Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

Azt hiszem a többiek hangulata is kicsit ünnepélyes. Mindnyájunkat vonz a hegy, az ismeretlen, vagy az ismerős vidék. Fel a zsákokat, gyerünk! 1964. július 18. 6 óra 30 perc, megkezdődött ragyogó napsütésben az odori túra. Mindenki éhes, de majd bent a völgyben keresünk valami szép reggeliző helyet. Néhány lépés és benn vagyunk a Hór-völgy bejárati szurdokában. Jobbról a Perpác, balról a Kúthegy meredek lejtői és sziklafalai. Mészégető boksák, farakodó maradnak el mellettünk. Az ünnepélyesség szétfoszlik. A buszon még álmos, leszálláskor ünnepélyes kis csoport most élénken lépdel. Az elől haladó Jóskáékat fékezni kell, hogy ne siessenek annyira, mert különösen a nőknek kicsit nehéz a hátizsák. Ittott töri a hátat. Jó, hogy amott a kiszáradt patak partján zöld gyep kínálja magát. Ott letelepedünk reggelizni. Lekerülnek a zsákok, kibontunk egy pár sátorlapot. Nekilátunk. Jól esik a reggeli. Jóllaktunk. Szandálcipőinket, papucsainkat túracipőre cseréljük át. A csoport egyes tagjai botot vágnak maguknak, hogy turistásabb külsejük legyen. Csomagjainkat a rövid út tapasztalatai alapján megigazítjuk, és máris indulunk tovább. Talán 4 km út van még előttünk, de az utolsó kettőn az, vagy 300 métert emelkedik. Hamarosan eléljük az Oszlatisztást. Ujabb pihenő. Innen teljes pompájában mutatja magát a szép alakú Odor-hegy és a vad, sziklás oldalú vár. Míg a csapat tagjai pihennek, mosdanak, vagy a kulacsok megtöltésével foglalatoskodnak, én az erdészházhoz megyek tej után érdeklődni. Könnyen bejutok. Régi ismerősöm a vad Hudák most láncra kötve ugat. Az erdészné, mint ismerőst üdvözöl, de tej nincs. Most ellett a tehén. Sebaj, majd lesz Zsércen Jól esne még üldögélni, de hajt a kíváncsiság. Véget vetek a pihenőnek. Gyerünk! Legszívesebben futva indulnék neki a hegynek. Felszedelőzködünk. Néhány hátizsák rosszul áll. Meghúzni a szíjakat, semmi ne lötyögjön! Most következik utunk legnehezebb szakasza. Kicsit félek, hogy nehezen fogja bírni Márta. Dóra is igen vékonyka. Mielőtt tovább indulnánk, Lajos bácsi fényképet készít rólunk és megbeszéljük, hogy a hegymászás során, aki nagyon fáradtnak érzi magát, szól. Vagy kétszáz lépés és balra egy vízmosásba térünk le a kövesútról. Alig használt ösvény. Ritkán kitett kék L jelzéssel visz a csúcsra. Ritkás erdővel benőtt keskeny vízmosás alján haladunk. Jobbról meredek, kőgörgeteges, balról lankás hegyoldal. A hangulat jó, beszélgetés, tréfák röpködnek. A vízmosás állandóan emelkedik. Bokáig járunk az avarban. Néha nagy kövek között lépdelünk. Fárasztó út, a társaság elcsendesedik. Már mindenki szuszog, verejtékét törli, de senki sem szól. Úgy látszik, senki nem akar leggyengébb lenni. Elől Márta halad a lányokkal. Diktálják ők az iramot! A társaság egyik része sokkal gyorsabban is tudna menni, de a másik felének éppen elég ez a sebesség, így is egyre jobban fújtatnak, egyre lassabban kapaszkodunk fölfelé. Végre Márta nem bírja tovább, félig nevetve, félig fuldokolva megszólal: „már sosem pihenünk?'' Élénk helyeslés, tehát rövid pihenő. A csapat többsége ledobja a zsákot és lefekszik. Erre nem számítottam. Alig tíz perce fordultunk neki a hegynek és már ennyire elfáradtak! Vagy csak az önfegyelem gyenge? Nem tudom, de egy biztos, nem tapasztalt turistákat vezetek és ezt nem szabad elfelejteni. Van, aki máris a kulacs után kotorászik a zsákjában. Rászólok, lebeszélem. Nagyon helytelen megerőltető hegymászás közben minduntalan inni. Az ember ilyenkor úgysem tudja eloltani a szomját. Iszik-iszik, és egyre többet kíván. A sok megivott vízből azután pár perc alatt csurom vizesre izzadja a ruháját. A hegymászásnak is megvan a maga sok tapasztalat alapján kikristályosodott módszere. Állandó, jól kiegyensúlyozott testtartás, egyenletes, nyugodt légzésritmus, hosszú, nyújtott lépések, mély légzés. Ha az ember nem bírja tovább szusszal, megáll és zsákját valaminek neki támasztva, néhány percet pihen. Esetleg le is ül, de semmi esetre nem vetkőzik neki, és nem fekszik le. Az ilyen rövid pihenőket gyakran alkalmazhatja a hegymászó, de nem szabad néhány percnél tovább pihenni, mert megmerevednek az izmok, igen hamar jelentkezik az izomláz, és ilyenkor a továbbmenés fokozott lelkierőt követel. Mihelyt megszűnt a kapkodó légzés, visszaállt annak nyugodt ritmusa, tovább kell indulni. Nagyobb túrákon hosszabb pihenőt is beiktat az ember, de az aztán igazi pihenő legyen, cipőlevetéssel, leheveréssel, esetleg étkezéssel és egy kis szendergés sem árt. Az előttünk álló út és emelkedés azonban ilyen pihenőt nem indokol. 10