A Hármas-Körös jobb partjának tájvizsgálata a Gyigerzugi- és a Betekints-holtág közötti szakaszon (Tiszaföldvár, 2010) / 1517-2010

előfordulhat a ligeti szőlő (Vi(is sylvestris), a gyömbérgyökér (Geum urbanum), a nehézszagú gólyaorr (

Geranium robertianum). A keményfás ártéri erdők gazdag cserjeszintű részeiben és a szegélyekben a kétéltűek közül előfordul a barna varangy (Bufo bufo), az erdei béka (Rana dalmatina). Lombszinten gyakori a levelibéka (Hyla arborea). Hüllők közül a száraz, füves területekkel érintkező erdőszéleken vagy kevésbé zárt ligetekben él a fürge gyík (.Lacerta agilis). A kevésbé zárt, kevésbé zavart, idősebb erdők lombkoronájában fészkel a fekete gólya (Ciconia nigra), a réti sas (Haliaaetus albicilla) és más ritka ragadozó madárfajok, mint például a kis héja (Accipiter brevipes). Az emlősök közül az avarszinten élnek a rovarevő cickányok (Soricidaej, a rágcsálók közül az erdei egér (.Apodemus sylvaticus), erdei pocok (Clethrionomys glareolus) és a közönséges görény (Mustela putorius). Az üdébb keményfás erdők potenciális növényfajai a békakonty (.Listera ovata), kígyónyelv (Ophioglossum ovatum), gyöngyvirág (Convallaria majalis), ligeti perje (Poa nemoralis), varázslófű (Circea lutetiana) és a kék ibolya (Viola cyanea). Számos veszélyeztetett gerinces faj potenciális szaporodóhelyei, például a törékeny gyíké (Anguis fragilis), erdei siklóé (Elaphe longissima), kis kárókatonáé (Phal

acrocorax pygmaeus), kanalasgémé (Platalea leucorodia), üstökösgémé (Ardeola ralloides), kis kócsagé (Egretta garzetta), vörös kányáé (Milvusa milvus), barna kányáé (.

Milvus migrans), békászósas (Aquila pomarina), kígyászölyv (Circaaetns gallicus), kerecsensólyomé (Falco cherrug), kék vércséé (Falco vespertinus), mogyorós peléé (.Muscardinus avellanarus), szőröskarú denevéré (Nyctalus leisleri), durvavitorlájú denevéré (Pipistrellus nathusii), horgasszőrű denevéré (

Myotis natterei), vízi denevéré (.Myotis daubentoní), tavi denevéré (Myotis dasycneme), szürke hosszúfülű denevéré (Plecotus austriacus), barna vitorlájú denevéré (Plecotus auritus), nyuszté (Martes martes), vadmacskáé (Felis sylvestris), erdei peléé (Dryomys nitedula). A bokorfüzesek, melyeket főleg fehér fűz (Salix alba) alkot a füzikék (Phyloscopus sp.) fő vonulási területei. A holtágak parti növényzetét a virágkákás-csetkákás-hídőrös-mételykórós „törpenádasok", magassásrétek alkotják. Ha a partfal meredekebb és a vízborítás nyár végéig tart, akkor a parti zonáció élőhelyei kisebb különálló foltokra esnek szét. A laposabb partokon a tavaszvégi kiszáradás idején a magassásrétek, míg a nyári folyamatos kiszáradás esetén a fenti mocsártípusok zónája lehet szélesebb. A hullámtéri holtágak és a nagyobb kubikgödrök eutróf hinarasainak méretét a vízellátottság és a medrek mérete határozza meg. A nem tőzegképző nádasok, gyékényesek, tavikákások és az ártéri magaskórósok kevésbé gyakoriak. A nyáron kiszáradt iszapos aljzaton az ártéri ruderális 9