Buschmann Ferenc: Jászberény és környéke természetvilágának kutatástörténete (1795-1992) (2008) / 0983-2008
Kempelen, a nagy magyar feltaláló polihisztor, Kempelen Farkas unokája Egerben, mint pénzügyi tanacsos élt, s a Bükk-hegység entomológiai kutatásával foglalkozott, amatőrkent. Elsősorban bogarakat es lepkéket gyűjtött, de egyéb állattani megfigyelések birtoklásával is rendelkezett. Mint társszerző vett részt a Heves- és Külső-Szolnok Törvényesen Egyesült Vármegyék Leírása című, 1868-ban megjelent tájéletrajzi könyv megírásában, mivelhogy - a könyvszerkesztő Albert Ferenc szavaival élve: »...mint szenvedélyes búvárnak és gyűjtőnek elég alkalma volt megyénk terültén az található állatokkal megismerkednie, és ki mint a természetrajznak, és jelesen a rovarászainak, és különösképpen a lepkészetnek, szakavatottjai Engedtessék meg, - márcsak a hangulata vágett is -, az általa írott fejezetből idéznem egy keveset. »A közönséges farkas (Canis lupus) a juh-, és minden egyéb nyájak rémületére és ártalmára kedves lakhelyéül lakja a Mátra bérczeit és az Alföld nádassait, s néha, kivált kemény télen, a falukba is betör, aliol'-is levetkőzvén minden rokoni érzést, a kutyák között választja áldozatait feneketlen gyomra éhének csillapításául.« A madárvilágnál pedig megemlíti, hogy »...Mint nagy ritkaság észleltetett a megyében a szentandrási pusztán a rendes mankótz (Oedicnemuscrepitans).« Ezek szerint ez volt az Ugartyúk »népiesen« hangzó akkori neve, amely olykor »észleltetett« a jászszentandrási pusztákon. Alább pedig még ez is olvasható tőle: »A dögökön élősködő rút keselyük közül Heves megye is meglátogattatik olykor a szürke keselyű (Vultur cinerens) által, mely 'a lentibb Alföldről ide is elelvándorolván, hol'-is a nagyobb állatok büzes hulláin nem egyszer undorító lakomályait tartja.« Kempelen említett könyvrész-munkájával kapcsolatban szükséges megjegyeznem azt, hogy az akkori megyehatárok megközelítőleg sem voltak azonosak a mai barrierekkel: a mind etnikumi, mind természetföldrajzi értelemben vett Jászság valósággal ketté volt vágva egy Hatvan-Szolnok közötti, nagy hurokbeszögelésu vonal mentén. Kempelen adatai tehát csak a Jászság ÉK-i térfelére vonatkoznak. Mindamellett Kempelen a gyűjteményében sohasem használt datáciumot, ezért a gyűjteményének maradéka is csupán tudománytörténeti értéket képvisel, és nem hasznaiható fel konkrét helyhez kötődő, bizonyító anyagként. Hermán Ottó akit előszeretettel és méltán emlegetünk »az utolsó nagy magyar polihisztorként«, ugyancsak megfordult a Jászságban, amikor a pókfaunát kutatta, majd évekkel később ismét, amikor »A magyar halászat könyve« című néphagyományi és mesterségi könyvének tárgyi, és elbeszélési anyagait gyűjtötte, de ennek helyeiről, pontos ideikről, mindmáig nem tudtam biztos adatokhoz jutni. Hermant viszont nem is ez teszi igazán emlekezeteseé a jászságiak számára, hanem az, hogy Vásárhelyinek még volt szerencséje személyesen is találkoznia az idős tudóssal! Egyes emberek életében olykor meghatározó, hogy mikor, és kivel találkozik, így történt ez Vásárhelyi esetében is, akinek a Hermannal történt kézfogása és »A után különböző hivatalokat vállalt, és gazdálkodott. 1848-ban nemzetőr. 1854-ben kerül Egerbe, s ez marad családja állandó helye. Ó maga 1867-től előbb Pesten, majd Szatmárban, később Pozsonyban tölt be pénzügyigazgatási tisztségeket. Hivatali elfoglaltsága és népes családja (hat gyermeke) mellett minden időt és lehetőséget megragad, hogy természettudományos kedvtelésének éljen. Elsősorbán bogarakat és lepkéket gyűjt, gyűjteményeit még életében az egri gimnáziumnak, és az akkoriban alapított állami reáliskolának ajándékozza. Ezek maradványai kerültek előbb Dobó István Vármúzeumba, majd 1965-ben a gyöngyösi Mátra Múzeumba (ahol egy ideig magam is gondoztam!). 1892. dec. 14-én huny! el.- Pozder M (1983): Megemlékezés Kempelen Radóról. Fólia Hist.naturalia Mus. Matraensis 8., 11-15. 13 Bartakovics B. (1868): Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyék leírása a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egerben, 1866-dik évben megtartott XIII. nagygyűlésének alkalmából többek közreműködésével megírva. Szcrkeszté Montcdegói Albert Ferenc.
