Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

fürdőruha. Hiába magyarázzuk nekik, hogy medencénk csupán egy lavórnyi, kővel bélelt gödör, nem hiszik. Úgy gondolják, hogy nem akaijuk őket a fürdőnkbe bebocsátani. Velünk beszélgető kísérőjük visszaparancsolja őket a csoporthoz. A fürdő azonban nagyon izgatja őket. Csellel akarnak hozzá jutni. Jönnek újra, hogy nagyon szomjasak, kulacsaik mind üresek. Kérdezik, hogy merre van a forrás. Pillanatig tanácstalanul nézünk egymásra. Nem akaijuk őket a forráshoz engedni. Nem irigységből, hanem attól félünk, hogy a gondosan, nagy munkával kiépített és jól bevált „vízmüvünket" tönkre teszik, betapossák, vizét elpiszkolják. Gyula dönt. "Néhány gyerek szedje össze az üres kulacsokat és jöjjön velem." Megkönnyebbülünk. így biztosan nem lesz bántódása a forrásnak. Mire visszaérnek, a többiek is lejönnek az oromról. Kigyönyörködték magukat, megcsudálták a lakóbarlangot, ahol a fiúk ástak. Ezek a gyerekek minden iránt nagy érdeklődést tanúsítottak. Mikor elmennek megállapítjuk, hogy jó a változatosság, de még jobb, ha senki nem háborgat bennünket. Mikor elül a gyerekzsivaj kávéfőzéshez látok. Lajos bácsi vette Zsércen, meg is daráltatta. Mivel nincs jobb, csajkában teszem fél a szabad tűzre főni. így még soha nem főztem kávét, de azért egészen jól sikerül. Kissé törökös, de nagyon jólesik. A kávé mellett végre rátérhetünk saját dolgaink megbeszélésére. Lajos bácsi aziránt érdeklődik, hogy a zsérci meszesek jártak-e a mi vidékünkre, hoztak-e asszonyt az Alföldről. Mivel Gyurka a barlangot már bejárta, arról is beszélgetünk. Megmutatjuk, hogy miket találtunk, elkísérjük a "munkahelyekhez" Még volna miről társalogni, de a nap egyre közelebb csúszik a hegy tetejéhez. Hosszas búcsúzkodás, mely nehezen akar véget érni. Újabb és újabb kérdések, kölcsönös meghívások hangzanak el, és végül vendégünk elindul a Zsérc felé vezető erdei úton. Megint este van. Vacsorafőzés és mosakodás következik. A vacsorát már sötétben költjük el. A csillagok ragyognak az égen, amikor a csúcsra vonulunk megnézni Mezőkövesd fényeit. Kellemes, langyos a levegő, de a hosszúvölgyi köd lassan lehűti. Megborzongat a hűvös szél, indulunk vissza a táborba. A lányok sátra előtt még egy kis esti terefere. Gyula és Lajos bácsi álmos, elmennek aludni. Én is magamra öltöm pizsamámat, éjszakai melegítőmet, megpróbálom begombolni a sátrat, nem sikerül. Felköltöm a félig már álomba szenderült párom, elvégzi az esti sátorgombolgatási szertartást. Jól magunkra húzzuk plédjeinket, az éjszaka hűvösnek ígérkezik. Az utolsó betakarózási müvelet a közös legfölső pléd lábnál lévő végének a lábak alá hajtása. A szűk sátorban ez egy tornamutatvány. Számolásra, eegy-kettöő, lábainkat egyszerre magasba emeljük, és a plédet gyenge rántással a lábaink alá hajtva csapjuk le. Ez nem mindig sikerül jól, akkor meg kell ismételni. A sikeres mutatv ány után jó éjszakát kívánva, altató nélkül is jól elalszunk. Németh Gyuláné Hazatérés Véget ért a tábor. Sátrainkat, télszedtük, összecsomagoltunk. Sötétedés előtt a faluba kellett érnünk, hogy ott töltsük az utolsó éjszakát. Mezőkövesdre az autóbusz könyörtelenül korán indult. A falu szélén az erdészházzal szemben sátrat vertünk. Nekünk sikerült egy cickányfészek fölé. A kis állatok idegesen ki-be jártak a fejem alatt az avarban. Mondanom sem kell, egy percet nem aludtam. A félhomályban úgy láttam, hogy egy besurrant a kézi táskámba. Férjem, akit felköltöttem, azt tanácsolta, hogy húzzam be a zárat és aludjak nyugodtan, majd reggel kiengedjük. Szerencsére a fiúk szabadban töltötték kis tűz mellett az éjszakát, nem bajlódtak a sátorveréssel. Felöltöztem hát, és az éjszaka hátra lévő részét én is kint töltöttem. Cíckánykalandomon jót derültek és megígérték, hogy a következő évi táborra hoznak nekem egy műcickányt, hogy biztosan legyen mivel szórakoznom, ha igazi nem akadna. Ekkor már egészen természetesnek tűnt, hogy a következő évben is lesz tábor. Akkor azt még nem tudtuk, hogy hány követi majd ezt az igazán jól sikerült elsőt. 24