagi veszteségein túl, - egyedülálló módon - testben és lélekben is megtörték, megalázták és meggyalázták. Felmerülhet a kérdés ki fizetett és ki fizet a ma­gyarságnak mindezért? - Ez ideig senki, mert a magyar politika gyatra hullámverései még a köze­lébe sem jutottak annak a felismerésnek, hogy ezért tenni, tenni és követelni kellene, úgy, mint ahogy azt mások teszik hosszú - hosszú évtizedek óta. A legnagyobb árat tehát - sokkal többet, mint bárki más, Magyarország fizette! A Trianoni békediktátumban foglalt Magyaror­szágra vonatkozó gyalázatos kötelezettségeknek a megfogalmazói, az akkori francia, az angol, és az olasz miniszterelnök (Georges Clemenceau, David Lloyd George, Wittorio Emanuele Orlando, vala­mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke (Tho­mas Woodrow Wilson) volt. Szomorú, hogy az 1918 óta egymást váltó rezsi­­meknek, az egymást váltó magyar kormányoknak a határozatlansága, a gyengesége, az esetenkénti hozzánemértése és megalkuvása következtében sorra-rendre elmulasztották az adódó változtatási lehetőségek kihasználását. Végtére is meg kellene érteni, hogy a kiválóan fel­készült diplomáciával is csak apró, ideig-óráig tartó részeredmények érhetők el. Teljes értékű siker csak a diplomácia és a jól felkészített fegyveres erő szi­lárd szövetsége és célratörő, szoros együttműködé­se révén valósítható meg. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Emlékez­tünk! - Emlékezzünk, a jövőben is, méltó tisztelet­tel mindazokra a katonákra, akik a legdrágábbat, az életüket adták e hazáért. Emlékezzünk azokra a Tiszaföldvárról bevonult és a végsőkig helytállt ka­tonákra, akiket szeretteik hiába vártak haza, akik ismeretlen helyeken - ki tudja hol? - alusszák örök álmukat. Kérem a Tisztelt Jelenlévőket és Önökön ke­resztül Tiszaföldvár minden lakosát időről-időre tegyünk azért, hogy Tiszaföldvár katona áldozata­inak emléke soha ne merülhessen a feledés homá­lyába. Tiszaföldvár, 2014. július 30. Dr. Danyi István a hadtudományok kandidátusa EGY TÁBORI LELKÉSZ HARCTÉRI EMLÉKEIBŐL I. írta: dr. Szarka Gyula Krakkó felett áll az ellenség, vizárként szétte­rülő tömegeivel. Áttörést próbált, hogy egyrészt a szövetséges hadsereg jobbszárnyát fenyegesse, másrészt Bécs irányában nyomuljon előre. A terv persze álomnak is merész volt ilyen formában, de akadtak fantaszták az ellenséges vezérkarban, akik hittek benne és ezért kellett halálba indítani a mu­zsikok tízezreit a krakkói nehéz lövegek tüzkörébe s a legdicsőbb magyar hadtestek egyikének acélfala elé. A mindenféle kaliberű ágyuk dörgése és lövedé­kek csattogása közben rohamot készítettek elő egy domináló magaslat ellen, melynek fensikszerü tete­jén kiterjedt tanya állott. A magaslat és az épületek védelme alatt tömörültek az ellenséges csapatok. Maga a tanya is ellenséges őrsökkel volt tele, mint repülök és megfigyelők egyaránt megállapították. A rajvonalokban türelmetlenül várta a legénység az ellenséges rohamot. Leszállt az est; úgy látszott aznap nem történik semmi különösebb próbálko­zás. Éjféltájban lövedékeink felgyújtották ez egész épületcsoportot, a kirajzó ellenséges csapat pusztító srappnel és gránáttüzbe került, majd közvetlen az égő épületek mögött beásta magát. Előőrseink egé­szen a tanyáig kúsztak előre és megállapították, hogy a magaslat túloldalán a fedezékek tömve van­nak csapatokkal. Minden intézkedés megtörtént. Nehezen teltek a feszült várakozás percei... Egy­szer aztán megindultak, mint felzavart hangyaboly, egyik hullám a másik után lökte előre a rajokat, de a védők helyükön állottak. Mire egészen reggel lett, a rohamot is visszaverték a hős csapatok, sőt ellenáll­hatatlan lendülettel előre törtek s elfoglalták a ma­gaslat tetejét, melyen a füstölgő romok fekete szem­fedőt borítottak sok ellenséges katona holttestére. Az orosz hátrább vonult, mert minden magasabb pont csapatainak kezében volt s ily körülmények közt jutottam hozzá, hogy a magaslat lábánál most már egészen vonalaink mögött fekvő kicsiny len­gyel-orosz falu temetőjében, rendes temetési szer­tartás után, áldjam meg a lefolyt ütközetben elesett 372 orosz és 56 magyar hős holtestét, melyeket az­tán bajtársi részvéttel adtunk az örök pihenésnek... Záradékul a történeti hűség leszögezésére, meg kell említenem, hogy a temetési szertartás alatt, akár véletlenből akár szándékosan - a temető egy távolabbi (150— 200 lépésnyire) részében egy, az ellenség által küldött srappnel robbant fel, de ez a megható, ünnepélyes szertartást sem meg nem za­varta, sem meg nem rövidítette. Megszokott jelen­ség volt s amint szétestek szikrázó darabjai a kül­dött lövedéknek, mint hulló csillagok pompázatos lefutása az ég pereméről, glóriát vontak lobbanó fényökkel a dicsőség csendesen alvó hőseire. Békés álmukat nem zavarta többé semmi. Tiszaföldvár és Vidéke, II. évfolyam 19. szám, 1930. május 11. EGY TÁBORI LELKÉSZ HARCTÉRI EMLÉKEIBŐL II. írta: dr. Szarka Gyula Az ezredessel ott álltam a kimondhatatlan nevű hegycsúcson, melyet az osztrákok Krn-nek, a hor­­vátok Creni vhr-nek, az olaszok Caporettónak s az oldalán sorjázó jól kiépített fedezékekben szorongó debreceni bakák egyszerűen Körömhegynek nevez­tek. Szólt az ezredes: Milyen csodálatos nép ez a mi­enk, minden helyzetben feltalálja magát. Az előbb vizsgáltam őket s azzal szórakoztak, hogy három csajkát botok végére tűzve kitartottak a fedezékből s a fogadók egész raja leste, hogy a túloldalról puská­zó digók, melyik edényt törik szét elsősorban s akik arra tettek, azok nyertek: cigarettát, dohányt s más egyebet, a legnagyobb tarkaságban. Később eltanul­ták valahogy az olaszok is s most innen is, túlról js folyik a játék s még el sem tilthatom, mert egyrészt a halálos unalom többet árt a harckészségnek, mint bármi más, másrészt meg kitűnő céllövészeti gya­korlat az egész. Nevetés, lárma, mulatság az egész frontszakasz s én szeretem a vidám katonákat, - fe­jezte be szavait. Erről meg a „kis kőműves“ jut eszembe, akit te te­mettél el, vagyis azt, ami belőle megmaradt. Ezalatt odalent mind élénkebb lett a lövöldözés, az ezredes felfigyelt. Valami készül, - mormogta s már is elsie­tett az egyik összekötő árok felé, amelyet állandóan ellenséges tűz pásztázott. Én meg odadültem azon emlékmű párkányzatához, amely a csúcson hirdet­te, egy korábbi dicsőséges előretörés hőseinek ne­vét, aranykoszoruba fűzve a hősöket s szórakozot­tan olvastam le az ismerős neveket. Három hónap telt el az olasz front áttörése óta, vájjon hány él ezek­ből, akiknek nevei itt ragyognak? Itt ragyog a Ko­vács őrmesteré is, akit mindenki a „kis kőműves” néven becézett s aki a hősök hőse volt s most fehér felhőkön, csillag göröngyök közt vágtat már Csaba vitézei között. A cikk folytatása a 4. oldalon!

Next

/
Thumbnails
Contents