Józsa László: Tiszaföldvár története (2002) / 802-2002

- 9 -földvári birtokviszonyok jogi fejlődését, főként hozzáfog a falu benéppsL téséhez. Evégbol elsősorban is visszacsalogatja a Túrra, s Törökszentmiklósra elszökdösődött jobbágyokat, szá­mukra megkönnyíti a jobbágyok hely bennmaradásának legnagyobb biztosi tékát, a református templomépitést, majd az autochton lakosság pótlására, mint jó lutheránus, aszódi s felvidéki birtokairól lutheránus jobbágyokat hozat, s persze azonnal hozzálát ezek számára is a szabad vallásgyakorlatot biztosí­tani. így történt, hogy 1744-ben már 22 portája volt. Podma­­niczkynak Földváron, mikor kétszer - annyinál több Túron sem akadt. 1754-ben jános fia kiegyezett a Vitéz-családdal is , mire az egész Földvár birtokába került az örök emlékezetre méltó Podmaniczky-családnak, kikből a szép egyenletes fejlő­dés eredményeként már 1846-ban 111 egész telkes, 112 zsellér megváltotta magét 38185 forintért. A reformáció korában, vagy azt megelőzőleg a községi élet folyásáról nincsenek kétségtelen bizonyitékáink, még kevésbé az egyházi élet kezdeteiről. 1642. és 1685. között ismerjük néhány itt szolgált lelkészünk nevét, viszont az 3721-iki igazolás alkalmával sem jött szóba a Pesti Comissió előtt a földvári egyházi élet ősi eredet, aminthogy 1721-ben még a község sem telepedett újra. Az 1729-ben megejtett várme­gyei vizsgálaton előadottak szerint, pontosan 1722-ben al­kalmaztak lelkészt, s valami telplom-félét tákoltak össze, tehát az ájrátelepedést ezen kezdték. De már 1724-ben, Olasz László engedelméből egy rendes kőtemplom építéséhez is hozzá fogtak, azonban a pénzéhes Olasz Lászlóval az úrbéri ügyek­ből kifolyólag perlekedésbe kerülvén a hivek, alig emelkedtek eqjber-magasságnyira a falak, mikor Olasz megvonta tőlük a továbbépítés engedélyét. A templomukért minden áldozatra el­szán thi vek végre egy arannyal, s egy csikóval engedékenységre birták Olszt, s az építkezést Rövidesen tovább folytathatták. De Olasz újabb akadékoskodására mégsem fejezhették be ezúttal, hanem feltehető, hogy a fedetlen falak közé is jártak isten­­tiszteletre, mikor végre Podma«icr.ky hathatós támogatásával 1728-ban hozzáfoghattak az építkezés befejezéséhez, miglen a templom 1757-ben készen állott, egyidejűleg az uj haranglábon 115 fontos harangjukat is elhelyezvén.

Next

/
Thumbnails
Contents