A Duna - Tisza-csatorna tiszazugi vonatkozásai (Tiszaföldvár) / 1511-2010
- 7 tényezőül" szolgálnának» A "másik csatorna mely Tokaj körül kiszakadván b Tiszából a Körösbe volna vezetendő, a központi csatornával közvetkepcsolata lenne, s igy nem csak termények szállítására volna alkalmas, de ellátná olcsó kővel, épület és tűzi fával az alföldet, sőtt/Igy !/ a közutak építéseit is ", melyek hiánya miatt a közlekedés ezen a vidéken szinte lehetetlen, főleg ősszel ás tavasszal, pedig egymáshoz közel nagy népességű települések vannak kialakuló korszerűbb /Akkor !/termeléssel és a fenti hegyvidéki termékek magasabb igényű felhasználásával. De a 3zállitás mellett a csatornák több százezer katasztrális hold föld "öntözését is eszközölhetnék", /jHogy micsoda anyagtömegek vándoroltak a hegyvidékről az Alföldre, arra két egykorú példatl,/ a tiszaföldvári református templom tetőszékének a beborítására 60 ezer /HATVANEZER l/darab fazsindelyre volt szükségJ 2./a Rákóczife&va és Rákócziujfalu közötti, 1945 után lerombolt Gorcve-kastÄly tetőzetéhez 35 ezer darab, a Bükk-hegységből ideszállitott agyagpla-znindelyt használtak föl.j/ a A különböző csatornatervek visszavezethetők Ealla Antal /övé az első, műszakilag is kidolgozott terv/, Vedres István, Beszédes József,stb. "hites földmérők" XVIII•századvégi, XIX,század eleji terveire, Berzeviczy Gergely után, Széchenyi István slőtt összekötő kapcsot jelentenek ezek a jeles fúrfiak, elsősorban Vedres István, de természetesen a többi sem hanyagolható ellőtt menetelnek s nagy magyar alkotók soraiban,,,/iA hazafiságról való sok üres fecsegés, ankétozás és kongresszusozós helyett ezek életét kellene filmre vinni, tanítani, olvastatni, érettségi tétellé tentfi !;/ A felterjesztésben kérik a tiszafoldváriak, hogy ejtsék el a Minisztériumban is a Pest - Szeged iváhyu csatornatervet, mert az nem szolgálja sem a kereskedelem és közlekedés központi tervezését, sem "...»az aszály által több évben érzékenyen sújtott alföldnek" az öntözését. Csak a térképre kell rátekintenünk, hogy lássukibizony jó közgazdasági»közlekedéspolitikai érzékkel rendelkező emberek szövegezték Tiszaföldvárótt a kérelmet ! Ami az 1360-as években progresszívnek számító elv volt,azokat ismerték is. Azt természetesen nem kívánhatjuk utólagos okvetetlenkedéssel, hogy pl. nemzetközi távlatokban is gondolkodhattak volna. Ezt megtette helyettük Beszédes József a ^ráz-i csatorna-összeköttetés tervével, vagy Vedres István Visztula- és Dnyeszter-csatornatervével, vagy retrográd módon a csatornaépítést is a Drang nach Osten szolgálatéba állító németek, vagy az akkor kis Szerbia tudós hazafija - Nicola Sztamenkovics belgrádi műegyetemi professzor - a Duna-Szaloniki-csatornatervvel,stb, Tiltakoznak a tiszaföldváríak kérvényükben a Pest - Szeged-i csatorna terv ellen, hiszen "a közlekedés minden nemével nagybőségben rendelkező Szeged városa" teljesen elvonná a forgalmi vonalakat, közlekedési energiá kat a Közép-Tiszavidéktől/nagyjából a mai Szolnok megye/, a Körös-vidéktői, Nagykunságtól. A XVIII.század ötvenes éveiben metszett, a só-