Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009
Az odorvári táborok minden résztvevője kellemesen emlékezik az esti tűz melletti beszélgetésekre. A napi fáradalmak után jól esett pár békés órát eszegetve, teázgatva üldögélni. Mindenki elmondta mit végzett, mit látott aznap. Ilyenkor születtek meg a további teendők tervei. A komoly beszélgetések mellett sor került viccekre, humoros történetekre is. Én itthon szívfájdalommal gondoltam a táborra, és egyre azon törtem a fejem, hogy meg kellene látogatnom őket az utolsó napokban. Mivel Gyulus már nem tartott rá igényt, hogy én tápláljam, sőt mondhatom, elutasította szolgálataimat, úgy gondoltam, hogy néhány napra fölmehetek a táborba Csak apukámmal kellett megküzdenem, aki nagyon rossz szemmel nézte, hogy anyukámra akarom itt hagyni neveletlen gyerekeimet Nem volt ez alaptalan neheztelés, hiszen a jelenlétemben is elég sok munkát adtunk azzal, hogy anyukám vezette a háztartást, ő látott el bennünket. Igyekeztem én részt vállalni a házi munkákból, ha az iskolai munkám engedte. A nyári szünetben segíthettem többet. Furdalt hát a lelkiismeret, hogy minden munkát, gondot anyukámra hárítok akkor is amikor nem lenne szükséges. Hogy mégis elmehessek kevesebb munkát hagyva magam után, kigondoltam, hogy „számos" gyerekeim közül egyet elvinnék magammal. Persze a legnagyobbat Megemlítettem ezt a lehetőséget, amit Márta lányom, aki ekkor 11 éves volt, kitörő lelkesedéssel fogadott. Persze még ezek után is némi vita övezte a tervet. Márta aggódva figyelte a fejleményeket és egyszer megszólalt: „Anya! Eszedbe ne jusson nem elmenni!" Anyukám persze, mint mindig, magára vállalta az összes teendőt és mi Mártával boldogan utaztunk. Vittük az anyukám sütötte csokoládékrémes tortát, ami az alföldi melegben szanaszét olvadt de úgy is finom volt Este indultunk busszal Martfűre, ahol a buszpályaudvaron a járatnak végállomása voit Ezt nem tudtuk. Ezért a vasútállomásra gyalog kellett átmennünk. A vonatot csak éppenhogy elértük. Gyula hajnali 4 órakor Mezőkövesden várt bennünket Fáradtan és álmosan gyalogoltunk föl a hegyre az oszlai erdészháztól. Örültünk, hogy már velünk van egy gyerekünk, akinek megmutathatjuk azokat a szépségeket melyekről nagyon sokat meséltünk az első tábor óta. A rendelkezésünkre álló néhány nap alatt bekapcsolódtunk a tábor életébe. Szívesen maradtunk volna még tovább is, de lejárt az idő, haza kellett jönni. Ettől kezdve már hárman tervezgettük a következő évi táborozást. Márta is megkedvelte a nomád életet. A következő években, míg tehette, mindig velünk jött a táborba. 1968. 1968. június 12-én Gyula levelet írt Bükkzsércre Szécsényi Gyurisának. Kérte szerezzen szalmát a leendő tábornak, és lovas kocsit fölszállítani a csomagjainkkal együtt. Ilyen segítséget már előző évben is kaptunk tőle. Kérte azt is, tájékoztasson bennünket hogy járható-e személykocsival az új út, ami a Mákszemre visz. Kérésünkre és kérdésünkre pozitív választ kaptunk. Volt szalma, kocsi, és az út személykocsival járható. így július l-jén Gyula a két lányunkkal, kocsival ment Odorvarra. A 12 fos tanulócsapattal én utaztam vonattal a szokásos Tiszaföldvár-Szolnok-Hatvan- Mezőkövesd útvonalon, majd onnan busszal Bükkzsércre. Este 17 óra 38 perckor indultunk és reggelre voltunk Zsércen. Varga Csaba kollégánk, aki motorral ment föl a táborba, és Márta lányunk a busznál várt bennünket. Nekik bizony korán kellett kelni, hogy idejében leéljenek a táborból a faluba. A szekér csomagjainkkal elindult a kocsiúton. Vele ment Csaba. Márta pedig a rövidebb erdei gyalogösvényen felvezetett bennünket. Élete első komoly odoros feladatát ekkor kapta. Izgalommal nézett a feladat elé, nem egészen alaptalanul. Aki járt már erdei ösvényen oda-vissza, az tudja, hogy visszafelé haladva más képet mutat. Különösen akkor, ha az ember még csak 12 éves, és először járt azon az úton, akkor is álmosan és lóhalálban. Mindezek ellenére a feladatot megoldotta, nem tévedtünk el. Ebben az évben a következő tanulók táboroztak velünk: Bárdi Anna, Bende Sándor, Biacsi Mária Dégi Márta, Hegyes Éva, Jakab László, Kádas Mária, Koncz Mária, Kun Erzsébet, Németh Erzsébet, Pásztraí Erzsébet, 36
