Vajkai Aurél: A magyar népi orvoslás kutatása (2012) / 1543-2012
Különnyomat a Magyar Népkutatás Kézikönyvéből. A magyar népi orvoslás kutatása. I. A néprajznak a népi orvoslással foglalkozó fejezete a népnek a betegségekről való felfogását és gyógymódjait tárgyalja.1 A betegségekről való nézetek, az egyes gyógymódok legnagyobb része a nép jellemző (mágikus, vagy egyébként meghatározott) hiedelemvilágához tartozik, ezért eleve vitathatóvá teszi a népi orvoslásnak, mint önálló fejezetnek tárgyalását. A nép életének, szemléletének egységéből a hiedelemvilág még kiragadható, hisz a különböző élettevékenységekhez (pl. aratás, kenyérsütés) fűződő hiedelmek közös lélektani nevezőre vezethetők vissza, tehát egy csoportban tárgyalhatók. De a betegségek gyógyításánál az egyes lélektani tényezők meglehetősen távol állnak egymástól, pl. a tisztán tapasztalaton alapuló gyógynövény alkalmazása és az ősi hiedelemvilágból táplálkozó ráolvasás. Az év jeles napjaihoz, alkalmi, ünnepi szokásaihoz is igen sok, az egészséget megőrző, betegséget elhárító mozdulat, cselekedet vagy mondóka tapad (pl. a közismert «fecskét látok, szeplőt hányok», az aprószentekkor szokásos megkorbácsolás, a Szent Iván-tűz átugrása), ezeknek a szokásoknak egységéből való kiemelése erőszakoltnak tűnik fel. De a tudomány mindig rendszerez, bizonyos szempontok szerint csoportosít, ezért az élet egységének rovására engedményeket téve, már a nagymultú, történetében, eddig munkájában igen gazdag hivatalos orvostudomány szempontjából is meg kell adni a létjogosultságot a népi orvoslás önálló fejezetének. Nem szigorúan vett néprajzi célkitűzés, de számba kell vennünk, hogy parasztságunk közegészségügye érdekében kívánatos a népi orvoslással, mint önálló stúdiummal foglalkozni. A tudománynak ideális célja mellett vannak gyakorlati feladatai2, a vizsgálatban erre tekintettel kell lenni. Már pedig a magyar nép általános egészségügyi állapota megérdemli, hogy ha történnek is szociológiai vizsgálatok, a tiszta néprajztudomány se hanyagolja el az utóbbi kérdéseket saját elsőrendű problémáinak kutatása mellett. A népi orvoslás betegségekkel és gyógymódokkal foglalkozik, ezért nem korlátozódik kizárólag hiedelmekre, de az is helytelen, ha a gyógyeljárásban mindig az észszerűséget, a tapasztalati magvat keresi. Bár. Szendrey Zsigmond3 meghatározásában közelebbről nem jelöli meg a népi orvoslás anyagát, de az ahhoz fűzött soraiban a helyes megfigyelésen és eltanuláson alapuló hagyományos tapasztalati műveletek feltárását az orvostörténet körébe utalja, szerinte a néprajzot inkább a népiélek teiemtette mágikus eszközök és varázsoló műveletek érdeklik. Mi mind a kettőt a népi orvoslás körébe tartozónak tartjuk, egyrészt, mert a tiszta kettéválasztás mindeddig nem sikerült, másrészt mert minden mozdulatot, lappangjon bár mögötte akármilyen rejtélyes lelki folyamat vagy közvetlen tapasztalat, a népre jellemzőnek tartunk. A kutatás szempontjából a hagyományosság í