Józsa László: Tiszaföldvár története (2002) / 802-2002
- Io Természetesen gróf Erdődy Gábor püspök-főispán figyel ét nem kerülhette el a földesuraik boldogulása, feljelentésére a vármegye 173o-ban a nehezen épülő templomot leromboltani rendeli, s csak Isten kegyelmének tulajdonítható, hogy ez a vármegyei ellenreformációs határozat is végrehajtatlanul maradt. 1734- ben a vármegye ismételten viszgálatot rendel el földváron e tárgyban , egyben tiltakozik az ellen, hogy Podmaniczky anyaí_ot bor at az «pitkezóshez, sut fizeti a lelkészt s. Ugyanezen övben egy másik alkalommal kéri a üspof--fősipán a vármegy t, hogy a földvári lelkészt tiltsaM. a egyébül 15 nap alatt, és adják át a lelkészt neki további eljárás végett. Úgy látszik, hogy ez a prédikátor tartható a földesúri egyházi elet első regenátor nai, afei aaga ellen Erdody minden gyűlöletét aligha ok nélkUÜ hívta ki. I indezek ellenőre azonban az egyházi élet szépen folyt tovább. Kivét les 'Idásrak könyvelheti el, h gy a papmferasztáe szokása az egész XVII . századon át sohasem avarta fel az ház nyugalmát, ha em ép akkor,i.időn legr így óbb szükség volt a lelkek egységére: az e; ész század n át mindössze három Is к sz az lgáhatott itt lte fogytáig* Kivált az öregebb F-jor Flh*ly teremtett itt olyan állandóságot, hogy nem vehet tt azon diadalmat a övetkező század sok zűrzavara sem. 1766-ban jelentős restauráló munkát végeznek a templomon, uj ha aglábat építenek, 381 fontos harangot vásárolnak. De alig van m'sücegyháznak is, uelynek év önyveiben több szarvasmarha vág, n ás egykorú rtókek pia oblatája tündökölne., a mint a földváriban. 4 két major egyszerű te, piora-mulastásért is pontos n gyakoroi ta az egyházfegyelmet, és külön feljegyzéseket vezettek azon ifja - ró is, akik az első urvacsora-vétel elgtt a Hi <гкз*у vagy a iizparancsclat felmondásával tartoztak, z anyaiak terén viszont a Fodmaniczkyaknak köszönne sokat az eklcl sia. Itt czdettőj fogva kijárt a lelkésznek az egy egész telek szántóföld, sőt i eg a leánytanitóna is a feltelek . e ku ön az az jgv h z asznára is juttat az urasig vetésnek való földet, 18o5-tól minden úrbéri teher viselése né&il. 1786--a ebből 'llott a elk szí dijlevél: p'roérb 1 al krajcár, egy véka búza, egy véka árpa, -sóra у orint,- lo szekér széna, 2 szekér tüzelő, - 2 icce méz, - két i ce vaj, - faggyúra 1 forint,