Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

fogják a darázsfészket. Vidáman lépdelünk tovább. Már alkonyodik, amikor alig húsz lépésről megpillantjuk a fák közt szerényen meghúzódó, az erdő színeibe remekül belesimuló sátrainkat. Jól fog esni a vacsora és azt hiszem ringatás nélkül is jól fogunk aludni. Németh Gyuláné és Németh Gyula Egy nap sok vendéggel Élelmes beszerzőink (Imre és Jóska) már az első napon hozták a hírét a zsérci református lelkésznek, aki maga is szereti a hegyet járni, foglalkozik a környék nevezetességeinek, érdekességeinek felkutatásával, leírásával és ismeri az Odorvár alatti barlangot. A fiúk már beszéltek is vele. Élénken érdeklődött táborunk iránt és felajánlotta segítségét mindenhez. Gyula és Lajos bácsi az egyik napon látogatást tett nála abban bízva ,hogy olyan dolgokat mond a barlangról, ami segítségünkre lehet. A környéket is jobban ismeri nálunk, hasznos tanácsokat adhat Szécsényi György barátságos, közvetlen ember, szívesen fogadta őket jól elbeszélgettek. Látogatásukat egy megbeszélt napon viszonozta, de érkeztéig a tábor a szokásos rendben munkálkodik. Lajos bácsi a vár déli oldalára megy Évával növényeket gyűjteni, a fiúk ásnak, válogatnak a lakóbarlangnál, Gyula a vár alaprajzának elkészítéséhez végez méréseket Dórával. Én maradok a sátrak között tábori helytartónak. A tábort soha nem hagyjuk őrizetlenül. Nem nagy az „idegenforgalom", de igencsak minden nap jön egy-két idegen. Nem lehet tudni, kiben mi lakik. Jönnek falubeli asszonyok hátikosárraJ gombászni, vagy turisták a Völgyfoház felől. Szóval most én vagyok az őr. Az egyik matracot kihúzom a sátorból és rátelepszem. Egy kis manikürözés már nem árt. Mióta eljöttünk otthonról, azóta nem került rá sor. A nap szépen ragyog, csend van. Arra gondolok, hogy milyen jó ilyen szép környezetben nyugodtan pihenni és kedvünkre való tevékenykedéssel múlatni az időt. Eltölt a nyugalom, a békesség kellemes érzése. Nem kell kapkodni, nem kell rohanni, nézni az órát el ne késsünk. Minden jól van. Néhány percig. Alapvetően aggodalmas természetem hamar kiveti a megelégedettség érzését és jönnek a gondolatok. Ugyan hogy vannak otthon? Remélem, hogy jól, de az nem biztos. Lehetetlen, hogy minden jól legyen. Ittlétünk óta sok minden történhetett, hírt ritkán kapunk. Biztosat nem tudhatok, csak gondolkodhatok róla mi minden eshetett meg távollétünkben két lányunkkal. A gyerekekkel mindig történik valami. Szerencsére nem sokáig rághatom magam, mert a Völgyfoház felé vezető úton feltűnik egy férfi alakja. Hosszú vászonnadrágban, nylon ingben, turistabottal, csomag nélkül nyílegyenesen felém tart. Kétségem nem lehet, ő a vendég, akit várunk. Kicsit szuszogva lép hozzám, nem csoda. Az út elég nehéz és ő is. Gyorsan túljutunk a bemutatkozáson. Számomra furcsa, szokatlan az itt és most lehetséges vendéglátás. Kicsit zavarban is vagyok. Se ház, se szék. A szabad ég alatt, a földön kínálom hellyel a vendéget. Egyet kiáltok, Gyula meghallja, továbbítja a hírt Lajos bácsinak. Egy-két perc és a tábor „vezérkara" együtt van. Gyorsan indul a beszélgetés, van téma bőven. Már egészen benne lennénk, mikor a Völgyfoház felől szokatlanul élénk lármát hallunk. Valamennyien meglepődve nézünk a zaj irányába. Te jő ég! Egy egész úttörőtábor közeledik. Eddig a legnagyobb létszámú turistacsoport 4 fő volt. Ezek vannak vagy harmincan. És mekkora ricsajjal jönnek! Mindig érdekes, ha jön valaki. Nagyon sokfélék a turisták. Voltak olyanok, akik ügyet sem vetettek ránk. Fölmentek a csúcsra, megnézték, és mintha minket nem is láttak volna, távoztak. Mások egy köszönéssel mentek el táborunk mellett, nem tanúsítva különösebb érdeklődést irántunk. Jött egyszer két fiú két lánnyal a vár sziklás oldalán. Meglepő látványt nyújtottak. Elegáns öltözetük bármelyik városi korzón megállta volna a helyét A lányok lábán aranypántos, könnyű papucs. Nem éppen hegy mászáshoz alkalmas. Az egyik fiú vállán 22