Böszörményi Ferenc: 1918-as magyar polgári demokratikus forradalom és következményei forrásmunkák tükrében (2018) / 1666-2018

22 I akkor a parasztság nagy része a párt mellé állt volna. Az, hogy а ШР programjában ilye-n hiba lehetett azért volt, mert a párt nagyon fiatal volt, több csoportból tevődött össze s és ezért ideológiája is bizonyos mértékig differenciálódott. Dr* Münnich iterent is ágy foglalta ezt össze. 8 * a hibák gyökerei jórészt arra vezet­hetők vissza, hogy а ffip minden forradalmi lendülete ellenére is i­­gen fiatal forradalmi tra^diciók nélküli párt volti"//// ?• í . ~ A legnagyobb baj az volt, hogy a párt vezetői nem,tudták a marxizmus- 1 eninizmus a magyar or zs ági viszonyodra alkalmazni. Ezeknek a hibáknak а kiküszöbölésére idő# kellett volna, de sajnos ez a néhány hónap nem volt erre elegendő. i A kormány számára egy megbízható hadsereg létkérdés volt. Linder Béla helyére lépő Bariba Albert legnagyobb feladatának a hadsereg szerve­zését tekintette. Bartha nacionalista,érzelmű tisztek vezetésével a­­karta feltámasztani a régi hadsereget. A demokratikus erők azonban e­­lóg erősnek voltak ahhoz, hogy egy ilyen jobboldali kísérletet meg­hiúsítson. Ez volt dec. 12-én is. Nagy tömeg,a budapesti helyőrség vezetésével/felvonult /fegyveresen/ a Várba és ott követelték Bartha lemondását. A megmozdulás eredményeképpen a hadügyminiszter megbukott Miért volt az, hogy a kormány minden jelentősebb tömegmepaosdulásnak kénytelen volt engedni? A Károlyi kormány csak akkor képviselhetett volna erős hatalmat ha egy jelentős polgári rétegre támaszkodhatott volna. Mivel nálunk a polgárság aránylag gyenge volt és az is egyre jobban szembe fordult* a hivatalos hatalommal a kormány helyzete is egyre labilisabbá vált* Ha lett volna is egy erős burzsuá réteg Károlyi nem biztos, hogy tá­maszkodott volna feltétel nélkül apra. Ui: ő az egész nemzetet akar­ta képviselni és nem egy osztályét. Eszel azonban csak azt érte el, hogy egyik osztály sem támogatta feltétel nélkül# Még azok is eltá­volodtak tőle, akik az okt*i napokban vele voltak. Károlyi tudta, hogy vagy proletár, vagy burzsuá-^diktatura lesz. Megesem tudott dönteni* vagy helyesebben még nem tette teljesen magáévá a szocializmus ide­­oLigáját. Pedig сзак úgy szilárdíthatta volna meg tartósai a kormány a helyzetét ha a munkásosztályra támaszkodik. Viszont a nagybirtokos arisztokrácia erős volt és mégsem támaszkodott arra a kormány* Nem is

Next

/
Thumbnails
Contents