Kovács Mónika: Martfű fejlődése és emberierőforrás-háttere a rendszerváltástól napjainkig (2005) / 0863-2005

hivatalos végzését. Az üzem végül 1944. október 6-áig működött, a következő napra a gyár és a lakótelep kiürítését rendelték el. A háború 1945-re véget ért, de az egykori gyár helyén csupán füstölgő romok és kiégett épületek várták a visszatérő martfűieket. 1945. február 14-én kezdődött meg a romeltakarítás és a megmaradt csekély készletek számbavétele. Kezdetben még azonban még csak a szovjet csapatok számára gyártottak katonai bakancsokat az újra működő üzemben. Nehezítette a termelést, hogy a gyár szinte teljes mértékben híján volt a megfelelő szállítóeszközöknek, valamint az 1946-os nagymértékű infláció is súlyos gondokat okozott. Napról-napra növekedtek az élelmiszerárak, a munkabéreket pedig nem tudták kifizetni, mivel az elkészített cipőket sem tudták értékesíteni. A gazdasági gondokat megpróbálták természetbeni juttatásokkal orvosolni. A termelés és az üzemi munkások számának alakulását jól mutatja a következő táblázat. 1. táblázat: A termelés és az üzemi munkások számának alakulása Év 1945. 1946. 1947. 1948. 1949. Pár/Ev 35.000 117.000 292.000 437.000 697.000 Fő/Ev 50 Nincs adat 370 Nincs adat 866 Forrás: Heged űs Kálmán a Tisza Cipőgyár Martfű, 1974. 104.oldal Tisztázásra várt azonban még a gyár tulajdonjogi helyzete. A CIKTA Rt. 1945-ben meglehetősen különös helyzetben volt. Bár a cég magyar névvel, látszólag hazai vezetők irányítása alatt működött, valójában egy cseh, a háború során a németekkel összejátszó, később Kanadába áttelepült gyáros, Bata tulajdonában volt. Mivel Csehszlovákiában viszonylag gyorsabb ütemben kezdődött meg a szocializálás mint nálunk, a Bata-műveket itt már 1945. május 30-ai hatállyal államosították. így a CIKTA mint a konszern leányvállalata, elméletileg szintén államosításra került, ám a magyarországi 15/71