Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009
A szép környezetben, kellemes időben sétáltunk tovább a várhegy déli lejtőjére, hogy végre nekem is megmutathassa Gyula a sokat emlegetett „gyanús helyeket", a nagy tálat és az üregeket, amelyekből fúj a szél. Ez egy csodálatos hely. Vad, szép és titokzatos. Szemügyre vettük a nyílásokat, sorra jártunk jó néhányat. Mindegyik nyílás előtt száraz port szórtunk és figyeltük a légáramlást. Volt egy hely, ahol Gyula megállapította, hogy ott nem szabad a hatalmas sziklákat megbontani, mert helyzetük olyan labilis, hogy megmozgatásukból nagy baj lehetne. Ma már tudjuk, hogy ez a hely a Hajnóczy barlang Romos terme fölött van. Más nyílások kisebb kövekkel, avaros földdel eltömődöttnek látszottak. Ezek egyikéből a többinél erősebb légáramlást észleltünk. Gyula úgy gondolta, hogy azt kellene megbontani. Akkor még nem tudtuk, hogy erre hamarosan sor kerül. Sétánkat K felé, a fal alján folytattuk. Igen zavaró volt, hogy a száraz porból rengeteg bolha ugrált föl a lábunkra. Sok helyen láttunk állatnyomokat és állati trágyát. Némelyik nyílás a róka jellegzetes bűzét árasztotta. Találtunk egy kiszáradt rókabőr darabot is. Bottal piszkáltuk meg, hiszen veszett állat bőre is lehetett. Jól eltelt az idő, alkonyodott. A nagy faltól K-re húzódó kőfolyás felé tartottunk. Még élénken emlékeztünk a hosszúvölgyi nyaraláskor a Szarba lápában látott nagy kőfolyásra, amelyen több száraz csontváz emlékeztetett a valószínű ott balesetet szenvedett és kimúlt állatokra. Ez óvatosságra intett bennünket. Magunk és egymás épségére ügyelve kapaszkodtunk fölfélé a teregető irányába. Másnap, július 23-án reggel, ragyogó napsütésben búcsúztunk el Varga Csabától, a barlangász csoport lelkes vezetőjétől, akinek előbb haza kellett mennie Debrecenbe. Lajos bácsi már előbb haza jött. A Csaba távozása azt jelentette, hogy a következő napokban a barlangászok tétlenségre lesznek kárhoztatva vezető híján. Gyulának ugyanis kiújult a derékfájása, ami miatt nem merte vállalni a barlangi munkát. Tudta ezt Csaba is, de induláskor a motorról még tréfálkozva visszakiáltott: „Gyerekek! Azért, ha találnátok valamit, értesítsetek!" Persze ez a már jól ismert és kutatott barlangra vonatkozott. Akkor még senki nem gondolta, hogy ez az értesítés milyen hamar megérkezik. A négy barlangász fiú, Ádám András (Liba), Gál István (Pirtyu), Hegedűs Gyula és Pödör László (Pödzi) megpróbálták Gyula bácsit megkörnyékezni, hogy leengedje őket a barlangba, bár maguk is tudhatták, hogy ez nem fog menni. A tanár felelős a diákokért, veszélyes helyre nem engedheti őket. Ezt Gyula mindig nagyon komolyan vette. így hát a pénteki nap nagy semmittevéssel telt, a fiúk rosszul érezték magukat. Nézegették a növény és rovargyűjtők munkáját, de ahhoz nem volt kedvük, visszavágytak a barlangba. Szombaton újabb kísérletet tettek a Gyula bácsi megpuhítására. Közölték, hogy azzal is megelégednének, ha megbonthatnák valamelyik „szeles lyukat" azok közül, amelyekről már többször folyt a szó az esteli beszélgetések során. Gyula engedett a kérésnek. A 22-én végig járt lyukak egyikének megbontása elég nagy és veszélytelen munkának látszott. Ehhez vonult le a négy fiú 24-én reggel. A nap folyamán csak Pödzi jött fel a táborba szerszámokért. Sejtelmesen mosolygott, alig szólt, kérdéseinkre nagyon szűkszavúan válaszolt és igyekezett nagyon nyugodtnak látszani. Viselkedését gyanúsnak találtuk. Gyanúnk fokozódott mikor bejelentette, hogy sötétedésig szeretnének dolgozni. Csaknem esküjét vettük, hogy nem valami balesetet titkol. Komoly, megbízható fiúnak ismertük, elhittük neki, hogy semmi baj nincs. Közölte, hogy valamire való eredményről nem tud beszámolni, de kér bennünket, hogy addig ne menjünk le, míg ők nem jeleznek. Estig vártunk a jelre, de nem jött. Végül megérkezett a táborba a fáradt kis csapat. Volt náluk egy biztosító kötél, melyet mindig az viselt a derekán, aki a lyukat bontotta. Ezt a földre fektetve megmutatták, hogy mennyire haladtak befelé, és hogyan kanyarodott a járat. Kikövetkeztették, hogy tovább haladva a felszínre jut. Fölmerült a gyanú, hogy a várban talált kis kúszófolyosóhoz hasonló járatot bontottak. A bőven áramló hűvös levegő viszont táplálta a reményt, hogy van valami nagyobb üreg is. Ez adta az erőt a további munkához. Ki merte volna akkor még gondolni, hogy milyen nagy üreg van a kis, szűk lyuk mögött? A vasárnap mindig pihenőnap szokott lenni a táborban. Ilyenkor mindenki kedve szerint tölti az idejét. A 4 fiú azonban nem akart pihenőnapot tartani. Hajtotta őket az ismeretlen 45
