Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

Az első kb. 10 cm-es réteget erősen zavartnak találtuk Belőle a begyűjtött régi cseréptöredék és csont mellett rozsdás zsebkés, használatlan (??) cserép pipa (a jelenleg is vásárolható típusú), töltényhüvely, használatlan második világháborús puskatöltény, elszenesedett végű fadarabok, stb. kerültek elő. Mivel nem volt közöttünk régész, minden olyan tárgyat eltettünk, amiről nem volt nyilvánvaló, hogy jelenkori. Eltettünk minden cserépdarabot, csontdarabot, minden olyan követ, aminek alakja elütött a mészkőtörmelék szokásos alakjától, vagy anyaga nem mészkő volt. Eltettük ezeken kívül azokat a széndarabokat is, gyertyával gondosan lecsepegtetve, amelyek a háborítatlannak látszó rétegekből kerültek elő. Az egyes rétegekből talajmintát is vettünk. A begyűjtött tárgyak eloszlása a kitöltésben nem volt egészen egyenletes. Legsűrűbben a 3. rétegben helyezkedtek el. A legalsó, 4. rétegben viszont alig találtunk valamit. A barlang helyei szerint vizsgálva legnagyobb leletsűrűséget a DK-i nyúlvány középső részén és a bejárat közvetlen közelében észleltünk. Összesen 194 cserépdarabot, kb. 200 csontot, és 40 ködarabot válogattunk ki a barlang kitermelt töltéséből. A cserépdarabok legtöbbje rendkívül primitív készítőre utal. Első ránézésre 3 csoportba lehet a cserepeket válogatni. 1. Sárgásvörös színű, 8-10 mm vastag, durva anyagú, nem teljes vastagságában kiégetett. Az égetetlen rész feketés. A felület több darabon lepattogzott, érdes. A szélek kialakítása a legegyszerűbb, a peremezés kifelé hajló. ( 1. rajz) A fülek is igen egyszerűek. Olyanok, mintha a készítő a még alakítható agyagba két ujjával belecsípett volna és az így kiemelkedett darabot legömbölyítgetve, azt egy hengeres tárggyal átszúrta. Két egyforma kisebb és egy nagyobb fület találtunk. Ebből a típusból összesen kb. 900 négyzetcentiméter felületű cserép került elő, köztük egy aljadarab. (2. rajz) 2. Fekete, vagy mélybarna színű 4-7 mm (néhány darab 2 mm) vastag, a vöröseknél jobban égetett, keményebb, finomabb anyagú, és felületű cserép, több darabon a korongozás valószínű nyomaival. Néhány darab felülete majdnem fényes. A szélek kifelé peremezettek. A legegyszerűbb típusú szél mellett bonyolultabb alakúakat is találtunk. (3. rajz.) Ezek között fül és aljadarab nem volt. A csoportban igen sok a vonaldíszes cserép. A vonalak egyenesek, 0,5 -1 mm mélységűek, 1-2 mm, ritkán 3 mm szélesek. Ha egy cserépen több is van, a csíkok távolsága 16-20 mm és a csíkok párhuzamosak. 3. Néhány darab a fenti két csoportba nem sorolható. Közülük említésre méltó egy sötétszürke anyagú, felületén mészkérgeződéssel bevont széle darab.(4. rajz a.) Egy díszes fehér anyagú, 4 mm vastag, talán a szélhez közel eső rész (4. rajz b. ) és egy 8 mm vastag, sárgás égetésű darab, aminek a díszítése két széles, kb. I mm mély, egymás mellett futó árok. (4. rajz c.) A talált csontok nagyon változatosak. Vannak közöttük pici, néhány mm-es falvastagságú hengeres csontocskák, -nyilván valami madár, vagy cickányféle maradványai ­és több cm széles, erős bordadarabok. Legyenek azonban kicsik, vagy nagyok, nincsenek egészben. Találtunk 17 fogat. Metsző és zápfogak vegyesen. Néhány vaskos zápfog egy álkapocs darabbal került elő. Egy 3 cm-es agyar hosszában fel van hasítva. A nagyobb hengeres csontok többsége is hosszában felhasított. Az egyik nagyobb hengeres csont a megvastagodott vége közelében lyukas. Talán felfűzés céljából fúrták át. Nem tudjuk, hogs a csontok milyen állatok testéből valók, de valószínű, hogy a nagyobbak gazdái nem fértek be a barlang nyílásán. A talált kövek közül érdekes két öklömnyi darab, melyeken határozottan felismerhető több csiszolt felület. (Esetleg őrlőkő lehetett.) Az egyik vulkáni tufából, a másik hidrokvarcitos homokkőből vaa Tufát lehet találni a Bükkben, de ilyen homokkő legközelebb csak a Mátrában, vagy a Zempléni hegységben fordul elő. Több kisebb kődarabka kemény, pattintható anyagú, némelyiken a pattintás felismerhető nyomaival. A begyűjtött 28

Next

/
Thumbnails
Contents