Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

diákok váltogatták egymást a munkában. Keserű szájízzel vettük tudomásul a tábor szelleméhez nem méltó eljárást. Nem tudhattuk meg mire alapozódnak a kőbe vésett megállapítások, de szépen terjednek Azóta rádióban, turista műsorokban már többször hallottuk Odorvárat a felirat alapján emlegetni. Elérkezett a hazautazás napja. Megfigyelőink is sátrat bontottak és megtömték emeletes hátizsákjukat. A sátruk környékén kereskedelmi forgalomban nem kapható katonai konzerves dobozok maradtak. A rakodással elég sok bajunk volt. A személyek száma, a csomagok mennyisége ugyan jócskán csökkent a kezdetihez képest, az élelmiszerek elfogytak, a szalmát sem kellett visszahozni. Volt azonban egy nagydarab, ami sehogy sem akart felférni, a Szabolcska Sanyi Pannóniája. Azzal jött fel a táborba, hogy ott átüljön a teherautó vezető ülésébe, és haza hozzon bennünket. A feladat először megoldhatatlannak látszott, de ebben a táborban az volt a szokás, hogy az emberileg lehetséges akadályokat leküzdjük. A motor hazahozatalára is meglett a megoldás. Szerencsére ott volt a Gyula jogosítványa, és bár még soha nem vezetett Pannóniát, elvállalta, hogy hazajön rajta. Liba felült mögé utasnak, még a hátizsákját is magára szedte. Második önfeláldozó vállalkozása ebben a táborban. (Nagy volt a bizalom mind a Sanyi, mind a Liba részéről.) Úgy látszott, hogy ezzel a könnyítéssel szűkösen, de felférünk a kocsira. Ekkor azonban újabb gond adódott. Nem éppen szerény vendégeink kéréssel álltak elő. Vigyük le őket legalább Zsércre, ne kelljen cipekedniük a hegyen. Fogalmunk nem volt róla hova tesszük őket az autón, de habozás nélkül igent mondtunk. Csak nehogy ők maradjanak utoljára a táborban!! A gyerekek még egymás ölébe is ültek, ölben fogták a Szloboda zsákját, így sikerült nekik is felpréselődni. Zsércen leraktuk őket, és örömmel nyugtáztuk, hogy autóbuszra szálltak. Azzal a boldog tudattal jöttünk haza, hogy megmentettük a barlangot az idegenektől. így ért véget az eseménydús 1972-es tábor. Utóirat 1972 óta sok mindent hallottunk jelentésekről, megfigyelésekrőL nyilvántartásokról. Akkor nem gondoltuk, hogy ezeknek mi is lehetünk alanyai. Ma már nem tartjuk lehetetlennek. A hallottak alapján összeállítottunk magunknak apró mozaikokból egy képet, ami magyarázatul szolgálhat a tábor váratlan látogatóinak megjelenésére, ott tartózkodására. íme: Mint már az előzőekben említettem 1971 nyarán, a Hajnóczy barlang felfedezéséről táviratban értesítettük Varga Csaba kollégánkat, aki a tábor barlangász csoportját vezette, de egyéb elfoglaltságai miatt, előbb haza kellett mennie, ezért a barlang felfedezésénél nem volt jelen. A távirat szövege a következő volt. „Szeles lyuk mögött több száz méter, titokban tartani! Gyula." A meglehetősen talányos szöveg érdeklődést kelthetett. A címzett és a feladó közötti kapcsolat könnyen megállapítható volt Odorváron engedéllyel táboroztunk 1964-től egy év kivételével minden évben. A táviratot a 71-es tábor záró napján küldtük. Nem kellett hozzá sok fantázia, hogy valaki rájöjjön, a távirat valahogyan a táborhoz kapcsolódik. 1972-ben Jauemik Miki a táborunk részére kérte az oxigénpalackot a meglehetősen nagy szigorral őrzött katonai táborban. (Az őrzés szigorúságáról tapasztalatot szereztünk az egyik táborból hazafelé úton. Bogács határában megálltunk az erdőszélen, hogy gyermekeinkkel megebédeljünk. Lányaimmal besétáltunk az erdőbe vagy 15-20 m-re, hogy elintézzük ügyes-bajos dolgainkat. Legnagyobb meglepetésünkre pillanatokon belül megjelent 2 fegyveres katona és távozásra szólított fel bennünket mondván, hogy katonai területen járunk. Ezt egyébként a környéken semmi nem jelezte. Jóval távolabb, az erdőbe vivő út elején volt behajtani tilos tábla. Erről tudtuk, hogy katonai bázisra vezet, és azt is tudtuk, hogy az Odorvár tetejéről látni lehet azt a területet, ahol a rakétakilövő állomás van. Persze ez minket nem érdekelt különösebben, mi a táborban egészen mással voltunk elfoglalva. Ezt azonban nem tudhatták azok, akiknek feladata volt, hogy védjék szocialista hazánkat az alattomosan belopakodók ellen, akik az erdőn át akarnak közel férkőzni a 55