Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

felmérésére. Munkájuk néhány napig tart, addig maradnak. Beszélgetés közben az is kiderült, hogy Szloboda belügyminisztériumi dolgozó. A túra résztvevői elmesélték élményeiket, viszontagságaikat. Út közben kaptak egy kis esőt. Volt náluk egy nagy nylon fólia, amit kiterítettek maguk fölé, és zárt tömbben az alatt vonultak. Jó móka volt. Mindenki rájuk csodálkozott, akivel találkoztak. A túra szép volt, jó volt, jól elfáradtak, este nem kellett ringami őket. A túra élményei lekerültek a napirendről, minden figyelem az új emberek felé fordult, kölcsönösen figyeltük egymást. Mi azt próbáltuk megtudni, ugyan mit akarnak, ők minden iránt érdeklődtek. Feltűnt, hogy nem akarnak munkához látni. Barlangász felszerelést sem láttunk náluk. Egyre erősödött az a meggyőződésünk, hogy az elmondottak csak ürügyül szolgáltak a letelepedéshez. Azt már nem is bántuk volna, az azonban nagyon zavart bennünket, hogy amikor csoportjaink munkába indulás előtt, vagy az esti tűz mellett megbeszélést tartottak, a 3 idegen közül legalább egy mindig közéjük állt, minden szavukat figyelte. Gyakran el is kísérték a munkába indulókat. A barlangászok és „régészek" napokon keresztül, fondorlatos módon, kerülő úton közelítették meg munkahelyüket, és a megbeszéléseket is elbújva, vagy virágnyelven tartották. Az egész tábor ideges volt. Abban bíztunk, hogy majdcsak eltelik az a néhány nap, amiről szó volt. Elgondolkodtatott bennünket, hogy mikor akaiják a rájuk bízott feladatokat megoldani, ha el sem kezdik. Fokozódott a gyanúnk, hogy a felsorolt megbízatásokból egy szó sem igaz. Az is egyre világosabban látszott, hogy nem szabadulunk meg tőlük. És maradt a nagy kérdés, ugyan mit akarnak? A táborban ekkor elég sok kis gyerek volt. A kellemetlen vendégek őket is felhasználták hírszerzésre. Kedves beszélgetéseket kezdeményeztek velük, és érdeklődtek tőlük munkáinkról, a táborlakókról. Ha elvétették egy-egy csapat munkába indulását, a gyerekeket vallatták arról, hova, merre mentek. Ezt látva a gyerekeket kioktattuk, hogy kiről és mit szabad, vagy kell mondani, ha kérdezik őket. A kicsik között Encsi volt a korelnök. Ő már átlátta a helyzeteket és sokszor hasznos információkat szerzett az idegenekről, akik előtte nem voltak túl óvatosak. Kicsinek nézték és nyíltan beszéltek előtte olyan dolgokról, amiket előttünk nem mondtak volna el. Encsin keresztül tudtuk meg, hogy csak Szloboda barlangász, a másik kettő nem. A nő Encsi előtt olyan kijelentést is tett, hogy őt az egész barlangi mászkálás nem érdekli. Lassan rá kellett jönnünk, hogy a mi megfigyelésünkre telepedtek oda. Csak az nem fért a fejünkbe honnan tudták meg, hogy ott vagyunk, ki küldte ránk őket, és mit figyelnek rajtunk. Teltek a napok, a mondott munkákhoz még mindig nem láttak hozzá, de a mi megfigyelésünket hézagmentesen végezték. Titkainkat egymás után felfedték. Tulajdonképpen nem volt nehéz dolguk. Nem győztük napokon keresztül félre vezetni őket. A barlangász és „régész" csoport munkába indulását kifigyelték, és nyomon követték. A helyzet egyre tarthatatlanabbá vált. Nem volt mit tenni, feladtuk a harcot. Miután rátaláltak a Hajnóczy barlang bejáratára, tovább nem volt titkolni valónk. A barlangászok levitték őket, és megmutatták nekik a barlangot. Egy alkalommal Szloboda a „régész" csoportot is elkísérte a várfal alá. Elmondtuk neki, hogy a meredek hegyoldal törmelékéből gyűjtögetjük azokat a tárgyakat, amiket az időjárás viszontagságai lemosnak a kövek közé. Úgy gondoltuk, hogy ezek a tárgyak, csont, cserép, fémdarabok a vár történetéről szolgáltathatnak információkat. Ezek után úgy látszott, hogy normalizálódik a helyzet, megszűnik a gyanakvó megfigyelés. A tanulók és idegenek között már csaknem barátság alakult ki. Mi felnőttek pedig még mindig aggódtunk, hogy miután mi hazajövünk, az OSC csoportja megszállja a barlangunkat. Az idő gyorsan röpült, nagyon közeledett a táborozás vége. A tábori létszám nap, mint nap csökkent, a tanulók egy részének előbb haza kellett jönnie. Ez egyfelől jó volt, mert az ott maradt kisebb létszámú csoport egy fordulóval haza jöhetett, Másfelől rossz volt, mert a haza térők között volt Szabolcska Feri is, az ajtó pedig nem volt készen. A nagy túra utáni napon a gázpalack végleg kiürült, így hiába volt Feri minden igyekezete, nem tudott haladni a munkával. Közben a táborba érkezett Barna Ferenc és egy barátja, igen rozoga állapotban lévő Moszkviccsal. Ferit én általános iskolából ismertem. Több gimnáziumi tanulónak volt jó 53