Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009
1979. . A tábor első néhány napján szinte vendégként vettünk részt. Talán föl se mentünk volna, ha a detektorcsere nem lett volna esedékes. Ennek a lebonyolítása azonban kötelesség volt. Bár nem éreztük magunkat igazán jól a táborban, mégsem bántuk meg, hogy ott voltunk, mert átéltünk egy olyan időjárási eseményt, amit kár lett volna kihagyni, bár egyáltalán nem volt kellemesnek mondható. Július 15-én délelőtt miután egy nagyobb csoport elindult túrázni (jó idő ígérkezett), a barométer rohamosan süllyedni kezdett és nem véletlenül. A felhők vastagodtak. Az ég elsötétedett. Hamarosan eleredt az eső és előbb apró szemű majd egyre nagyobb jégdarabok hullottak. Ömlött a víz és dübörgött a jég a sátrakon, autókon. Nagy szél kerekedett, ami még fokozta a félelmetes hatást Takargattuk az autókat, mentettük, ami menthető. A sátrunk előterének behorpadt tetejéről percenként öntöttük le a lavórnyi vizet, ami egy idő után utat talált be a talpunk alá. Mintegy fél óráig tartott az ítéletidő. A szél a fákról még rázta nyakunkba a vizet, amikor kimerészkedtünk, hogy terepszemlét tartsunk. A tábort bokáig érő víz borította, ami helyenként 25-30 cm magas jégkupacokat hordott össze. A dózerúton patakban folyt, zuhogott a szennyes lé. A víz tetején, vastagon úszott a fákról levert, összeaprított lomb. Szerszámokat ragadtunk és próbáltuk a tábor területéről levezetni a vizet. A mentési munkák után igyekeztünk a csúcsra, ahol különös látványban volt részünk. A hegyoldalak most is kis bodor ködpamacsokat pöfékeltek és a hetyke szél a vastag jég vállaira hajtogatta le a törékeny kis virágok fejecskéjét. A sátrunk árnyékos oldalán még másnap reggel is lapátnyi jég olvadozott. A táborból való hazatérésünk után azon gondolkoztunk, hogy kell-e nekünk továbbra is Odorvár. Sajnos a döntést nem nekünk kellet meghozni. A sors döntött. Ez a döntés is az Odorvárhoz kapcsolódik, de egészen másképp. 1980 tavaszán Gyula egy tanulói csoporttal az Odorvár oldalában radioaktív vizsgálatok céljára növényeket gyűjtött Hazatérésük után megbetegedett. Az orvosi kezelés, fekvés ellenére állapota nem javult, sőt kritikussá vált. Kórházba került, ahol kiderült, hogy agyhártyagyulladása van, amit feltehetőleg az Odorváron felszedett néhány kullancs valamelyike okozott. Pár nagyon nehéz nap után betegsége megfordult, állapota javulni kezdett Ahhoz azonban, hogy felépüljön, még elég sok időre volt szükség. Táborba menésről szó sem lehetett. Az a nyár bizony a rehabilitációval telt el. 1980 Ekkor még nem tisztázódott bennünk a táborhoz való viszonyulásunk kérdése. Túl sok szép és jó emlék fűzött bennünket az ott eltöltött hetekhez, a tervezgetés és megvalósítás szívet melengető, kellemes élményeihez, a tanulóinkkal kialakított gyakran bensőségesnek mondható kapcsolatainkhoz. Ekkor még szerettük volna azt hinni, hogy maradt még valami ezekből. Csalódnunk kellett. Erről a táborról csak „szájhagyomány" útján terjedő értesülések jutottak el hozzánk. Úgy „elfelejtettek" bennünket, mintha soha semmi közünk nem lett volna az egészhez. A Gyula betegsége nekünk egyértelművé tette, hogy nem mehetünk a táborba. Utódainknak pedig nem kellett számolni a mi elvárásainkkal. Kedvük szerint irányíthatták a tábor életét. 1981 és előzményei Az 198 l-es év tavasza nagy gondot okozott nekünk. Az évek során apránként összeszedett sérelmeink, az előző évben megtapasztalt fölöslegességünk tudata és az Odorvár és az ott táborozás szeretete állt szembe egymással. Fölsorakoztattuk érveinket pro és kontra. 76
