Vajkai Aurél: A magyar népi orvoslás kutatása (2012) / 1543-2012
sem döntő faktor, mert meglehet, hogy a teljesen friss, ma felbukkant eljárásból következtetni tudunk a hagyományos műveletek lelki indítékáia. A népi orvoslás anyaga tehát, ha kevés is benne a tapasztalat, nem kizárólag «babona».1 A mai mozaikszerűen összetett népi műveltségre épp ez a hasonlóan vegyes összetételű népi orvosló mód a jellemző, a ráolvasás és az — aszpirin egyidejű alkalmazása.5 Végeredményben mindez nem a népi orvoslás kizárólagos problémája, bővebb feltárása az általános néphit, néplélektan kérdéseihez tartozik. A szűkebb értelemben vett népi orvoslás szellemében, alapelveiben különbözik a hivatalos orvostudománytól,6 ezt a szellemet azonban csak az egységes, teljes népi szemlélet ismeretének birtokában érthetjük meg. Bár a r»épi orvoslás egyformán tekinthető a néprajz és az általános orvostörténet alfejezetének, legalább elvben el kell határolni az orvostörténettől. Anyagát tekintve határvonal ugyan a kettő közt alig húzható,7 de a mód alapján, a hogy az anyagot kezeljük, a népi orvoslás kutatása szembeállítható az orvostörténettel. Az orvostörténész az orvos szemével figyeli meg a jelenségeket .tudományában — legalábbis bizonyos korszakokon belül — fejlődést, gazdagodást vesz észre. A néprajztudós ugyanabban az anyagban csak változást, alakulást, ha a népi orvoslás síkján maradunk, inkább hanyatlást, elhalványodást, esetleg visszafejlődést. ' A gyógymódokban, amíg azt a nép alkalmazza, nem válogatunk, mihelyt azonban a nép fogalmán bővítünk, bizonyos eljárásokat elhagyhatunk. Jungbauer, Berde a nép fogalmát a népi orvoslás területén kitágítják. Jungbauer8 a német orvostörténetből idézi az uralkodókat, akik kézrátétellel gyógyítottak, Berde9 a népben nem is annyira társadalmi, gazdasági, inkább szellemiségi és » lélektani fogalmat lát, e szellemiség tagja paraszt, arisztokrata, tudós egyformán lehet. Mi azonban ennyire nem bővítjük a nép fogalmát és ha el is ismerjük, hogy lélektanilag ugyanazon hajtóerő viszi a javashoz a nagyvárosi tanult embert, mint az egyszerű parasztasszonyt, a nép alatt itt csak a parasztságot értjük. A betegség mindenesetre sok — társadalmi, gazdasági és egyéb — különbséget elmos és az embereket közös nevezőre hozza, mégis a hivatalos orvostudományon i kívül álló gyógyeljárások bizonyos csoportja csak meghatározott ismeretkörrel rendelkező réteget hódít meg. Ezért nem foglalkozunk az ú. n. természetes élet- és gyógymóddal, a nyerskosztdiétával, a pupilla- és arcdiagnosztákkal s egyéb hasonlóval.10 < , A népi orvoslás tudományágának, túlmenőleg a betegségeken, a gyógyításon, foglalkoznia kell a népi szervezetismerettel, a népi egészségtannal (anatómiai tudás, az ép ember élettana, az emberi test normális és patológiás funkciója stb.), mert a népi orvoslás gyakran épp e felfogáson alapszik. A népi orvoslás körébe tartozik tehát, mint természetes biológiai folyamatnak, a terhességnek, a szülésnek stb. egyes mozzanata, ha egyik-másik kutató11 azt a szokások csoportjában is tárgyalta. , , . , A népi orvoslás anyagának feldolgozásábafi egyéb tudományágakat is segítségül kell hívni, így elsősorban a nyelvészetet, orvostörténetet, egyháztörténetet, általános művelődéstörténetet stb., ha pedig a népi orvoslás tárgykörébe utaljuk a népi egészségtant, úgyszólván a néprajz, néptudomány minden ágát. A népi orvoslás anyagát az eddigi szerzők különbözőkép osztották fel: korábban a felosztást inkább orvostudományi szempontból végezték,12 a tiszta léprajzi elvek csak később érvényesültek.13 Az egyes felosztásoknak vannak előivei és hátrányai, pl. az orvosi szempontú felosztás előnye a könnyen kezelhetőég, az áttekinthetőség hátránya, hogy épp a legfontosabb kérdéseinkre kevesebb igyelmet fordít. Végeredményben a leghelyesebbnek tartjuk, ha mind a két fel*
