Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009
kocsiúton és már ott is vagyunk az Odorvár és Odorhegy közötti nyeregben. Célhoz értünk. Letehetjük a zsákokat, de nem tesszük, a hangulat jó, és van még erő az izmokban. Megérdemlik ezek a zsákok, hogy felvigyük őket a csúcsra, és nem kell több bíztatás. Zsákostól tesszük meg a hátra lévő 100 métert. A csúcson aztán lepakolunk és megkezdjük a két hétig tartó folyamatos gyönyörködést az elénk táruló és soha meg nem unható csodálatos panorámában. (Lajos bácsi a Hór-völgyben, mielőtt nekivágtunk a hegynek, lefényképezte a csoportot, háttérben az Odorvárral. Ez a kép már több helyen megjelent. Sajnos hibákkal. Kiss Imre és Keller Jóska között nem Petyus Zoli áll. Hanem Papp Pista. Petyus Zoli ekkor még bőven általános iskolás. A gimnáziumban majd 1966 őszén lesz elsős és végez négy év múlva a Németh Gyula osztályában. Már csak a hitelesség kedvéért! Ellenőrizhető, és hála istennek még Papp Pista megkérdezhető. Sajnos Petyus Zoli már nem. Én pedig, Németh Gyuláné K. Kalóz Márta tanárnőként szerepelek a kép aláírásában. Születési anyakönyvi kivonatom szerint Kalóz Mária Mártának hívnak K nélkül. Kalóz felmenőim neve előtt sem áll K betű. Fogalmam nincs, honnan szedte Lajos bácsi, vagy mi okból ajándékozott meg vele. Személyiigazolvány beli nevem: Németh Gyuláné Kalóz Mária Márta.) Táborverés, berendezkedés A hely, amit a sátraknak kinéztünk táborozás céljára igen kitűnő. Az Odorhegy és Odorvár közötti keskeny nyereg ezen a helyen majdnem vízszintes, de a képzeletbeli középvonaltól két oldalt néhány lépésnyire lejteni kezd. Nem tudok akkora esőt elképzelni, hogy az itt jól felállított sátraknak alá csurogjon a víz. A területet vegyes állományú, fiatal szálerdő borítja, a fák egészségesek, rajtuk nagyobb száraz ágak nincsenek, tetejük a környezetnél alacsonyabban van. így szélben, zivatarban is biztonságos a hely. Az aljnövényzet kevés. A talaj avarral borított és elég sima. A csoport egyik része Lajos bácsi irányításával nekilát a sátrak felverésének, én a többiekkel vizet keresni indulok. Igaz, hogy idejövet találtunk egy forrást, ami tisztítás után elláthatna bennünket vízzel, de Márta úgy emlékszik, hogy előző nyári itt jártunkkor a vár kisréti feljárójánál talált forrás bővebb vizű. Táborunktól elindulva a rég nem használt kocsiút enyhén lejt, majd egy rövidebb meredekebb szakasz után csaknem vízszintesen halad tovább. A balról emelkedő hegy oldalában fut egyre sűrűbb erdőben, a fák egyre nagyobbak körülöttünk, majd egy nagyobb balra kanyarodás után megpillantjuk a keresett fonást. Itt a kocsiút enyhén lejtő térséggé szélesedik ki és majdnem derékszögben, jobbra kanyarodik. Az egész térség, tocsogós, sáros. Balról a szögletben lehet a tulajdonképpeni forrás, a térség jobb szélénél meredeken szakad le a hegy a mély, keskeny, fákkal benőtt vízmosásba A vízmosás alján, több helyen, mintha tükör lenne, itt-ott megcsillan a víz. Örömünkben csaknem futva érkezünk meg ide, nem érezzük fáradtnak magunkat. A tábortól legfeljebb 5-6 perce indultunk el. Hozzá is fogunk nyomban a kitisztításhoz. Ráfér nagyon. Abban az állapotában, ahogy találtuk nem is forrás volt, inkább dagonyás, ahogy az itteniek mondják. Ivásra, mosdásra alkalmas vizet így nem kaphattunk belőle. Első ténykedésként megkeressük azt a helyet, ahol a talajból felbuzog a víz. Ezt ásni, mélyíteni kezdjük, és jó lefolyást készítünk az így már vidámabban félbugyogó víznek. Elég lassú munka ez. Csak két szerszámunk van, tűzoltó csákány és gyalogsági ásó. Ezeket Imrével felváltva használjuk, hol egyikünk, hol másikunk áll bele fél lábszárig a jéghideg vízbe. Mélyítgetjük, tágítgatjuk a forrás üregét, de 5 percnél tovább egyikünk sem bírja egyfolytában. Addigra teljesen elgémberedik a lábunk. Sűrűn váltjuk egymást. 12
