Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

felfedezésének vágya. Szerszámaikkal felpakolva igyekeztek a bontást folytatni Vétók ment Bárdi Anna, aki egyébként a rovargyűjtő csoport tagja volt. Magukkal vitték az alig 10 éves Enikő lányunkat is, akivel igen jó barátságban voltak a nagy fiúk, és aki erre nagy on büszke volt. Megtiszteltetésnek érezte, hogy velük mehetett titkos tevékenységük színhelyére. A fiúk a munkát úgy szervezték, hogy három ember dolgozott, egy pihent, megmozgatta és megmelegítette a szűk, hideg lyukban megmerev edett tagjait. Ezt jól segítette egy a bontástól par lépésre induló hosszú csúszda a hegyoldaloa Encsi nem mert rajta lecsúszni. Az éppen pihenő Pirtyu mutatni akarta neki a csúszás technikáját, és hogy a nagy pajszer nehogy utána csússzon, bele vágta a hegyoldalba. Alattuk felordított Liba, és szidta azt aki fölötte dönget. Ekkor bizonyossá vált, hogy a járat a felszín félé tart. Az is bizonyossá vált, hogy még az addiginál is körültekintőbben kell eljárni, óvatosabbnak kell lenni, mert könnyen lehet nagy baj. Ezt a járatot hamarosan a felszínig bontották és látták, hogy ezen a nyíláson keresztül kényelmesebben lehet megközelítem azt a helyet ahonnan fúj a szél. Dél tájban Anna féljött a táborba (Encsi már előbb). Élelmet vitt a fiúknak és beszámolt arról, hogy újabb eredmény nincs, folytatják a bontást. Továbbra is kérik, hogy ne zavarjuk őket. A délután közepén Pödzi érkezett csaknem futva a táborba a szokásosnál is titokzatosabb arccal. Újabb szerszámokat vitt és közölte, jól vannak, ne nyugtalankodjunk, dolgoznak. A táborban a várakozás izgalma fokozódott. Mint később elmesélték, a bontás során már volt egy nagyobbacska nyílás, amely mögött üreget reméltek. Hogy lássák mi van a nyílás mögött átdugták rajta a karbidlámpát és elejtették. A lámpa csörömpölve zúgott lefelé a köveken. Minden odoros tudta milyen nehéz lámpát szerezni, tehát csaknem pótolhatatlan érték, nagyon kell rá vigyázni. Szóval nagy baj van! De mivel igen messzire pattogott a lámpa, nagy lyuk van a nyílás mögött, nagy reménység! A lámpát pedig minden áron ki kell hozni, Gyula bácsi meg ne tudja! Akkorára kell tágítani a lyukat hogy be lehessen menni a lámpa után. Ehhez a bontáshoz vitte Pödzi a szerszámokat. Nem hiába. A legvékonyabb. Hegedűs Gyula be tudott bújni, a lámpa megkerült és körülnézve látta, hogy ott bizony barlang van! Ezt már nem lehetett tovább titkolni. Örömüket meg kellett osztani a többiekkel. Feljöttek hát a táborba, körbe állva, összeborulva valami csatakiáltással jelezték, hogy fontos mondandójuk van. Összeszaladt a tábor népe, ők pedig meséltek. Mindenkit lázba hozott a felfedezés, mindenki szerette volna látni a csodát, de egyelőre ez elérhetetlen volt Ahhoz, hogy a többiek is beteljenek, még bontani kell. Kis tanakodás után kész volt a terv. Éjszakai műszak, mert nincs sok időnk, kedden reggel jön értünk a sofor, vége a tábornak. Gyors szervezés. Egyezerre két fiú, két lány dolgozzon! A négyes csoportok kétóránként váltsák egymást! A fiúk bontsák a nyílást, a lányok hordják el a törmeléket! A lelkesedés, a tenni akarás óriási volt. Gyula néhány gyerekkel a helyszínre ment, hogy ott megbeszéljék a további teendőket. Úgy döntöttek, hogy a szűk járat al járól kezdik a kitermelést így bővül a bejárat és jobban hozzáférhető lesz a szálkő is, ha annak bontása szükséges. A munka beindulása után Gyula visszajött a táborba. Igyekeztünk rábírni a váltókat a pihenésre, alvásra. Akkor azonban senki nem volt álmos. A konyhagödörben töltöttük az éjszakát. Raktuk a tüzet főztük a teát, tervezgettünk, beszélgettünk és drukkoltunk, hogy a szűkre szabott idő elég legyen ahhoz, hogy a tábor népe bejuthasson egy röpke körülnézésre. A váltások idejében indultak, előtte bőven teáztak, a feljövőket is forró tea várta. Az éjszaka közepén az egyik feljövő csoport elvétette az utat Nem vették észre, hogy jobbra kanyarodik a tábor felé az ösvény. Egyenesen tovább mentek és megdöbbenve tapasztalták lámpájuk halvány fényénél, hogy egy széles úton vannak. Szerencsére volt annyi helyismeretük, hogy tudták, a dózeres útra jutottak és azon rövidesen a táborba érhetnek. Mi már vártuk őket és csodálkoztunk, hogy nem a barlang felől jönnek. Gyula ekkor egy marék zsineggel, papírdarabokkal, viharlámpával a barlang felé indult és azon a helyen, ahol visszanézve már nem látta a tűzhely fényét a zsineget egy fához kötötte, fától fáig vezette, és helyenként papírt kötött rá, hogy jobban látható legyen. A végéhez felakasztotta a lámpát egy fára. Ennek fénye már látszott a barlang szintjéből. így nem volt több eltévedés. A munka haladt és éjfél után egyre többen maradtak lent, várva a nagy 46