Soren Breiting: A környezeti nevelés új irányzatai (Tiszaföldvár) / 1572-2012

A környezeti nevelés új nemzedéke Ha az utolsó néhány évet áttekintjük, észrevehetjük a környezeti nevelés egy újonnan alakuló formáját, amely sokkal több az összefüggések, logikai elemek szempontjából és sokkal elfogadhatóbb a demokrácia szemszögéből. Ugyanakkor ez sokkal hatékonyabbnak tűnik a jövő nemzedéke környezeti kihívásainak szempontjából anélkül, hogy kilátástalanságra, pesszimizmusra adnánk okot. Én, személy szerint ezt a „környezeti nevelés új nemzedékének hívom"

1 , mert ez alapvetően egy új módja a környezeti nevelésnek. A „viselkedéstanítás" ellen Az újrahasznosítás tanítása nagyon népszerű Dániában mostanában, persze nem ok nélkül. A téma remekül használható a tanárképzésben is, annak bizonyítására, hogy a környezeti nevelés hagyományos és új generációs szemlélete között céljaiban milyen különbség van. Amikor a tanárok a hulladék és újrahasznosítás kérdéseivel foglalkoznak, úgy gondolják, hogy feladatuk a gyerekek viselkedésének befolyásolása, hogy a gyerekek sokkal hatékonyabban résztvegyenek otthon és az iskolában az újrahasznosításban. Ez az a mód, ahogy a tanárok leginkább meggyőződhetnek arról, hogy milyen hatékonyan tudják befolyásolni a gyerekek napi "szokásait tanításuknak köszönhetően. Ez kézenfekvő példája a környezetbarát viselkedés „tanításának", széleskörű értelmezése a szerző által vélt hagyományos környezeti nevelésnek. Mindezek mögött nagy számban állnak azok a kutatások, amelyek a viselkedés megváltoztatásával foglalkoznak ( Hines, 1986/87 ). Mindezek ellenére számtalan okból kritizálhatjuk ezeket a célokat. Ha például harminc évvel korábbra visszatekintünk, akkor még nem volt nyilvánvaló, hogy mely környezeti problémák lesznek ma a legégetőbbek. Ez azt jelenti, hogy nem lehet megtanítani a környezeti problémákat a megoldásaikkal együtt a gyerekeknek, mert nem tudjuk ma, hogy amikor felnőnek mi lesz a legégetőbb környezeti probléma. Ez nem azért van, mert az emberek nem rendelkeznek elegendő ismerettel a környezeti kérdések vonatkozásában és nagy számú technikai változtatás történik, hanem a problémák, amelyeket érzékelünk, változnak. Ha viszont nehéz elképzelni a jövő környezeti problémáit, akkor ez így van a probléma megoldásainak tanításaival is. Ezért ebben az esetben egy nagyon fontos tény, hogy sohasem leszünk képesek a „legjobb" megoldást tanítani az adott környezeti problémára, s nem tudunk adni egy reális előrejelzést azokra a legfontosabb kérdésekre, melyeket a társadalom várhat a következő harminc évben. A környezeti problémákra soha nem lesz száz százalékos megoldás egy közösségben. Amiről kijelentjük, hogy ez a ,jó megoldás", az az adott értékektől és prioritásoktól függ. Ha ezt számításba vesszük a hulladék és újrahasznosítás tanításával kapcsolatban, el kell mozdulnunk arról a pontról, hogy egy adott újrahasznosítási szisztémát tanítsunk. E helyett az újrahasznosítással kapcsolatos megfigyeléseket úgy kell tekinteni, mint a konkrét tartalmát a hulladék problémának, az ember problémáját a természeti erőforrások használatával (Breiting 1994). Ez azt is jelenti, hogy a tanítás eredménye nem kizárólag azon alapul, hogy a diákok hogyan vesznek részt az újrahasznosításban később. Helyette a tanítás értéke az, hogy a gyerekek megértik, hogy kell tenniük valamit (Schnack ). Az eredmény értékelése abba az irányba kell, hogy elmozduljon, ' Ez az elnevezés a Környezeti Nevelés Észak-Amerikai Szövetsége konferenciáján (1990, San Antonio) került bevezetésre. Az előadás részletei megtalálhatók Breiting (1991;1993). . ...