Böszörményi Ferenc: 1918-as magyar polgári demokratikus forradalom és következményei forrásmunkák tükrében (2018) / 1666-2018

23 támaszkodhatott» hiszen az már előre iáit a kormáig által beígért földreformtői, továbbá poligikailag is fejletlen to It ahhoz, hogy szilárd bázist adhatott volna a kormánynak. A kormány egyre romié helyzetét a decemberben induld és, fi januárra kataöztréfálissá váld kormányválság mutatta a legjobban. A kormány MJLciés jellegei? miatt kialakult azon belül egy jobb,oldal Batthány Tivadar, Lovászi Márton, és Bartha Albert személyében. Ezek elletne­tek Karolyi demokratikus intézkedéseit, igy szembefordultak a föld­reform tervezettel^ szociális intézkedésekkel és a vagyonadóval. A,kormányválság megoldására három javaslat alakult ki* 1»/ Az SZBP kilép a kormányból. a#/ Tiszta SZBP kormány» ~ , 3./ Megmarad a koalició» csak az SZBP több tárcát kap. Hosszú huzavona után az utolsó javaslat győzött» Jan. 14~én mega- . lakúit Berinkey Dénes vezetésével az uj kormány? hat függetlenségig négy SZBP, egy polgári radikális, egy kisgazdapárti, és két párfeon-. kivüli miniszter lett. Karolyit pedig jan. 11-én köztársasági elnök­ké nevezték ki. * Az uj kormány politikája lényegesen nem változott. A népszerűség helyreállítása érdekében hirdette a progresszív adóztatás bevezeté­sét, a földreform megkezdését és a közigazgatás demokratizálását. A kormány ilyen intézkedések gyors ős hatásos végrehajtásával novem­berben megszilárdíthatta volna helyzetét. Ekkor azonban a,nép már ezekkel sem,elégedett meg, mind jobban kiábrándult a polg. dem. rendszerből. A burzsuák és nacionalisták szemében ez azonban fórra-* dalminak tűnt, és egyre jobban megindult az ellenforradalom szervez* kedése. Ezek általában a forradalom előtti viszonyokat akarták visz­­ezaállitani. Ilyen ellenforradalmi szervezetek voltak? a MOVE, a Magyar Keresztény Boyalista Club, az {Ébredő Magyarok Egyesülete, sf Ezek szélsőségesen nacionalista és antiszemita jelszavakkal léptek fel. A kormány ellen a maguk javára u-gy igyekeztek népszerűségre-. szert tenni, hogy azt okolták a területveszteségekért. Ezek az el­lenforradalmi érzelmű csapatokra támaszkodtak. A vidéken az ellenforradalom szervezői a régi közigazgatás emberei voltak, akik élveaték a csendőrség támogatását» is.

Next

/
Thumbnails
Contents