Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

táskarádió bömböli teljes hangerővel a vasárnap délelőtti műsort. Ezt sem tartjuk idevalónak. Bennünket nem méltattak figyelemre, még egy főbólintás erejéig sem. Távozásuk után fél órával, megjelent a láthatáron három fiú, az előzőek kiáltó ellentéte. Használt, sáros melegitőjük arra utalt, hogy bujkáltak valahol. Később Gyulát ők vezették le a barlangba, átadva neki egy melegítőt is a mászáshoz, hogy kímélhesse a saját tiszta ruháját. Az ő ruhájuknak már úgyis mindegy volt, egy kicsit több kosz nem ártott. Ezek a fiúk barátságosak és segítőkészek voltak .Egyszer jött egy nálunk idősebb férfi igen jó turista felszereléssel. Hosszan üldögélt a csúcson. Élvezte a gyönyörű panorámát, beszélgetett Gyulával és felajánlotta a miénknél sokkal részletesebb térképét, hogy bizonyos dolgokat megnézzen rajta. Komoly természetjárónak láttuk. Jólesett, hogy segíteni akarta a munkánkat. Egy apa nagy fiával jött, hogy szétnézzen erről a csúcsról is, mert mint mondták, itt még nem jártak, pedig minden szabad idejüket a hegyek között töltik. Barátságosak, közvetlenek voltak. Érkezett egyszer egy férfi két nő társaságában. Megnézték a sátraink melletti fán a turistajelzésekkel festett táblát. (Azt mindenki megnézi, aki nem ide való.) A csúcs felé indulva a férfi foghegyről köszönt, a két hölgy levegőnek nézett bennünket. Tüstént kialakult bennünk a rossz vélemény róluk. Mi úgy tartottuk, a diákokat is arra neveltük, hogy a természetjáró emberek legyenek udvariasak, figyelmesek más emberekkel szemben. A legkevesebb, hogy köszönjenek. Néhány barátságos, közvetlen szó sem árt A faluból érkezőktől is ezt láttuk. A rossz vélemény mellé a nők iránti kis lenézés is párosult. Ugyanis a férfi és csak ő, jókora hátizsákot cipelt. Úgy gondoltuk, hogy a terhekből a nők is vállalhattak volna egy keveset. Sajnáltuk szegény teherhordót egészen addig, míg a következőket nem mondta: Hogy lehet ilyen rossz helyre tábort verni, ahol még víz sincs? Ez a legnagyobb hülyeség. Mi vérig sértve egymásra néztünk, ők pedig felmentek a csúcsra. Éva összeszedte mosdófelszerelését és indult a forráshoz. Azért is megfürdik! A három jövevény néhány perc múlva lejött a csúcsról, úgy látszik nem volt mit nézni. (No persze az „ilyen" emberek nem is tudják meglátni az igazi szépségeket!) Legnagyobb meglepetésünkre a forrás felé vivő úton indultak tovább. Itt tartózkodásunk ideje alatt még senki nem ment el arra. Kebleinket máris dagasztotta a büszkeség. Meg fogják látni a mi csinos és igen jóvizü forrásunkat, no meg a „fürdőmedencét". Vissza fogják szívni becsmérlő megjegyzéseiket és milyen jó Évának, ő látni fogja csodálkozó arcukat. Valóban elcsodálkoztak. Évával beszédbe elegyedtek, kifejezték elismerésüket. Szépnek és jónak találták a táborunkat, a forrásunkat, (ami természetesen csak a miénk) és rádöbbentek arra, hogy nem ismerik elég jól ezt a környéket. Számunkra teljes elégtétel. Ezek után megbocsátottuk nekik, amit „ellenünk vétettek". Tanulság pro és kontra: ne ítélj elhamarkodottan. Az Odorvárra látogatók nem sok időt töltöttek a mi közelünkben, de a rövid idő alatt is kialakult bennünk valamilyen vélemény róluk. Ne rója fel nekünk senki (ez már amolyan emberi gyengeség), hogy azokról volt legjobb véleményünk, akik érdeklődtek táborunk élete iránt. Szívesen beszélgettünk arról, hogy honnan jöttünk, mit és hogyan csinálunk, mennyi ideig sátorozunk. No, de téijünk vissza az úttörőtábornyi közeledő csapathoz. Általában nem zavart bennünket, ha a tábor környékén idegenek jártak, de ez a sok futkosó, kiabáló gyerek elrémített bennünket. Valamennyien rájuk figyeltünk. Ők vidáman hancúrozva, fürge léptekkel közelednek, felnőtt kísérőik csendesen beszélgetnek. De nocsak! Az egyik idősebb férfi kiválik a társaságból és mosolyogva, lépteit gyorsítva felénk tart, mintha ismerőst látna. Vendégünk Gyurka felugrik a helyéről, szinte futva közelednek egymáshoz, összeölelkeznek. Hamarosan kiderül, hogy a csoport Fótról jött, kettejük ismeretsége is onnan van. A gyereksereg a csúcsra vonul, mi pedig bemutatkozás után beszélgetésbe kezdünk az új ismerőssel. Ő hosszan, jóízűen mesél Gyurkának a közös ismerőseikről, mi persze nem látjuk az összefüggéseket, így hát többnyire hallgatunk. Közben a gyerekek egy része tanulóinktól megtudja, hogy nem víz nélkül élünk itt az erdőben, de még „fürdőmedencénk " is van. Vagy tízen nyomban ki is akarják használni a kínálkozó alkalmat mondván, hogy rajtuk úgyis van 23