Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

Mindezeket elmondom, de kevés sikerrel. Úgy látszik kicsi az akaraterő és az állóképesség sem a legjobb. Persze az is igaz, hogy átutazott éjszaka áll mögöttünk. No, de elég a pihenésből, föl, tovább! így sose érünk fel! Már áll a társaság, a zsákok háton. Nekilódulunk. Kicsit vidámabb a hangulat, de nehezül a terep. Egy helyen tocsogóssá válik az út. Forrás fakad az avar alatt, de pár méter után elnyeli a talaj. A pihenők egyre gyakoribbak és hosszabbak, de azért jó ütemben haladunk. Kicsit zsörtölődök a hosszú /10 perces/ pihenők miatt, de magamban elégedett vagyok. Lassuló ütemben kapaszkodunk az úttalan úton, mely egyre meredekebben emelkedik. Az elől haladók figyelik a jelzést, és eddig még nem okozott gondot, mindig idejében megtalálták. Most azonban leáll a menet Jelzés nem látható sehol, a tovább haladás iránya viszont nem egyértelmű. Szemben előttünk a vízmosás folytatása, jobbra kissé visszafelé, egyre feljebb emelkedve egy ösvény halad. Tétovázunk egy percet, majd úgy döntünk, hogy a csapat leáll és megválj a, míg a kevésbé fáradtak szétnéznek a következő jelzést keresve. Jól jön ez a kis kényszerű pihenő a fáradtaknak. 6-8 perc mászkálás után eldől: a vízmosásban kell folytatnunk utunkat. Felszedelőzködnek a pihenők, és máris indulunk. A tovább nehezedő terepen felbomlik az eddigi libasor. Most már széthúzódik a társaság, és mintha ostromolni akarnánk a hegyet, keresztben, láncban haladunk kevés ideig. Már nem látszik határozottan a vízmosás, és mindenki ott megy, ahol jobbnak látja. Az erősebbek lassan előre törnek, a gyengébbek, fáradékonyabbak kissé lemaradnak. Már felértünk a völgyfőhöz. Most következik utunk legnehezebb, szerencsére rövid szakasza. Igen meredek, görgeteges lejtő van előttünk. Ezen a menetirányunkat keresztező kocsiútig kell felmásznunk. Ez az út már közel egy szintben van az Odorvárral. Biztattam népemet, de nem nagyon hitték, hogy ez lesz az utolsó erőpróba. Nagyon lassan másztak. Nem bántam. Egy ideig a lemaradókat segítettem, aztán előre mentem Imre és Jóska után. A vége még felén sem volt a nagy lejtőnek, ők már hallatták diadalordításukat: felértek az útra. Hamarosan én is fent voltam. Bizony nehéz volt. A végén azt hittem, hogy kiköpöm a tüdőmet. A zsák rosszul feküdt a hátamon, nem tudtam kényelmes egyensúlyi helyzetbe kerülni. A kezemet rángatta a nagy szatyor, melyet kezdetben Mártával együtt vittünk, de amint a Hór-völgyből a turistaútra befordultunk, hamarosan iám maradt, mert Mártának a hátizsák is éppen elég nehéz volt. Akkor fogadalmat tettem, hogy ilyen csomaggal többet nem indulok gyalogtúrára. Tudtam, mondtam is a tanulóknak a túrára való felkészülésnél, hogy a szatyor nagy átok hegymászáshoz. Hát most megfogott. Dóra is megtapasztalta mennyire igazam volt, mert az út elején ő is cipelt kézi szatyrot. Szerencséjére Keller személyében segítőtársra talált, aki rettenetes zsákja mellett még a kézitáskát is elbírta nyakába akasztva. Szóba is hozta a táborozás ideje alatt többször, hogy mennyire megvágta a zsinór a nyakát. Fájdalomdíjat emlegetett. Nem vettem észre, hogy kapott volna, de beérte azzal is, hogy minden alkalommal elismertük lovagiasságát. Az útra felérve hátra lenézek. Látom, hogy mindenki nagyon küzd. Szó nem esik, csak a száraz gallyak recsegése, és a leguruló kövek zörgése töri meg a csendet. Vajon mit gondolnak? Lehet, hogy az is megfordul a fejekben, „ilyet sem vállalnék többet!" Segítsünk nekik! Imre szedd elő a köteledet! Gyorsan lerakom a csomagokat kibontjuk a 20 m-es kötelet, egyik végét fenn egy fához kötjük, a másikat ledobjuk a mászóknak. Mi is lemegyünk segíteni. Kicsit kifújtuk magunkat és így csomag nélkül könnyen mozgunk. Elkél a segítség odalenn. Lajos bácsi kivételével mindenki igénybe veszi a kötelet. Neki még arra is jut energiája, hogy Mártát segítse, aki most már ott tart, hogy egyik lábával biztos helyen áll, de a másiknak nem talál fix pontot az apró, gurulós köveken. Lajos bácsi meglódítja, hogy elélje a kötelet, onnan már a kötél segítségével a maga erejéből mászik. Végre mindenki felér. Fáradtan, de elégedetten ülünk le megérdemelt pihenőre. A felérkezés öröme elnyomta a borús gondolatokat. Mártát figyelem. Liheg, de vidám. Úgy látszik, lesz belőle turista. Hirtelen ötlettel elismerésem jeléül átnyújtom neki az imént talált mátyásmadár tollat, az első komoly turista teljesítmény emlékére. Az egészséges szervezet hamar regenerálódik. Mi is gyorsan kipihenjük magunkat. Fel a zsákokat és tovább! Pár száz méter kényelmes séta a 11